Hirdetés

League of Legends - egy profi játékos öngyilkosságot kísérelt meg

|

Cheon "Promise" Min-Ki komoly sérüléseket szerzett, miután leugrott egy 12 emeletes épület tetejéről, és kómába került. A srác egy olyan csapatban játszott, aminek vesztenie kellett.

Hirdetés

Promise tehetséges League of Legends játékosként tagja volt az AHQ eSports csapatnak. Az ő leírása alapján az egész szervezet egy nagy csalásra épült. A cél az volt, hogy a menedzser megtömhesse zsebeit fogadásokon keresztül, melynek részeként a csapatnak direkt veszítenie kellett.

A játékos leírásában olvashatjuk, hogy a menedzser (Noh Dae Chu) rendszeresen megfenyegette őket, és rávette az egész csapatot, hogy szándékosan veszítsék el a küzdelmeket. A megfélemlítést követően Promise bevallása szerint valóban tettek lépéseket a vereség érdekében. „Amikor először összeállt a csapat, az AHQ azt ígérte, hogy kapunk gépeket és pénzt” – olvasható a búcsúlevélnek szánt üzenetben. „A menedzserünk, Noh hazudott nekünk, és kölcsönt vett fel ahhoz, hogy kifizesse a házunkat, és biztosítsa a megélhetésünket. Az elejétől kezdve azt tervezte, hogy fogadásokat köt, rajtunk keresztül biztosítja az eredményt, és a nyert pénzből mindent visszafizet.”

A helyzeten nem sokat segített az sem, amikor a menedzser eladta a játékosok gyakorlásra összerakott számítógépeit, és azt mondta a csapatnak, hogy nem tudja fizetni a gaming ház bérleti díját. Időközben Promise kapcsolatba lépett az AHQ tajvani menedzserével, és kiderítette, hogy az AHQ valójában semmiféle pénzügyi támogatást nem adott, ahogy a számítógépek sem tőlük származtak. Ők csak néhány kiegészítő eszközzel támogatták a szervezetet, de közük sem volt az egészhez.

A tagok összerúgták a port Nohval, és megmondták neki, hogy lelépnek, és követelik a fizetésüket azokért a hónapokért, amíg a csapat tagjai voltak. „Noh azt válaszolta, hogy nem tudja azonnal megadni a pénzt, viszont lemond az 50%-os jutalékról, amit az AHQ követelt a pénzdíjakból. Mivel előtte már beszéltünk a valódi AHQ-val, már tudtuk, hogy Noh hazudik. Az AHQ sosem küldött nekünk pénzt, nem volt közük a nyereménypénzekhez, és a számítógépeink sem tőlük származtak. Szóval kinek akarta visszafizetni az adósságait?”

„Tudom, hogy jobban is csinálhattam volna, de köszönhetően ezeknek az eseményeknek, a profi karrieremnek vége. Egy évig megpróbáltam kihozni magamból a legjobbat, és most már csak az üresség érzése maradt.” Az öngyilkossági kísérlet ezután következett, de valószínűleg a sajnálatos események „csak” katalizátorként szolgáltak. Promise hátrányos helyzetben volt. 15 éves korában az apja otthagyta a családot egy házban, amiben még fűtés sem volt. A progaming volt a fiatal srác egyetlen lehetősége, legalábbis ő így élte meg.

Levetette magát egy 12 emeletes épület tetejéről, és az újra feldolgozó melléképület tetején landolt, amit be is szakított. A Yonhap News jelentése szerint egy arra járó ember talált rá reggel 5:56-kor miután segítségért kiáltott. Ezt követően kómába került, amiből azóta már felébredt, állapota stabil, viszont a rengeteg sérülésből csak hosszú idő múlva fog felépülni.

A Riot koreai irodája már vizsgálja a csapat körüli ügyeket, és megígérték, hogy költségeket nem kímélve igyekeznek segíteni Promise rehabilitációját. A közösség által jól ismert edző, és kommentátor, MonteCristo is megígérte, hogy a médián keresztül igyekszik majd minden segítséget megadni a játékosnak és családjának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)