L.A.W - Poszt-apokaliptikus MMORPG bejelentés

Kapcsolódó játékok: L.A.W

bazsowicz 2009. március 31. 21:27

Bejelentették a Living After War (L.A.W) címre keresztelt, kifejezetten felnőttek számára fejlesztett poszt-apokaliptikus MMORPG produktumot.

Története szerint 2350-re az értelmesnek tartott emberi faj atombombákkal szétgyalázta élőhelyét, ennek következményeként 200 évre beköszöntött a jégkorszak és deformálódott a Föld felszíni kérge. A menekültek elhagyták szülőbolygójukat, majd később visszatértek és Delka néven megalapították új államukat. Hatalmas metropoliszokat emeletek, hozzáláttak civilizációjuk felvirágoztatásához, azonban számításaikat keresztülhúzzák a radioaktív sugárzás mellékhatásaként megszületett mutánsok, a Niks-ek. Természetesen háborúba keveredtek egymással az ellenérdekelt felek, mindkét oldal elsődleges célja az életben maradás, melyhez elengedhetetlen a Power Stone megkaparintása.

L.A.W - 6. kp

A koreai NitroZen fejlesztésében készülő Living After War sajtóközleményében szinten minden Jang Wook Lee vezérigazgató körül forog. Nevezett úriember korábban a Diablo 2 művészeti vezetőjeként tevékenykedett, most pedig a Living After War koncepciórajzaiért felelős. A játékot néhány nappal korábban alfatesztre bocsájtották, fejlesztése jelenleg is zajlik, megjelenéséről nincsenek információink, valamint azt is homály fedi, hogy fejlesztői miért csak a felnőttek számára tartják ideális választásnak. Mindkét faj (Emberek és Niks) tagjai három foglalkozás közül választhatnak: harcos, orgyilkos és elementalista. Levegőbe emelkedhetünk „repülő tárgyakkal", irányíthatunk járműveket, felhúzhatunk őrtornyokat, valamint hasznosíthatjuk a játék komplex tőzsderendszerét és harcolhatunk PVP arénákban.

Címkék: l.a.w, law, mmorpg, bejelentés, nitrogen


L.A.W - Poszt-apokaliptikus MMORPG bejelentés - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Murder3 (2009. április 01. 21:57)
Jack Bauer (10/10)
Nem értem miért erőltetni a sci-fi szarságot.
Ez egy korrekt game lenne ha inkább a fantasy stílusú lenne.
így elég ratyi
18
LartenL (2009. április 01. 18:09)
Inaktív)
Minek különböző faj? Bőven elég lenne a két nagy hatalom mondjuk azok akik maradtak és azok akik elmentek. Előbbinek lehetősége lenne kül. nukleáris "varázslatokat" használni, utóbbinak fejletebb a technikája. És mellékesen vannak mutánsok is a bolygón. Ez sztem jobb lenne.
17
Superhamster (2009. április 01. 16:23)
Inaktív)
Nem rossz, de én már a TORt várom, bár ha kiderül, hogy az mégis fizetős lesz és ez nem, akkor hirtelen ez fog érdekelni, mert tetszik az alaptörténet
16
SlyFox (2009. április 01. 16:12)
Inaktív)
vendettával nem nagyon szoktam egyet érteni, persze olyan állitással szemben hogy nem tetszik vagy helyeselni vagy ellenkezni lehet , éppen pont megegyező véleményen vagyok, úgy nagyából. sokat nem mond konkrétan azért nem tudom mit szóljak. a játékokban ritkábban látott komplexebb dolgok pl itt a tőzsde rendszer érdekel, de mondjuk nem tudom hogy lehet megoldani, ehhez komoly reális alapok kellenek. problémát már ott látok hogy 2 faj? nem a fajjal van gondom nem is azzal hogy 2 hanem hogy , van. sztem sokkal jobban illene egy darkfall vagy mivel sci-fi ugye az eve-online (mint egy szép kapitalista világ) , tetszölegesen kialakitható érdekszférák....
15
Vendetta (2009. április 01. 15:42)
Inaktív)
MMO így nem nagyon érdekel!
14
ThereShallBeNone (2009. április 01. 14:34)
Inaktív)
Érdekes. Egy próbát adok majd neki. Mindenesetre ígéretesnek tűnik (most még. Aztán ki tudja mit hoz a jövő).
13
xXLemonXx (2009. április 01. 13:23)
Dr. Gregory House (9/10)
elégg 5letes
12
Hapetit (2009. április 01. 12:28)
Inaktív)
Ez tényleg igéretesnek néz ki.A sztori rendben van és szerintem ötletes.Az a 3 kaszt kicsit kevésnek tünik de még mivel kevés az info ezért sokmindent nem lehet róla nyilatkozni.A világ engem megfogott.
Ha ügyesek és nem rontanak el semmit.Akkor kiemelkedő MMO is lehet belöle!
11
hiroki (2009. április 01. 06:55)
Jack Bauer (10/10)
10
yorgash (2009. április 01. 01:37)
Jack Bauer (10/10)
számomra speciel kecsegtetöbb, mint a WoW, de azért biztos vagyok benne, hogy valamit el fognak benne szúrni :D
9
zoe444 (2009. március 31. 23:17)
Jack Bauer (10/10)
A "Power Stone"-os részig (az már nem ) tetszett a dolog, de ami ez után következett, igazából lerombolt minden kipróbálásra késztető vágyat bennem. Nem szokásom kipróbálni mmo-kat csak úgy, szerintem ezt sem fogom
8
Gyu (2009. március 31. 23:05)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 4. kommentre:
 
Azért nem hallottál róla, mert most jelentették be...
7
BeatUhse (2009. március 31. 22:51)
Dr. Gregory House (9/10)
Nem tom mit szánnak ebben felnőtteknek , max ezt : "tőzsderendszerét"
6
hodobaj (2009. március 31. 22:20)
Inaktív)
Hát ez hasonló lesz a NEOCRON nevű játékhoz bár az cyberpunk, de nem csoda hogy csak felnöteknek szól ezt egy 10éves gyerek fel sem tudná fogni, neki való a WoW.
5
El_SheraQnor (2009. március 31. 22:13)
Inaktív)
Erről eddig miért nem hallottam??? Ígéretesen hangzik és ezek a képek is nagyon bejönnek, csak kár, hogy nem magas felbontásúak, mert tuti lenne új hátterem
4
Garfield92 (2009. március 31. 22:05)
Jack Bauer (10/10)
Érdekes, legalább lesz konkurenciája a Fallout MMOnak, lesz mi ösztönözze az Interplayt! Kíváncsi leszek mogy havi lesz, vagy mikropaymentes....
3
CLAIRVOYANCE (2009. március 31. 21:51)
John Locke (7/10)
nekem is tetszik, ezt kipróbálom ha lesz free trial.
2
neptum (2009. március 31. 21:32)
Jack Bauer (10/10)
így elsőre tetszik a játék
1
Oldal: 1 |

L.A.W

Platform: PC | Stílus: Szerepjáték, MMO

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

RPGames - 2011 legjobb szerepjátéka!
Az RPGames olvasói leadták a szavazataikat, amik alapján kihirdettük a győztes nevét, ami meglepő módon nem egy RPG lett...

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 05. 25.

2012. május 25. 23:52

Pünkösdnek köszönhetően három napot tölthetünk pihenéssel. Használjátok ki!

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix