Hirdetés

Konzolgenerációk 3. rész - az Atari színre lép

|

Megvadult gőzmozdony módjára zakatol tovább a Konzolgenerációk sorozatunk, amelyben ezúttal az Atari kapja a főszerepet.

Hirdetés

Korábbi cikkek a témában:

- Konzolgenerációk 1. rész: 41 éves az első otthoni videojáték

- Konzolgenerációk 2. rész: a Pong, a Sportron és a többiek

A videojáték konzolok korai generációinak váltása nem volt úgy konkrét dátumhoz köthető, mint a későbbi szakaszokban megjelent gépek esetén. Az iparág még gyerekcipőben járt, a gyártók és a chipfejlesztők a vásárlói igények felmérése környékén tapogatóztak, képlékeny volt az egész történet. Így fordulhatott elő az a fura helyzet, hogy az áruházak polcai még pong gépektől roskadoztak, de a beszerzők már a következő generációs masinákkal szembesültek.



Az F-csatorna

1976-ot írunk, amikor az amerikai illetőségű Fairchild Semiconductor félvezetőgyártó cég piacra dobja az iparág egyik mérföldkövének számító Fairchild Channel F-et (a gép eredetileg VES néven került forgalomba, de ezt az Atari VCS-2600 megjelenésekor Channel F-re változtatták). Ez agép a legelső olyan videojáték konzol, amiben szabadon programozható, regiszterekkel rendelkező mikroprocesszor dolgozik, a játékok pedig ROM-chipeket tartalmazó cartridge-ek formájában érhetők el. A trükkös Odyssey Pong géppel ellentétben tehát a Channel F kazettái rendes programkódot tárolnak, a gép pedig ezt futtatja.

A készülék agya egy Fairchild F8 mikroprocesszor, ami a megjelenésekor még kettő darab – egymást kiegészítő – fizikai chip formájában volt csak elérhető. A cégnél ugyanis nem volt olyan integráltáramkör-tokozó gépsor, ami elégséges számú kivezetéssel rendelkező alkatrészt tudott volna gyártani.

A 8bites belső szervezésű processzor alapvető működése némiképp eltér a ma használatos társaitól. Kicsit fura, de nincs neki címbusza.A címeket a két társprocesszor saját belső számlálója tárolja, amit öt vezérlőjellel lehet manipulálni.64 bájtnyi (!) saját integrált memóriával rendelkezik, amit a belső regiszterablakok szabadon elérhetnek, így egyszerűbb programok futtatásához nincs szükség külső RAM memóriára. Az F8 egyébként kellően gyors és komplex ahhoz, hogy gépi ellenfelek reakcióit szimulálja, így ezen a téren szintén úttörőként tekinthetünk a Channel F-re, mint a kezdetleges számítógépes MI legelső implementációjára.

A gép grafikai képességei a korhoz mérten átlagosak:128×64 képpont, a fekete és fehér mellett piros, kék és zöld színek a palettán, nagyjából ennyi. A hang a gép saját hangszórójából szól, egyetlen csatornán, a pongokat idéző hangszínezettel. Az operatív memória a processzorba integrált 64 bájt – ezt a dolgot tehát úgy is nézhetjük, hogy a Fairchild egyszerűen kispórolta a RAM-ot a gépből, mondván 64 bájt mindenre elég. Ugye milyen ismerős szólás?

Tengely körül forgatható joystick

A Channel F legzseniálisabb része a kontroller. A sokak szerint használhatatlan kivitelezésű vezérlő olyan ötletes megoldásokat vonultat fel, mint a kihúzható-benyomható és a tengelye körül elforgatható joystick – ez utóbbi lehetőség a Channel F megjelenése után 20 évvel később piacra került PC-s játékvezérlőknél forradalmi újításként jelent meg (tilt). A kontroller kezelése egyébként tényleg igényel némi gyakorlást, de egyáltalán nem olyan borzalmas, mint azt sokan állítják.

A Fairchild több európai cégnek is eladta a gyártás jogát, így mifelénk Saba Videoplay, Nordmende Teleplay vagy ITT Tele-Match Processor feliratos gépekkel találkozhatunk leginkább. A Channel F gépekre mindösszesen huszonegynéhány játék jelent meg, és ezek egy része csak Európában volt elérhető (például a sakk). A kazetták formára és színre teljesen azonosak, csak a matricázásuk különbözik.Természetesen oda-vissza kompatibilisek egymással.

A Fairchild sajnos nem tudta kihasználni az elsőség jelentette helyzeti előnyét, az egy évvel később piacra került – hardverileg sokkal fejlettebb – Atari VCS-2600 nagyon csúnyán lenyomta. A cég nem is próbálkozott tovább, kiszállt a videojáték iparból.

Heavy sixer

Még mindig a pong-dömping idején járunk, mikor az Atari 1977-ben piacra dobja Video Computer System CX2600 készülékét. A legfőbb konkurenciánál nagyságrendekkel jobb hardver 14 éves életciklusa alatt számos reinkarnációt élt meg. A legelső változatot a gyűjtők heavy sixernek hívják, utalva ezzel a gép tekintélyes súlyára és a kezelőpultján található hat darabfém kapcsolóra.A készülékház famintázata és a hengeres formájú,alumínium kapcsolók hűen tükrözik a műszaki cikkek korra oly jellemző dizájnját.

Az idők folyamán az eredeti külsőre zömmel hasonlító újabb változatok jelentek meg, többek között a famintát immáron nélkülöző, teljesen fekete Darth Vader becenevű darab is. 1986-ban kerül piacra a jelentősen lekicsinyített, szerényebb gyártási költségű Junior, az eredetihez képest irdatlanul rossz, koporsó formájú joystickjaival.

Érdekesség, hogy a hobbiszámítógép-gyártók között pont az Atari-féle kontroller csatlakozó és lábkiosztás vált szabvánnyá, így többek között a Commodore gépek legtöbbje – a csodálatosan elbaltázott 232-es széria kivételével – kompatibilis az alap Atari joystickkel. A konzolgyártók persze nem elégedtek meg az egyetlen tűzgomb nyújtotta határtalan funkcionalitással, és a saját fejük után menve tervezték meg gépeik kontrollereit – több-kevesebb sikerrel.

A visszatérő

A Magnavox 1978-ban dobta piacra az USA-ban saját mikroprocesszoros gépét Odyssey 2 néven. A nagy pocsolyán innen Philips Videopac G7000 felirattal jelent meg ugyanez a masina. Bár milliós eladásokat produkált, mégsem lett igazán sikeres. Ennek fő oka az igen gyenge szoftverkínálat volt: hivatalos játéktermi átiratok nem készültek rá, a „majdnem” Pac-Man és Invaders játékok pedig nem nyújtották az eredeti arcade változatok élményét.

A Philips kicsit később kijött a G7200 típusjelű beépített monokróm monitoros változattal, majd egy fejlettebb – de visszafelé kompatibilis – készülékkel is, ami a G7400 jelzést kapta.Ezek is hamar eltűntek a süllyesztőben. A hollandok mindeközben egy erősebb hardverű, saját fejlesztésű gépen is dolgoztak, ami végül Interton VC 4000 márkanéven jelent meg. Sikeresnek ez a masina sem volt mondható, harmincegynéhány program jelent meg rá összesen.


A látomások kora

A második generációs konzolok időszakában valamiért felkapottá vált egy szócska, a nagyot álmodó üzletemberek egyik kedvence, a látomás. A „vision” utótagot több cég alkalmazta, többek között egy csapat ex-Atari programozó is, akik 1979-ben megalapították az első független játékszoftver céget, az Activisiont. Őket a Mattel követte a sorban, akik 1980-ban jelentkeztek Intellivision (az angol intelligent television szavakból alkotva) fantázianevű konzoljukkal. Ez a masina egyébként meglepően jól felvette a harcot az Atari addigra már igencsak befutott gépével, szép számban jelentek meg rá játékok, valamint olyan extra hardverkiegészítések is, mint a beszédszintetizátor!
A látomások sora a V-Tech Creativisionnel folyatódott, ami egy alig-alig ismert gépezet. A két egymás mellé illesztett joystickjén egy komplett QWERTY fóliatasztatúra kapott helyet, és a gép hobbiszámítógépként is használható volt. Még formában illeszkedő kazettás magnót is árultak hozzá. A gépre nagyjából egy tucat(!) játék jelent meg cartridge formájában, így nem sok vizet zavart.

Elérkezett 1982, és egy újabb látomás tűnt fel a színen. A Coleco piacra dobta a Colecovisiont. Ez a gép nemcsak a méretével tűnt ki társai közül, hanem a tudásával is: a többiekénél nagyságrendekkel jobb grafikai képességekkel rendelkezett. Persze ez mit sem ért volna, ha a Coleco vezetői nem használták volna ki üzleti ismeretségeiket, és nem szerezték volna meg a legjobb játéktermi játékok licencjogait. Olyan parádés címek jelentek meg a gépre, mint a Donkey Kong, a Zaxxon, a Time Pilot vagy a Lady Bug, ráadásul a gép képességei miatt ezek az átiratok nagyon hasonlítottak az eredeti, játéktermi változatokra.

A krach

Valószínűleg az összes, akkoriban a videojáték-iparban érdekelt cég szívesen kitörölné 1983-at a naptárából. A videojátékos cégek mellett már ott loholt a Commodore, az Atari és a Sinclair is, hogy kihasítsa a saját kis szeletét a nagy tortából. A karácsonyi szezon ismét roskadásig telt áruházi polcokat és eladhatatlan készletek felhalmozódását jelentette. Decemberben másodszor is bedőlt a videojáték piac. A nagy krach még 1984-ben is végigkísérte a cégeket, szinte alig jelent meg új játék a gépekre. Sokan közülük hatalmas veszteségeket elkönyvelve szálltak ki a buliból, mások tartalék tőkéjükből tengődve várták az enyhülést. De voltak olyanok is, akik lehúzták a rolót, az egyik ilyen vesztes a Coleco volt.

A rovat hamarosan folytatódik!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)