Konzolokra is érkezik a Crysis első része?

Kapcsolódó játékok: Crysis

Mastigias 2011. július 04. 13:40

A Crysis 2 már hódított a konzolos piacon. No de mi a helyzet az első résszel?

Múlt hét pénteken a koreai korhatár-besorolásokért felelős szerv, a KRB a Crysis első részét felvette adatbázisába, méghozzá Xbox 360-as változatban. A hasonló munkakörrel rendelkező egyesült államokbeli ESRB (Entertainment Software Rating Board) pedig a mai napon mind Xbox 360, mind PS3 változatokat is besorolt.

A Crysis 1. még 2007 novemberében jelent meg, kizárólag asztali rendszerekre. Sokan csak újító grafikáját emlegetik fel az elmúlt évek távlatából, sőt, már akkoriban is megkapta a "tech demo" csúfnevet. Ettől függetlenül sikeres volt, olyannyira, hogy nemrég megérkezett a várva-várt folytatás, még durvább grafikával, még több idegennel, még több öldökléssel, de ezúttal a trópusi sziget helyét átvette New York. A második rész PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelent, most pedig minden jel arra mutat, hogy az első rész is érkezik kontrolleres barátaink gépeire.

A fentebb említett besorolások alapján bizton állíthatjuk mindezt, az EA viszont egyelőre annyival kommentálta a dolgot, hogy "no comment". Úgy tűnik, a srácok tudják, mitől döglik a légy, ha ilyen lazán lekezelték a dolgot. Meglátjuk mi sül ki mindebből, amíg nem érkezik hivatalos információ, addig meg ott a második rész.

    Pro:
  • gyönyörű grafika
  • hangulatos
    Kontra:
  • brutális gépigény
  • néha vontatott játékmenet
  • nem elég hosszú :)
9

Címkék: crysis, konzol, ps3, xbox 360, esrb, besorolás, ea, PC, Xbox 360, FPS


Konzolokra is érkezik a Crysis első része? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |
vicvega1 (2011. július 05. 20:52)
John Locke (7/10)
mindig ez a vita...melyik a jobb, melyik az erősebb...a pc erősebb. a konzol meg jobb.
amúgy meg csak azért jön konzolra is, mert a fejlesztők szeretnének végre pénzt is látni a munkájukból
98
Rendes (2011. július 05. 20:34)
Adama admirális (8/10)
Nem lehetne az ilyen sértegető embereket kitiltani innen?
Mondja meg a véleményét, de amit b*zidrtre + Raptor22 művel, az nem az.
97
Rendes (2011. július 05. 16:10)
Adama admirális (8/10)
lol a szint az megvan... a sok space minek?
96
Rendes (2011. július 05. 13:58)
Adama admirális (8/10)
...válasz Raptor22. 94. kommentre:
 
Jó hát te a fórumra rázod. Ez is elfogadott persze.
95
Raptor22. (2011. július 05. 11:51)
Inaktív)
...válasz Rendes 91. kommentre:
 
Csak az olyan bu zik mint te meg feta.
94
Feta (2011. július 05. 09:57)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Ry0K3N 90. kommentre:
 
Na nem azért, de az Uncharted szerintem baromi jól néz ki, de szerencsémre nem is cska ennyit tud felmutatni, ellentétben a Crysissal. Pont ez a lényeg.
93
cyclone (2011. július 05. 08:47)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Ry0K3N 90. kommentre:
 
Én is pont ilyesmit akartam hozzászólni!!! És a legjobb az egészben hogy az áncsártidot kb egy cod waw-hoz lehet hasonlítani.
92
Rendes (2011. július 05. 06:53)
Adama admirális (8/10)
...válasz Ry0K3N 90. kommentre:
 
Arra mindenki recskázik akinek van szeme
91
Ry0K3N (2011. július 05. 00:37)
John Locke (7/10)
...válasz Feta 88. kommentre:
 
Ki is recskázott folyamat a áncsárted 3 grafikájára fekácskám? Ennyire álszent ne legyél.
90
kaliban (2011. július 04. 23:39)
Inaktív)
...válasz Feta 88. kommentre:
 
Igazad van.
A PS3 és az XBOX örökéletében jobb lesz, mint a PC.
Hagyjuk... ha valaki vérpistike üzemmódba vált át, azzal nincs miről vitázni.
89
Feta (2011. július 04. 23:27)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz debut12 83. kommentre:
 
Nekem van olyan PC-m, amit te erősebbnek neveznél. Sőt 10 méterrel arrébb van még egy. Nem kell kioktatni kösz. Ha neked a grafika a mindened, akkor csak sajnálni tudlak
88
kaliban (2011. július 04. 23:19)
Inaktív)
...válasz debut12 86. kommentre:
 
Változni fog.
A változás az élet maga bármennyire is közhelyesnek hangzik, ha ugyanazt csinálnánk ugyanabban a stílusban, egy idő után fejszével kergetnéd el.
Nagy név meg mindig lesz amíg el lehet adni "nagy" neveket a vevőnek és előadni nekik, ezt bezony csak és kizárólag TI kapjátok meg és érezzétek magatokat megbecsülve ezáltal.
Igaz ezek a megbecsültek (platformtól függetlenül) csak a reklámot nézik és baromira exkluzív embernek érzik magukat, holott csak egy pontok a birkák tömegéből, akiknek eladták ezt és ezt.
87
debut12 (2011. július 04. 22:38)
Inaktív)
...válasz kaliban 85. kommentre:
 
Ízlések és pofonok. Számomra már maga az is elég gáz, hogy az eredeti történettől is eltértek.
Attól tartok ez a multiplatform megjelenés a többi közelgő nagy neveknek se fog túl jót tenni, mint pl. Battlefield 3, de remélem tévedek...
86
kaliban (2011. július 04. 22:25)
Inaktív)
...válasz debut12 84. kommentre:
 
Pénteken volt itt a szomszéd srác, aki életében először játszott a Crysis2-vel.
Elkezdte délután 2-kor és pont ugyanúgy járt, mint én, azaz na csak még egy pályát de utána télleg abbahagyom... fél 11-kor ment haza, addig tolta.
Nem olyan rossz ez a játék...
85
debut12 (2011. július 04. 22:19)
Inaktív)
...válasz kaliban 78. kommentre:
 
Nekem a játékélményt elcseszte az érezhetően gagyibb grafika, túl sokat vártam tőle sajnos.
84
debut12 (2011. július 04. 22:19)
Inaktív)
...válasz Feta 80. kommentre:
 
Figyu már, neked a mániád a fűszálak emlegetése? Örülök hogy szerinted csak annyi a különbség, javasolom nézd meg valamelyik erősebb pc-vel rendelkező haverodnál, hogy mit is tud valójában a pc-s Crysis. A második részhez kiadhatnak 87db patch-et, meg ultrahigh textura updatet, dx11 támogatást, akkor sem lesz ugyanaz, mintha csak pc-re csinálták volna a grafikus motort.
83
kaliban (2011. július 04. 22:14)
Inaktív)
...válasz Feta 80. kommentre:
 
Hagyjuk... pont nem erről beszéltem, mindössze próbáltam rávilágítani egy adott állításod nem tartható álláspontjára.
De megpróbálom mégegyszer.
Nem azt mondom, hogy a konzol az vacak, hanem azt, hogy a PC-ben jelenleg több a lehetőség.
Érteni kicsi mágyár ?
82
debut12 (2011. július 04. 22:13)
Inaktív)
...válasz Feta 77. kommentre:
 
Sajnálom, hogy nem ment át elsőre a mondókám lényege, ezért megpróbálok kicsit érthetőbben fogalmazni. Most jelenleg a Crysisról beszélünk és az eddig írtak alapján arra akartam kilyukadni, hogy sajnos a konzolokra oly jellemző(ami nem azt jelenti, hogy mind) lineáris játékmenet, és úgyszintén konzolos tulajdonság, a részletszegényebb grafikai megjelenítés miatt egy olyan príma és élvezetes játéknak, mint a Crysisnak a folytatását úgy elcseszték ahogy van. Azért az vigasztal, hogy hiába adják ki az első részt a Cryengine 3-as motorral az nektek sosem fog úgy kinézni, mint a pc-s tábornak a mindenki által csodált Cryengine 2-vel.
81
Feta (2011. július 04. 22:10)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz kaliban 79. kommentre:
 
De ezek szerint nem értetted meg amit írtam. Linearitás + összetettség + játékélmény nem egyenlő a szuper grafikával. Nyílván akkor járna mindenki a legjobban, ha nem PS4-ről lenne szó éveken belül, hanem PS25ről, mert akkor teljes lépésben maradna minden téren, de nem ez a helyzet, és a fűszálak nem néznek ki jól.
80
kaliban (2011. július 04. 22:07)
Inaktív)
...válasz Feta 77. kommentre:
 
Már hogyne lenne határ a hardver.
Ne csináld már
Félévente/évente jönnek ki olyan hardverek, amik azóta a konzolok hardvereihez képest a többszörösét tudják.
A konzolnak az az óriási előnye, hogy csak egy adott célplatformra kell programozni, azaz az összes a konzolban lévő hardver, összes energiaforrását ki lehet használni, de egy idő után ez sem lesz elég.
Gondolom ez egyszerű logikai úton belátható, egy zárt rendszer, csak egy adott maximális sebességre képes, míg a PC szinte bármire.

79
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | következő... |

Crysis

Fejlesztő: Crytek Studios

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC, Xbox 360 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Crysis 2 bemutató trailer
A leghangulatosabb Crysis 2 bemutató videó, amit eddig láttam, nagyon meghozta a kedvem hozzá miután megnéztem :)

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Crysis

2.990 Ft

CRYSIS TESZTEK, ELŐZETESEK

CRYSIS HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 05. 25.

2012. május 25. 23:52

Pünkösdnek köszönhetően három napot tölthetünk pihenéssel. Használjátok ki!

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix