Hirdetés

Star Wars Anthology - visszalépett az egyik film rendezője

|

Máris apró fennakadásba ütközött a második darabja a Star Wars antológiának, ugyanis az egyelőre cím nélküli filmnek már nincs rendezője.

Hirdetés

Még idén visszatér hozzánk a világ egyik legjobb filmsorozata, viszont nemcsak a korábbi filmek folytatására lehet számítani: a Lucasfilm az új trilógia mellett úgynevezett antológiafilmekben is gondolkozik, melyek önálló történeteket mesélnek majd el a Star Wars univerzumban. A korábban már beharangozott Rogue One úgy tűnik, hogy jól halad, viszont egy másik, egyelőre cím nélküli filmnek új rendezőre lesz szüksége.

Eredetileg úgy volt, hogy a filmet Josh Trank fogja rendezni, aki korábban Az Erő Krónikáját rendezte, legutóbb pedig az új Fantastic Four filmen dolgozott. Pontosan nem derült ki, hogy miért lépett vissza a rendező, legalább is a hivatalos közleményben nincs túl sok konkrétum:

"Az elmúlt egy évben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Lucasfilm tehetséges munkatársaival dolgozhattam, viszont most úgy döntöttem, hogy más irányba megyek tovább. Rengeteget gondolkodtam ezen, viszont a szívem mélyén úgy érzem, hogy eredeti ötleteket és lehetőségeket szeretnék keresni."

Trank ettől függetlenül sok sikert kíván a stáb többi tagjának és nagyon izgatott a Star Wars filmek jövőjét illetően. A Star Wars Anthology másik darabja egyelőre úgy tűnik, hogy biztonságban van és továbbra is a legutóbbi Godzilláért felelős Gareth Edwards ül a rendezői székben.

Mi mindenesetre reméljük, hogy a közeljövőben sikerül új rendezőt találni (elvégre ki ne akarna Star Wars filmet rendezni?!), nehogy már ilyen rossz hírekkel teljen a Star Wars világnapja. Erről jut eszembe, ugye ti is jöttök az általunk szervezett, mindent elsöprő Star Wars napra a Grundon?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)