Hirdetés

Legalább 10 játékon dolgozik a 3D Realms

|

A máig el nem készült Duke Nukem Forever című játékot jegyző cég számos új projektbe kezdett.

Hirdetés

Az elmúlt évtized egyik leghosszabban húzódó történetének végére tett pontot a Duke Nukem Forever munkálatainak leállítása, és a fejlesztők szélnek eresztése. Legalábbis így hittük, aztán jött a kölcsönös vádaskodás és egymásra mutogatás, aminek természetes evolúciója egy szép kövér polgári per a Take Two és a 3D Realms, illetve az Apogee között.



Jelenleg egyetlen kívülálló sem lehet teljesen tisztában a helyzettel, az ember nem tudja, melyik fél állításának adjon hitelt. Ronda ügy ez, aminek azok a játékosok itták meg a levét, akik nem adták fel a reményt, és messiásként várták a Duke Nukem Forever eljövetelét. Felmerül persze a kérdés, hogy ki veszi még komolyan a Scott Miller és George Broussard vezette kompániát, amely meglepő módon tucatnyi új játék fejlesztésébe kezdett.



Scott Miller, a 3D Realms társalapítója beszélgetett a Gamasutra.com munkatársával. A múltidézés, a shareware korszak felelevenítése, az id Software csapatával való korábbi együttműködés, illetve Miller kiadója, a Radar Group érintése mellett szóba került a 3D Realms jövője is. Miller elismerte, hogy financiális okokból fel kellett mondjanak a teljes Duke Nukem Forever csapatnak, de azóta újra jó irányba gördül a cég szekere, és 10-12 projektet futtatnak párhuzamosan. Javarészt kisebb (pl. iPhone-ra szánt) alkotásokról van szó, melyek közül az egyik még a héten, a másik pedig hat hét múlva debütál az Apple divatba jött mobilján. Természetesen nagyobb kaliberű játékok is készülnek, ám ezekről nem tudhattunk meg semmit.
Szerintetek mi rotyog a 3D Realms bográcsában? Folytatják a Duke Nukem Forever fejlesztését, elkészülhet a Prey 2, esetleg új IP születésére számítanátok inkább?

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)