Hirdetés

Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain - már korábban meg akartak válni Haytertől

|

Snake egykori szinkronhangja egy interjúban elárulta, hogy már korábban is le akarta őt váltani a Konami.

Hirdetés

Sok szempontból megváltozott a már jól ismert a formula a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain játékmenetében, de az eredmény a legtöbbek szerint így is fenomenális lett. Azonban még a sok újdonság ellenére sem a játékmenet hozta az egyik legszembetűnőbb változást, hanem az, hogy Snake jól ismert hangja helyett egy új színész szólalt meg a szerepben.

Az MGS 5 volt az első olyan játék, amelyben már nem a sorozat első része óta szereplő David Hayter adta Snake hangját, hanem a 24-ből ismerős Kiefer Sutherland. Hayter érthető módon nem volt igazán oda a dologért, leginkább azért, mert neki semmilyen módon nem szóltak erről a döntésről, viszont most egy interjúban részletesebben is mesélt a Konamival és a sorozattal ápolt kapcsolatáról.

A színész elárulta, hogy nem az MGS 5 volt az első eset, amikor a Konami és a Kojima Productions meg akartak válni tőle. Kiderült, hogy a Metal Gear Solid 3: Snake Eater esetében újra el kellett mennie a castingra, mert eredetileg Kurt Russelt szerették volna felkérni, aki visszautasította az ajánlatot. Ez ugye azért fontos, mert Snake-et eredetileg a 80-as évek akcióhősei keverékeként képzelték el, így a Russel által megformált Snake Plissken nagy hatással volt Kojimára.

Hayter azt sem tartja valószínűnek, hogy újra Hideo Kojimával dolgozzon a jövőben még úgy sem, hogy a dizájner elhagyta a Konamit. Egyébként az ötödik részt már nem is játszotta végig, pedig Hayter híres volt arról, hogy minden epizódot végigjátszott amellett, hogy szerepelt is bennük. Nagyon úgy fest, hogy még ha fel is kérné újra a Konami, nem szívesen vállalná el Snake szerepét ezek után.

Ti mit gondoltok? Ki volt jobb Snake szerepében, Hayter vagy Sutherland?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)