Már a számítógép előtt is okkal hadonászhatunk

Kapcsolódó játékok: Microsoft Kinect

PacaGS 2012. február 02. 13:53

A Microsoft végre kiadta a Kinect PC-seknek szánt verzióját is.

Míg az Xbox 360-as Kinect célja elsősorban a szórakoztatás és a mozgás, a PC-s kiadásnak nem csak játékoknál lesz haszna.

Aki rendelkezik Windows 7-tel vagy Windows 8-cal, és emellé még van fölösleges 250 dollárja, az látogasson el külföldre, hogy bezsákmányoljon egy darabot a Microsoft mozgásérzékelős kamerájából. Bár még egyelőre nem lehet túl sok hasznát venni, hamarosan remélhetőleg sorra jönnek majd azon alkalmazások, amelyek támogatják az eszköz használatát. Még a csomagban sincs semmilyen szoftver, de ha nagyon vágytuk már arra, hogy gyönyörködhessünk benne, ahogy megáll rajta a por, akkor mindenképp érdemes kilométereket utazni. Egyébként nem igazán. Ha többet akartok tudni, akkor a PCWorldre vezessen utatok (az legalább ingyen van).

Címkék: kinect, windows, kamera, ajánló, pcworld, hardver, Xbox 360


Már a számítógép előtt is okkal hadonászhatunk - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
TomFace (2012. február 04. 14:09)
Dr. Gregory House (9/10)
Az oké, hogy za Xboxos Kinect nem használható hivatalosan a PC-vel, de vajon fordítva igaz-e?
13
rexusmaximus (2012. február 03. 10:39)
Jack Bauer (10/10)
Én elszórakozok boxon a Kinecttel, de PC-n nem látom sok értelmét.
12
gemen6 (2012. február 03. 00:45)
Adama admirális (8/10)
hogy ez a kinect egy mekkora marhaság már.Egy izét lóbálni a képernyőn,mint valami holdkóros idióta,főleg vmi akció játéknál nevetséges ez.Ez legalább úgy lenne a legjobb minimum,ha vmi szemüveg lenne hozzá és úgy látnád,mintha benne lennél,úgy már lenne értelme
11
slipknotboy (2012. február 03. 00:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz cyclone 4. kommentre:
 
igyvan az kell semmi más
10
BriaNgT24 (2012. február 02. 23:21)
Sheldon Cooper (5/10)
Az a baj ha jól tudom az infót akkor az Xboxos változat nem jó hozzá, szóval van egy boxom amihez van és akarok géphez is kell vennem még1et. Akkor már veszek a konyhába is 1et a mikró mellé. Legyen már 3. Nevetséges pénzlehúzás, pedig maga a kinect egy jó kis dolog, sajnos nincs xboxom de jó kis időtöltésnek gondolom....csak sajna ebben is a milliókat látják csak nem a lehetőségeket.
9
kulkris (2012. február 02. 20:03)
Dr. Gregory House (9/10)
Biztos jó képe van mint webkamera, csak annak meg kicsit drága. xD
8
Septimus (2012. február 02. 20:02)
Kirk kapitány (6/10)
Egy hang vezérelt 3d hologramos striptízes csajnak szivesen dirigálnék és hadonásznék is neki Muhahahahahahaaaaaaa
ám billentyű + rágcsáló !!!
7
mikerowave (2012. február 02. 18:53)
Adama admirális (8/10)
...válasz cyclone 4. kommentre:
 
egyetértek, én sem cserélném le a jó öreg WASD+egér kombót.
6
Szergej55 (2012. február 02. 15:32)
Adama admirális (8/10)
Azt hiszem, hogy nekem jó a hagyományos megoldás is, ha mozgási kényszerem van, elmegyek egy legalább 50 km-es túrára. XD Egyébként értékelem a szándékot.
5
cyclone (2012. február 02. 15:02)
Jack Bauer (10/10)
Egér+billentyűzet powa!!!!!!!
4
The_Reaper_CooL (2012. február 02. 14:58)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Luke2135 2. kommentre:
 
Lehet, de kérdem én: MINEK???
Nem játszottam sokat a Mass Effect-ekkel, de tervezem, hogy lezúzom őket. Mit tud a Mass Effect a Kinect-tel? Mondod, hogy "XYZ támadj", vagy "XYZ gyógyíts". Esetleg a párbeszédeknél neked kell felmondanod azt, hogy "Szerintem is ez a megfelelő döntés.", vagy "Nem hiszem, hogy ezt kellene tennünk."
Lehet vitatkozni, én viszont most így megmondom, hogy én hamarabb benyomom a gombot, míg bármilyen mondatot kimondunk a Kinect-nek.

Egyébként vicces, hogy a PC-s Kinect jobban érzékel ÁLLÍTÓLAG, és MÉGDRÁGÁBB mint az X360-as változat. De minek??? Úgy érzem, jó sok ember át lett verve, de ez van...
3
Luke2135 (2012. február 02. 14:38)
Adama admirális (8/10)
És akkor a Mass Effect 3 PC-n is támogatni fogja a Kinectet?
2
syan (2012. február 02. 14:13)
Kirk kapitány (6/10)
Na ez az ami nekem nem hiányzik, inkább billentyű + egér , meg joypad !!!
1
Oldal: 1 |

Microsoft Kinect

Fejlesztő: Microsoft

Kiadó: Microsoft

Platform: Xbox 360 | Stílus:

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.05.08. (Assassin's Creed 3,kinect,EA,Company of Heroes 2,Hitman)
Ha kedd akkor sajnos HP szokott híreket mondani... Na de tegyük túl magunkat ezen, lássuk a mai híreket, videókat.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

AJÁNLOTT JÁTÉKOK

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix