Légió filmvetítés - Kis műsorváltozás

Vakka 2010. március 02. 16:17

Egy nappal korábban mozizhatunk közösen a Légió filmvetítésen.

Öröm volt látni, hogy a második közös mozizásra írt felhívásunk hatására pár nap alatt az összes ingyenjegy elkelt. A programban azonban egy apró változtatást kellett eszközölnünk. Olvassatok figyelmesen!

Így az első beharangozásban foglaltakkal ellentétben nem március 17-én, hanem egy nappal korábban, 16-án kedd este 19:00-kor izzítjuk be a vetítőgépeket a Westend mozitermében, ahol az Intercom ZRt. jóvoltából, oldalunkon egy számunkra kedves személlyel ingyen tekinthetjük meg a Légió című filmet. Bár még több mint két hét van a mozizásig, előfordulhat, hogy egyeseknek, akik már megkapták a visszaigazolást és beírták azt naptáraikba, nem felel meg az egy nappal korábbi időpont. Ez esetben megkérjük őket, hogy ezt a mozi@gamestar.hu-n e-mailben jelezzék, hogy törölni tudjuk a foglalását, és oda tudjuk adni a szabad helyeket az arra rászorulóknak. A változásokról hamarosan minden résztvevő egy e-mailt is fog kapni, illetve azok is megkapják a bejutást jelentő elektronikus levelet, akik a felszabadult helyekre ülhetnek majd be. Találkozzunk tehát új időpontban március 16-án kedd este 19:00-kor a Westendben, a Légió filvetítésen! Ott a helyed!


Leesik majd az állunk.

Címkék: légió, filmvetítés, gamestar, mozi, mozizás, ingyen, ingyenes


Légió filmvetítés - Kis műsorváltozás - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
keu (2010. március 12. 11:42)
Inaktív)
En mar lattam.(sajnos)Minden ellensegemnek ajanlom.
50
Aneirin (2010. március 05. 12:02)
Inaktív)
sztem tiszta szánalom. alaposan megnézném azt a balf*szt aki kitalálta a storyboard-ot... nagy s*ggfej lehet de komolyan. már csak elvböl sem fogom megnézni a filmet..
49
Vendetta (2010. március 03. 18:22)
Jack Bauer (10/10)
Nem egy nagy szám!
48
Spyro (2010. március 03. 08:15)
Jack Bauer (10/10)
47
hagymaschips (2010. március 03. 07:39)
Inaktív)
Az imdb alapján elég gyengus film.
http://www.imdb.com/title/tt1038686/
46
timantes (2010. március 03. 04:12)
Inaktív)
...válasz zsolnaii 44. kommentre:
 
nekem autó sem kell mert tudok teleportálni! ingyen van!
45
zsolnaii (2010. március 03. 01:27)
Inaktív)
Én speciel BMV-vel közlekedem ami változtatja a színét.Van kék,meg sárga meg piros szín benne és átlag 9400 pénz havonta.
44
peter-n (2010. március 03. 00:09)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz profi150 29. kommentre:
 
A hétvége is épp annyi embernek lenne alkalmatlan... akkor jönnének azok a kifogások, hogy sörözni kell a haverokkal, lemaradok a kedvenc koncertemről, akkor megy a megafrász a tévénégyen, éppen más buliba megyek, barátnőzöm, stb, stb, stb...

Az utazást mióta számoljuk bele a mozijegy árába? Mivel Budapesten lesz a rendezvény hétköznap este, így gyanítom, hogy a többség fővárosi lesz, akik amúgy is közlekednek a városban, ki bérlettel, ki anélkül.
Ha elmész bulizni akkor a buszjegy árát sem koncert belépőnek könyveled el...

Ez nem munka, senki sem kötelez rá, hogy ott legyél... önszántából jön mindenki, az utazás költségét pedig épp ezért ne is kérd számon azokon akik ezt megszervezik.

Vagy talán indítsunk ingyen buszjáratokat egy olyan mozihoz ami kapásból három-négy tömegközlekedési formával megközelíthető? Azokról nem is beszélve, akik saját járművel érkeznek...
43
lenti0602 (2010. március 02. 23:33)
Jack Bauer (10/10)
...válasz lordrolee 39. kommentre:
 
lehetőség lenne rá nem is vitatom , csak megvalósítást nem láttam még soha. Sőt , kezdeményezést sem hogy legyen ilyesfajta ingyen rendezvény.
42
zsolnaii (2010. március 02. 22:38)
Inaktív)
aki eljön ott lesz aki nem az nem lesz.Mi a vita tárgya?(Mindenesetre én ott leszek)
41
gael (2010. március 02. 22:07)
Inaktív)
...válasz timantes 37. kommentre:
 
Nem tehetek arrol,hogy tenyleg egy kullantas a film.Aki raer es teheti menjen,mert a tarsasag biztos szoftvera,meg aki imad filmeken fikazodva rohogni,az legyen ott,mert ez lesz elete filmje.en mindenkinek csak szorakozasbol szolok be,tolem azt ir amit akar.Lepereg.Most ilyenem volt.
40
lordrolee (2010. március 02. 22:05)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz lenti0602 35. kommentre:
 
Na azért az első felével a hozzászólásodnak vitatkoznék picit. Az hogy csak BP-en van ilyenre lehetőség erős túlzás hisz Magyarországon vagyunk nem Budapest országban. Megannyi vidéki város van, ami simán helyet tudna nyújtani egy ilyen kaliberű rendezvénynek, nemcsak BP-en vannak multiplexek és plázák.....
A budapesti helyszínválasztás inkább csak praktikusság mintsem hogy csak itt lehetne egy ilyet megvalósítani.

A második felével egyetértek.
39
timantes (2010. március 02. 22:00)
Inaktív)
...válasz lenti0602 36. kommentre:
 
nekem éjfélkor is van meló....
38
timantes (2010. március 02. 22:00)
Inaktív)
...válasz gael 35. kommentre:
 
látom jól beszóltok egymásnak
37
lenti0602 (2010. március 02. 20:43)
Jack Bauer (10/10)
nem hiszem el hogy még mindig vannak itt emberek akiknek semmi sem jó , esküszöm ha a GS a nappalijukba menne el hogy ott vetítsenek filmet az sem felelne meg nekik. Sírnak mert pesten van , de ha csak itt van lehetőség rá? itt van olyan hely ahol meg lehet ezt szervezni. Sírnak mert nem jó az időpont , akkor kérdem én mégis mikor lenne nektek jó? éjfélkor mert akkor már nincs meló? nemhiszem. Kifizetik nektek de ti inkább a filmet szidjátok hogy milyen szar meg a csapatot aki szervezi az egészet. komolyan mondom abortuszmaradéknak is kevés ez a siránkozó társaság.
36
gael (2010. március 02. 20:38)
Inaktív)
...válasz kaptusz 11. kommentre:
 
Te tenyleg ennyire ostoba vagy?
35
timantes (2010. március 02. 20:37)
Inaktív)
...válasz Matteo_GS 33. kommentre:
 
én is elmentem volna de melózom..... 12 órás munkarendbe. szóval minusz egy ember
34
Matteo_GS (2010. március 02. 20:31)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Zs0lt16 15. kommentre:
 
Elnézést, hogy próbálunk programokat szervezni nektek, ráadásul egy filléretekbe sem kerül. Nem hinném, hogy az este 7 óra ennyire rossz időpont lenne, de hogy másképp magyarázzam, a hét első felében van lehetőség a mozikban külön előadások megtartására. Ez is ilyen, rajtunk/rajtatok kívül senki más nem teheti majd be a lábát a terembe.

Továbbá nem hinném, hogy a munkanap vagy a tanítási nap komolyan visszatartaná a népet, aki szeretné megnézni, eljön, aki pedig nem, otthon marad. És kérlek ne próbálj mártír hangnemre áttérni, mi az hogy, lesznek olyanok, akik mindent eldobnak majd? Ne viccelj már, egy szimpla hétköznap esti programról van szó. Másrészről pedig honnan veszed, hogy hétvégén mindenki jobban ráérne?
33
Leooner (2010. március 02. 19:42)
Adama admirális (8/10)
Sziasztok!
Az rendben van, hogy két jegyet kértem, de a válaszban nem találtam utalást arra, hogy két jegyet raktak el, csak annyit, hogy köszönjük h jelentkeztem ? Csak bizti ami bizti alapon kérdem
32
Bladeen15 (2010. március 02. 19:19)
Inaktív)
ez milyen film lenne? mert még nem nagyon hallottam róla...
31
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Lego Star Wars Complete Saga

2.990 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix