GameStar 2010. november archív
A Tomb Raider-franchise első része a TPS műfajának egyik első képviselője is volt, a Core Designnak azonban az első játék után nem maradt sok ász a kezében; a grafika csiszolgatásán és a pályák méretének (már-már szadista) növelésén kívül sok újdonságot hosszú éveken keresztül nem láttunk. Megmaradtak a grafikai hibák, az idővel elöregedő irányítás, és az utolsó, eredeti fejlesztőcsapat által készített részek már csak árnyai voltak az eredetinek (én a Core utolsó elfogadható játékának mindig is a Last Revelationt tartottam).
Amikor a Crystal Dynamics elkészítette a Legendet, helyre ráncfelvarrásnak lehettünk szemtanúi: az eredmény profi, modern, jól játszható, színes-szagos és izgalmas iparosmunka lett. Azóta csak a helyszín változott, Lara pár új mozdulatot is kapott, de mindig tudtuk, körülbelül mire számítsunk, ha Tomb Raider-játékot veszünk. Talán nem véletlen, hogy hősnőnk tizennégy hosszú év után végre címszereplővé vált, és a sírok meg a rablók eltűntek a címből. Mert ez valami egészen más.
Olyan ismerős vagyLara új kalandjának története továbbra is a hároméveseknek szánt képeskönyvek komplexitását súrolja (alulról): van egy gonosz isten (Xolotl - és nem, nem a klaviatúrát nyeltem félre), egy ereklye (a Füst Tükre, amibe Xolotlt bezárták jól), egypár rosszarcú fickó (sírrabló), aki szabadjára engedi, Totec, az azték isten (aki feléled, mert ez azért így mégsem járja, meg egyébként is kell a multiplayerhez egy másik karakter) és Lara, aki keményen piercingelt újdonsült barátjával megmenti a világot hirtelen felindulásból (talán az is közrejátszik, hogy ő vezette nyomra az ereklyeéhes gazfickókat, akik - úgy tűnik - nem látták a Frigyládát. Sem).
Higgyétek el, akkor jártok a legjobban, ha nem figyeltek a történetre. Szerencsére nem is nagyon lehet, mert az adrenalinszintünk végig az egekben lesz, és az ember ilyenkor nem is vágyik prousti mélységű narratívára. Továbbra is egzotikus helyszíneken keresünk kincseket, kerülgetünk csapdákat, a megszokott fegyverarzenál is jelen van, ugrálni kell, és fejtörőket megoldani. No de akkor mi is változott? Először is: a játék negyedannyiba kerül, mint a hagyományos Tomb Raider-részek, legyen szó az xboxos, vagy a kicsit később, egy időben kiadott PS3-as és PC-s változatról. Utóbbit a Steamről tölthetjük le. Rossz jel? Nos, kövezzetek meg, de a LCGoL-t fontosabb játéknak tartom, mint bármelyik TR-címet - az elsőn kívül.
Mégis oly idegenA Crystal a Lara Croft-os címek kiadását eredetileg időelütésnek szánta a nagy Tomb Raiderek megjelenése közötti periódus kitöltésére. A koncepció csak az áron látszik meg: a GoL merészebb, izgalmasabb, nagyobb ívű vállalkozás, mint a teljes árú TR-ek. Az első változás, ami szemünkbe ötlik, hogy hősnőnket a hagyományokkal ellentétben izometrikus perspektívából irányíthatjuk. Az ok nem az alacsony költségvetés: a grafika egyszerűen gyönyörű. A mélység és magasság, a részletgazdag, változatos és hangulatos pályák, az animáció és az effektek mind-mind elsőrangúak, ami nem is csoda, hiszen a játékot az Underworld motorja hajtja. Madártávlatból jobban áttekinthetjük a környezetünket, többet láthatunk az előttünk álló terepből.
A fontosabb történéseknél közelről látjuk hőseinket, az átvezetők pedig megmutatják, hogy a Crystalnál nem spóroltak a poligonokkal. A külcsínnel kapcsolatban két szívfájdalmam van csupán: egyrészt a szájmozgás hiánya, másrészt a játék elején és végén lefutó, Flashjátékokra emlékeztető, rajzolt intro és outro. Nem is értem, mi szükség volt erre, amikor maga a játék nagyságrendekkel erősebb átvezetőkre lenne képes. No de ha túléltük (vagy kinyomtuk) az intrót, máris az akció sűrűjébe kerülünk - erről az ezúttal pörgősebbre vett, de a vérnyomásszintünket remekül stimuláló dinamikus zene is gondoskodik. Nyoma sincs félmegoldásoknak - már az első pillanatban elfelejtjük, hogy nem egy teljes árú játékkal játszunk.
Párosan szép az életA játék legnagyobb újítása egyértelműen a többjátékos mód bevezetése. Az intróban a főgonosszal együtt feléled Totec, az azték istenség is. Kétjátékos módot választva ő is irányíthatóvá válik - eszköztára jelentősen eltér Laráétól, multiplayerben pedig a legtöbb rejtvényt csak együtt oldhatják meg. A Crystal Tomb Raidereinek rejtvényei már eddig is jóval összetettebbek voltak, mint az Eidos tili-toli, kaptafa feladványai, de a GoL új magasságokba emeli a játékmenet szürkeállományunkat igénybe vevő epizódjait. A rejtvények változatosak, a coop minden eszközét mozgósítanunk kell, hogy továbbjussunk: Totec lándzsáin mászhatunk fel a magasabb szintekre, Lara horgos kötele segíti az azték istenség továbbjutását: ezeken „kötéltáncolhat" át (jó, belátom, nem túl reális), és így tovább. A kaland egy percig sem válik unalmassá; az egyre nehezebb rejtvények és ellenfelek miatt mindig úgy érezzük, zabszem van... a székünkön.
Az irányítás sose volt még ilyen jó és intuitív (komolyan!): a PC-n kontrollerrel és billentyű-egér kombóval is irányíthatjuk hőseinket. Nincs több keringés, újra- és újra átkutatott szobák: ha elakadunk, annak csak az lehet az oka, hogy nem jöttünk rá az épp előttünk álló rejtvény megoldására. Az akció és a fejtörők egészséges arányban osztoznak a játékidőn, a ritmust igen eltalálták: ha elég volt az agyvelőontásból, használjuk az agyvelőnket, ha elzsibbadtak a kis szürke agysejtjeink, mások szürke sejtjeit loccsantjuk szét megint. Ötös. A többjátékos móddal kapcsolatban annyit azért megemlítenék, hogy online még nem elérhető, de ezt egy ingyenes patch-csel állítólag hamarosan orvosolják a készítők. A GoL azonban egyedül játszva is teljes értékű kaland: bajtárs híján Larát irányítjuk, aki a játék során megkapja Totec minden eszközét. A fejtörők és a kihívások az egyjátékos módban ennek megfelelően módosultak, de akár egyedül, akár kettesben lássunk neki a kalandnak, teljesnek fogjuk érezni az élményt.
Haladni a korralA fejtörők hangsúlyosabbá tétele, az új nézet és a letölthető formátum mellett a Crystalnak más újításokra is maradt energiája. Az achievementrendszer nagyban növeli az újrajátszhatósági faktort, ahogy a platformjátékokból ismerős felszedhető tárgyak (királyságok: kék kristály, piros koponya, kristálykoponya királysága... ja, az más!) is. Pontokat gyűjtünk pályáról pályára, különböző küldetések teljesítésével kerülhetünk be a legjobb GoL-játékosok névsorába - a játék értékeli, ha gyorsan teljesítjük az adott pályát, vagy ha sok pontot szerzünk, illetve ha akrobatikusan ugrálunk és így tovább. Gyakorlatilag mindenért megjutalmaz a játék. A fegyvereink (amelyekből egyszerre négy lehet nálunk) és bombáink kifogyhatatlanok, amely tény nagyban növeli az élvezetet, ám nem csökkenti a kihívást - egy-egy rejtvény megoldásánál szükségünk is lesz a feneketlen tárra. Az ereklyék bevezetése is új játékelem: egyszerre maximum hármat birtokolhatunk, ezek előnyeit és hátrányait mérlegelve, egymást kombinálva találhatjuk meg az adott szituációban leghatékonyabb felszerelést.
Ketten játszva versenyezhetünk a pontokért, bizonyos teljesítmény felett pedig új fegyvereket, fejlesztéseket, tárgyakat kapunk, amelyek segítségével idővel atomerősre fejleszthetjük karaktereinket. Az epizódok teljesítése után megnyílik egy-egy nehezebb terep, ahol a (sokszor embertelenül fifikás) rejtvényt megoldva, új, csak itt elérhető ereklyékkel leszünk gazdagabbak. Apropó: a feladványok egyre nehezednek, meglepően komplex kihívásokkal fogunk majd találkozni - nem egyszer a játék (egyébként remek) fizikáját is igénybe kell vennünk, két játékos esetében pedig a játék történetében előrehaladva mindinkább támaszkodnunk kell egymásra. A GoL tehát egyértelműen megfelel a modern kor trendi árkádos elvárásainak, miközben a játékmenet friss és komplex marad. Ha nincs kedvünk az adott pályán széttörni az összes kancsót, vagy végigugrálni rajtuk úgy, hogy a földet nem érintjük, ugyanúgy élvezhetjük a core-gameplayt, de ha beleszerettünk a játékba, sok további órával ajándékoznak meg ezek az extrák.
Szavatosság és egyebekVan tehát tizennégy szép nagy, egymástól hangulatukban és külsőségeikben, valamint az ellenségek tekintetében jelentősen elütő pályánk (a rejtvények is mások szingliben és multiban!). Az akció hiánytalan: számtalan szörny, nyákos izé, mérges csoffanat, főboss stb. agyát loccsanthatjuk szét (ha van), ugrálunk is sokat a hagyományokhoz híven, ráadásul irányíthatóbban, mint eddig bármikor, illetve az eszünket is bőven kell majd használnunk. Jó kis koktél.
A külcsín és a belbecs hibátlan, az 5-10 órás (és a küldetések, plusz kihívások teljesítésével sokszorosára felturbózható) játékidőt pedig az év végéig - az ígéretek szerint - nem kevesebb, mint öt DLC-vel nyújthatjuk meg. Lara Croft neve nem csengett ilyen jól az első Tomb Raider óta. Szinte szégyellem, hogy ilyen olcsón jutottam hozzá, mert azóta a család éjszakánként a gép előtt ül, és vállvetve gyakja a mindenféle azték gonoszokat. Mert kell a közös program.
Pro:- Lara eddigi legélvezetesebb kalandja
- nagyon olcsón
- külcsín, belcsín, ötletek
Kontra:- jó, akkor kötekedni kell:
- mozdulatlan szájak, gagyi intro, outro
- egyelőre nem online
9.6
GS fail!
, és akkor nem mondtam semmi csúnyát 
Lego Star Wars Complete Saga
Perverz kelet? - A hentai és a játékok világa
Sucker Punch Annihilation
