Hirdetés

Konzolosodik a Sacred 3

|

Hivatalosan is bemutatkozott a Sacred 3, de korántsem biztos, hogy az előző részek rajongói örülnek majd ennek.

Hirdetés

Míg a mi világunkban 4, Ancariában 1000 év telt el, ami testvérek között is rengeteg idő. Olyannyira sok, hogy a régi játékosok leszármazottai közben megfeledkeztek az egérről és már csak kontrollerrel tudnak játszani.
Ugyanekkora megrázkódtatást fog okozni az is, hogy a nyitott világ koncepcióját egymást követő pályáké váltotta fel, akár a Baldur's Gate: Dark Alliance sorozatban.



Bizony, a Sacred 3-ban nem úgy irányítjuk majd a karaktereket, mint a korábbi részekben, vagy épp a Diablo bármely epizódjában, hanem kontrollerrel, ahogy a Dungeon Siege 3-ban is. Ez PC-n nem biztos, hogy annyira szerencsés, de nem szeretnék máris pálcát törni a játék felett, melynek története ismét egy gonosz hatalom felemelkedése körül forog, amit nyilván csak egyvalaki győzhet le: a játékos. El tudnám viselni, ha a fantasyvel kacérkodó fejlesztők túllépnének már a világmegmentő hősök epikus kalandjának kliséjén.

Sacred 3


Sacred 3


A 2013-ban PC mellett PS3 és X360 konzolokra is esedékes alkotásban választható kasztokból eddig kettőt lepleztek le. Az egyik egy harcos és egy napvarázsló keveréke, a másik a sunyi gerillataktikát és trükkös varázslatokat alkalmazó lándzsavető.
A fejlesztők nagyszerű kooperatív élményt ígérnek, és már most tervezik a DLC-ket, mert hosszú távon is minőségi tartalommal szeretnék ellátni a játékosokat. Csak aztán ésszel válasszák meg az üzleti modellt, adjanak ingyen pluszt tartalmat, a maradékot pedig ne árazzák túl.



Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)