Hirdetés

[FRISSÍTVE] Kojima otthagyta a Konamit, saját stúdiót alapít

|

A Metal Gear Solid atyja a jelek szerint végleg szakított a Konamival, és új stúdiót alapít, méghozzá az egyik legnagyobb kiadó égisze alatt.

Hirdetés

Frissítés: Kiderült, hogy egyelőre csak arról folynak tárgyalások Kojima és a Sony közt, hogy a mester új stúdiójának első játéka PlayStationön jelenhessen meg elsőként, nem pedig arról, hogy belsős stúdiót alapítana.

Eredetileg írtuk:

Már hosszú hónapok óta megy a huza-vona Hideo Kojima és a Konami között, a két fél közti összetűzések pedig már odáig fajultak, hogy a kiadó azt sem engedte meg a legendás játékfejlesztőnek, hogy átvegye a neki megítélt díjakat.

Úgy tűnik, hogy Kojimának elege lett a dologból (vagy csak most sikerült végre valahogy kivágnia magát az elég szerencsétlen helyzetből), a japán Nikkei értesülései szerint ugyanis a dizájner végleg otthagyja a kiadót, hogy saját stúdióba fogjon, amelybe természetesen szeretné magával vinni korábbi munkatársait is. A pletykák szerint nem más állna az egész mögött, mint a Sony, akik nyilván nagyon örülnének, ha a Naughty Dog mellett még egy ilyen nívós csapatot tudhatnának a perkeikben.

A lap cikke szerint Kojima hivatalosan is otthagyta a Konamit, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy esetleg más kiadókkal is tárgyal-e a folytatásról. Ti örülnétek, ha a Sony-nál kötne ki?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)