Hirdetés

Nevet változtatott a Logitech

|

Hosszú évtizedek után a világ egyik legnagyobb műszaki cikkekkel foglalkozó cége, a Logitech megváltoztatja nevét, az indoklás pedig elég érdekes.

Hirdetés

Mi a Logitech nevét leginkább onnan ismerjük, hogy rettenetesen menő gaming perifériákat gyártanak, de a világ többi részén természetesen egyéb műszaki cikkeik miatt is népszerű márkanévként tartják őket számon. Ennél fogva a nevük és logójuk egyaránt olyan, amit még a kevésbé hozzáértők is azonnal bárhol felismernek és az ember azt hinné, hogy ezen egy ilyen nagy cég nem is szívesen változtat.

A mai naptól kezdve a céget „Logi” néven fogjuk ismerni, a cég brand fejlesztési alelnöke, Charlotte Johs pedig elárulta, hogy erre szerintük miért van szükség: „A 'tech' már mindenhol ott van. Az, hogy 'tech', már egyszerűen nem mond semmit."

Johs szerint ez a változás nagyjából akkor kezdődött, amikor a cég előrukkolt a Boom névre keresztelt Bluetooth hangfalakkal, melyek jelenleg a legnépszerűbb termékei közé sorolhatók. Habár még Logitech márkanévvel került forgalomba, a modern, letisztult megjelenése egyértelműen nagyon kilógott a már meglévő repertoárból és lehetett látni, hogy változnak a dolgok a cég filozófiájában.

Az új névvel persze egy aprócska arculatváltás is várható, a cég új logója pedig már abszolút a modern elvárásoknak megfelelően készült: egyszerű szép formák, élénk színek, csupa kisbetű. Viszont a váltás ellenére a „Logitech” név még nem búcsúzik el, a régebbi cuccokon ugyanúgy ezt fogjuk látni, de a cég szerint az a terv, hogy mostantól minden újdonságra az új nevet írják majd rá.

Ti mit gondoltok? Bejön az új név?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)