Hirdetés

Már csak kettőt kell aludni a GameStar-Aquaworld csobbanásig!

|

Visszaszámlálás indul, tessék felkészülni: közeleg a nagy nap!

Hirdetés

Mint már megannyiszor hírül adtuk, január utolsó előtti szombatja, nevezetesen 23-a nagy nap lesz minden GameStar fanatikus és kevésbé fanatikus életében.

Ugyanis erre a napra kettő nagyszabású bulival is készülünk számotokra, és úgy hisszük, mindkettőre érdemes lesz kilátogatni.

A délelőtt és a kora délután a PECSA-ban megrendezett évkezdő vásáré, már itt elkezdhetitek a bemelegítést. Ha kinézelődtétek és persze kivásároltátok magatokat, máris kezdődhet a legjava!

16.05 perckor egy különbuszt szerveztünk számotokra. Akik időben jelezték részvételi szándékukat (az első 40 fő kb.), azok már meg is kapták az igazoló e-mailt, hogy felfértek a buszra.

Érkezés után kezdődhet a regisztráció, hiszen az előre könyvelt neveket bemondva hozzájuthattok egy friss januári GameStar lapszámhoz, mellé tetszőlegesen választhattok egy tavalyi példányt, majd utána továbbhaladva kapjátok meg a Vízibirodalomba szóló, kedvezményes jegyeteket. Mindezeket – ahogyan tudjátok – 2500 forintért, fejenként.

Utána pedig következhet a fürdőhasználat, korlátlanul, ami azt jelenti, hogy csúszdázhattok az ÖSSZES „lélekvesztőn”, és kipróbálhatjátok mindegyik élménymedencét is. Ha esetleg welness-hez támadna kedvetek (szaunák, sóbarlang, gőzkabin), megtehetitek, ám ezekért az extra szolgáltatások térítéskötelesek.

A rendezvényt az Activision Band Hero- és DJ Hero programbemutatói színesítik, melyek keretei közt szabadon, korlátlanul kipróbálhatóak az általuk prezentált termékek.

A nagy GameStar-Aquaworld csobbanásra meglepetésvendégeket is hívtunk, akik elvegyülve a tömegben, önfeledten fognak lubickolni társaságotokban.

Még egyszer, összegezve:

- A jegyár 2500 forint, két főre 5000 forint. Magában foglalja az élményfürdő használatát (élménymedencék, csúszdák), jelentős megtakarítással. Nem foglalja magában az egyéb extra szolgáltatások igénybevételét, lásd feljebb. Természetesen hostesseink mindenben segítségetekre lesznek.

- A jegyár tartalmaz egy 2010. januári, friss, a napokban megjelent GameStar magazint, továbbá egy szabadon választható, 2009-es példányt.

- Az eseményre ingyenes különbusz indul a Városligetből, a Közlekedési Múzeum parkolójából (pár méterre a Petőfi Csarnoktól), 16.05-kor, azok számára, akik időben jelezték részvételi szándékukat. Aki esetleg nem fért fel a buszra, ne csüggedjen, a Hősök teréről (Műcsarnok) menetrendszerinti, ingyenes buszjáratok indulnak. További infoért katt ide.

- Megközelíthetőség autóval: 1044 Budapest, Íves út 16. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ, 19.11400 KH

- Az eseményen részt vehet minden regisztrált fő, az Aquaworld zárásáig.

- A rendezvényen – egy igen hangulatos kis szekcióban – rálelhettek az Activision által biztosított Band Hero és DJ Hero játékokra, teljes harci készültségben (dob, gitár- és lemezjátszókontrollerrel) – így a hangulat még inkább fokozható lesz, egy-egy laza zenekarosdi vagy lemezlovasosdi erejéig.

Még az utolsó pillanatokban sem késő regisztrálni, férőhely bőven akad! Igényeteket itt jelezhetitek:

esemeny@gamestar.hu

Várunk mindenkit kiemelt szeretettel!

Egy régebbi cikkünket a létesítményről itt olvashatjátok el.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)