Hirdetés

E3 2015 - a Lords of the Fallen fejlesztői új játékot jelentenek be

|

A Lords of the Fallen sikere után nem kellett sokat várnunk a játék egyik társfejlesztője, a Deck13 új játékára, viszont csak nyáron tudjuk meg, mi is lesz az.

Hirdetés

Talán kicsit a Souls-játékok sikerét meglovagolva, de az biztos, hogy a Lords of the Fallennel sikerült felkerülnie a térképre a játékot jegyző német Deck13-nak (az egymillió eladott példány mindenképpen jónak számít). Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a már készülő folytatáson is együtt dolgoznak-e a CI Games-szel, viszont az már biztos, hogy egy új játékot jelentenek be a nyári E3-on.

A német stúdió tulajdonosa azt is elárulta, hogy ezúttal is egy közepes méretűnek számító kiadóval, egész pontosan a Focus Home Interactive-val dolgoznak majd együtt, akiknek azért van tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy érdemes nemzetközi szinten is promózni az aktuális játékaikat. Ami ennél azért érdekesebb, a Deck13 kreatív igazgatójától azt tudhattuk meg, hogy a core gamereket célozzák meg az új játékkal, és mindenképpen építeni fognak a Lords of The Fallen készítése alatt verbuvált csapat tapasztalatára, és az előző projekt alatt összerakott technológiára.

Ti mit vártok a csapattól, érdemes lesz rájuk odafigyelni?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)