Hirdetés

Nem mozdulsz ki a gép elől? Veszélyesen élsz!

|

Annyira közhelyes, hogy a mozgás fontos, de ettől még igaz. Most az Extra Life rovatunk szakértője mutatja be nektek, hogy miért is. És nem csak arról van szó, hogy elhízás és depresszió, pedig már ez önmagában is elég aggasztó, nem?

Hirdetés

Evolúciós értelemben lételemünk a mozgás. Az elmúlt néhány millió év nem volt elég arra, hogy testünk teljesen átálljon, alkalmazkodjon a felegyenesedett testhelyzethez. Erre mit lép az ember? Nos, épp az a baj, hogy nem lép. Javarészt ül. Szeretjük azt hinni (és hangoztatni), hogy az ember az evolúció csúcsa. Velem már többször előfordult azonban, hogy nem volt módom enni, és egy idő után azt éreztem, már gondolkodni is alig tudok, olyan tompa vagyok. Ilyen esetekben nagyon meg szoktam érezni az emberi test korlátait és kiszolgáltatottságát. Néha egészen hihetetlen számomra, hogy fajunk életben maradt, mikor vannak nálunk sokkal életrevalóbb állatok; például olyanok, amelyek egyedei születésük után néhány perccel már rohangálnak, míg az embergyerekeket hosszú évekig kell gondozni, mire végül el tudják látni magukat. Tény, hogy sokat fejlődtünk (legalábbis agyban) az ősemberekhez képest. Testünkkel azonban még nem értük utol az evolúciós változásokat.

Kezdetben állandó mozgásban volt az ember; egyrészt az élelemszerzés, másrészt a rá leselkedő veszélyek miatt folyton jött-ment, járkált. Nagyon ritkán ült le, elsősorban inkább guggolt, mert abból a testhelyzetből gyorsabban el tudott indulni, ha jött a kardfogú tigris (amely a Jégkorszak című animációs filmben szereplőnél kevésbé volt barátságos).

Szervezetünk adott mozgásmennyiségre van kitalálva, "megtervezve". Testünk minden apró részlete, de még a vérkeringésünk is egy pontosan kidolgozott "terv" része, így ha valamelyik testrészünk túl sokat vagy túl keveset mozog, bizony baj lesz. Talán láttál már olyan kutyát, amelynek nem volt lehetősége kifutnia magát, vagy kisgyereket, aki annyit mozgott, hogy már túlpörgött…

Mihez kell ennyi mozgás?

Egyrészt az izompumpához. És nem, ezalatt nem gyúrós fiatalokat értünk, hanem azt, hogy az izmok mozgás közben segítenek a szívnek a vért az erekbe pumpálni. Ha az izmainkat kevéssé használjuk, azok elernyednek, és a szívünkre nagyobb feladat, teher hárul. A nem elégséges vérnyomás következtében pedig kevesebb oxigén és tápanyag jut el a szövetekig, ami ahhoz vezethet, hogy fáradt leszel, megfájdul a fejed, vagy nehezebben tudsz koncentrálni. Ezért van az, hogy amikor az ember úgy érzi, szellemileg nagyon elfáradt, és "semmihez nincs ereje", de elmegy kicsit sportolni (például futni), nemhogy fáradtabban ér haza, hanem újabb erőre kap, tudja folytatni a gondolkodást igénylő feladatait (például tovább tud játszani a számítógépen). A vérkeringés felpezsdítése a sejtjeink által termelt szén-dioxid és salakanyag eltávolítása miatt is fontos. Ha ugyanis ezek ott tobzódnak a vénáinkban, visszeres gyulladás alakulhat ki (azok a kevéssé esztétikus kék-lila erek az ember lábán). Szeretnélek még egy kicsit tovább riogatni…

Fájni fog

A rossz testhelyzetek, egyenetlen izomfeszülések és terhelések deformációkhoz, mozgásbeszűküléshez és fájdalomhoz vezetnek. Megjelent előtted szegény Quasimodo, a púpos Notre Dame-i harangozó képe a deformációk hallatán? Annyira talán nem vészes a helyzet, de tény, hogy kényes izomegyensúlyunk felborulása ún. mialgiás csomók (izomcsomók) kialakulásához vezethet. És hogyan jutunk el erre a szintre? Szinte alig kell érte tennünk. Szó szerint. Ha ugyanis egy helyben vagyunk, vagyis statikus helyzetben vannak testrészeink, akkor adott izmaink képtelenek a mozgásra (elernyedni, megfeszülni), ezért egyfolytában feszülnek. Ez pedig - könnyen belátható módon - ahhoz vezet, hogy egy idő után elfárad szegény izom. Emiatt például az ülőmunka kezdetben diszkomfort érzetet okoz, majd konkrétan izomlázhoz vezet (amit elsősorban a vállunkban érzünk). A jó hír az, hogy ez még kipihenhető, de elég időt kellene rászánni, vagy ahogy mondani szokták: "rádolgozni." Innentől jönnek azonban a (nagyobb) bajok. Az említett izomcsomók - melyek általában a vállban, hátban, trapézizomban bukkannak fel - már pihenéssel nem, sőt gyógytornával sem kezelhetők. Viszont kimasszírozhatók. Fordítsuk hát előnyünkre a dolgot: érdemes megkérnünk valakit (egy családtagot, kollégát, barátot), hogy ugyan segítsen már megszabadulni azoktól a fránya mialgiás csomóktól. Testünk kálváriájának itt ugyanis még koránt sincs vége.

Ha ugyanis a csomókat nem masszírozzuk ki, izomgyulladásunk és akár ínhüvelygyulladásunk alakulhat ki. Ezek a trükkös izomfájdalmak ráadásul gyakran kisugároznak egyéb testrészeinkbe: a már említett trapézizom csomói például gyakran fejfájáshoz vezetnek. Ha tehát fáj a fejünk, akkor nem feltétlenül érdemes egyből gyógyszerhez nyúlni. Menjünk el mozogni kicsit, vagy masszíroztassuk meg trapézizmunkat, hátunkat. Azért is fontos likvidálni a galád csomókat, mert nyomhatják a nyaki ütőerünket, és ez - a fejfájáson túl - szédüléshez, koncentrációzavarhoz vezethet.

Az izomegyensúly felborulása miatt testünk egy idő után kényszerhelyzetet vesz fel, ami azért kellemetlen, mert ez hosszú idő után mozgásbeszűküléshez vezethet, és azon már a masszírozás sem segít, csak a gyógytorna. Elképzelem a párbeszédet, ami két gyógytornázó között zajlik: "Te miért vagy itt?" "Mert síelés közben balesetem volt, be volt gipszelve a lábam, és rá kell dolgoznom az izmaimra. És te miért vagy itt?" "Mert sokat ültem."

A legfélelmetesebb hosszú távú következmények azonban a következők: porckorong-degenerációk, csontelváltozások, -kopások. Még a nevük is ijesztő. Az meg végképp, hogy mekkora fájdalommal járnak. A fájdalom azonban hasznos, mert figyelmeztet. Ne csillapítsuk azonnal gyógyszerekkel! Figyeljük meg megjelenésének körülményeit és az okokat (rossz körülményeket) szüntessük meg. Soha ne a tünetet kezeljük, legyen szó testi vagy lelki panaszokról, hanem a kiváltó okokat.

Mit tegyünk, hogy ezeket a borzalmakat elkerüljük?

Egyrészt adódik a kézenfekvő válasz: mozogjunk sokat. A heti néhány óra sport kezdetnek jó, azonban gondolni kell a maradék 160 órára is. Talán kissé túl komolyan vagy intően hangzik, hogy érdemes életmódot változtatni, pedig egészen egyszerű dolgokra is gondolhatunk. Pörgesd végig magadban egy átlagos napodat, és nézd meg, melyik pontján tudnál egy kis mozgást beiktatni: a lift helyett menj le és fel is a lépcsőn, sétálj le egy villamosmegállót. Hozd el a pizzát az étteremből ahelyett, hogy házhoz kérnéd. Sétáltasd meg a kutyát egy kicsit hosszabban. Menj táncolni mozizás helyett. Két tanórád között sétálj egy kicsit. Ezek az apró ötletek hasznosak, de szélmalomharcnak fognak tűnni akkor, ha amúgy az időd döntő részében - az iskolában, otthon vagy a munkahelyen - teljes a mozgásszegénység. Ezért mindenféle tevékenységünk ergonómiailag megfelelő megszervezése, valamint lakóhelyünk (és munkakörnyezetünk) gondos kialakítása elengedhetetlen.

A mozgáshiány megszüntetésére például jó módszer lehet, ha nincs minden az elérési tartományunkban. Kössük ezt össze a napi ajánlott folyadékbevitellel; a naponta elfogyasztandó körülbelül 2 liter vizet igyuk meg 2 dl-es poharanként, hogy időről időre el kelljen sétálni a konyháig. Ha attól tartasz, nem jutna eszedbe, hogy inni kell, mert nagyon belelendülsz a számítógépezésbe, tölts le egy vízivásra emlékeztető applikációt - ma már több közül választhatsz a mobiláruházakban. Így azt is tudod majd követni, diagramokon megszemlélni, hogy melyik nap mennyit ittál.

A cikket Tóvölgyi Sarolta írta, aki mentálhigiénés szakember, műszaki menedzser és játéktervező. A BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékének munkatársaként egyaránt foglalkozik felhasználó-központú terméktervezéssel és pszichológiai tanácsadással, vagyis testtel és lélekkel.

Az Extra Life a GameStar társadalmi felelősségvállalásként indított rovata, célja az, hogy a fiataloknak és a szülőknek szakemberekkel közösen segítsünk, beszéljünk olyan kérdésekről, amik éppen téged is érinthetnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)