Hirdetés

Life is Strange - majd egyszer azt mondom, amit látsz

|

Az élet különös, főleg ha nem úgy mozog a szánk, ahogy beszélünk. A Dontnod Entertainment epizodikus kalandjátéka pont ilyen.

Hirdetés

A Life is Strange: Episode 1 a fejlesztők korábbi játékánál, a Remember Me-nél sokkal kiforrottabb és magával ragadóbb élményt kínál, de így sem volt hibátlan, köszönhetően többek között az elrontott ajakszinkronnak. 

Michael Koch, a játék egyik rendezője az Eurogamernek adott interjúban elmondta, hogy tisztában vannak a problémával, de sajnos az első évad során nem tudnak semmit sem tenni ellene, de a következő szezonban igyekeznek orvosolni a dolgot. „Hogy őszinte legyek, az első évad során ezen már nem tudunk változtatni. Még a fejlesztés kezdetekor el kellett döntenünk, hogy a pénzt mire fordítjuk, így inkább a szinkronszínészekre és a forgatókönyvre költöttünk többet, a modellekre pedig kevesebb jutott. Tudjuk, hogy ez egy gyenge pont, de egyelőre nem tudunk változtatni rajta. Talán a második évadban.”

És hogy igazából zavaró-e a probléma? Igen, az elején mindenképpen az, de gyorsan túljuthatunk ezen az apró fennakadáson, amikor magába szippant a Life is Strange csodálatos atmoszférája és a magával ragadó története (pont mint annak idején a szinkronos Asterix és Kleopátra, ha még emlékszik valaki, ahol még egy külön bevezető is volt magyarázatként, hogy miért nem lesz tökéletes a szájmozgás, aztán meg kit érdekelt?). 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)