Mario & Sonic at the Olympic Winter Games - DS teszt

Kapcsolódó játékok: Mario and Sonic at the Olympic Winter Games DS

Wiedermann 2010. február 17. 09:10

A közelmúltban egyszer már bemutattuk, akkor Wii-n. Jöjjön most még egyszer, ezennel DS-en!

Igaz, akkor Mayer próbálta felvázolni a Wii verzió gyönyöreit és negatívumait, most én vesézném ki a játékot, ezennel a kézikonzolos Nintendo DS verziót.

Adott egy DSi, néhány álmatlansággal induló éjszaka, egy puha ágy, paplan és felpolcolt fej, sok párna – elő a cuccot, konzol bekapcs, cartridge behelyez, és máris indulhat a pár pixelnyi móka két képernyőn. Így, télvíz és persze az amúgy is teljesen aktuális Vancouverben zajló téli olimpia idején kellemes kikapcsolódást nyújthat Mario és Sonic együttese.

Nem újdonság?

Persze már két évvel ezelőtt találkozott a legendás kettős egy játékon belül, mégpedig a Beijing Summer Olympics-ben, igaz, akkor elég gyengén muzsikálva. Most újra egyesítve erőiket, becélozták a 2010-es téli játékokat, úgy tűnik, jóvalta több sikerrel.

A játék tehát 27 versenyszámot vonultat fel, mely két részre tagolódik: az aktuális olimpiai eseményekre, illetve a zanier dream számokra. Tulajdonképpen két fajtáról lenne szó az eventek tekintetében, ám nagyon is hasonlóak ezek, ami amúgy nem baj, hiszen ez (is) teszi játszhatóvá a DS verziót. Példaként felhozható a sima hoki, amely igen-igen hasonlatos a fever verzióhoz, annyi különbséggel, hogy több dinamizmust, tipikus Mario-s kiegészítőket alkalmaz: ezáltal sokszínűséget hordoz a sportág alapváltozatához képest.

A nagy durranás azonban a DS verzió adventure-részében rejlik: itt ugyanis egy exkluzív vonalról kell beszélnünk, tehát eme lehetőséget nem találhatjuk meg a Wii-változatban. Alapvetően ez az egész játék erőssége, ugyanis a questekre épülő sztorivonal hozza az elvárásokat.

A történet szerint Mario és Sonic feladata az lesz, hogy megmentsék a téli olimpiai játékokat az alattomos és egyben álszent Eggman-től és Bowser-től, akik bizony ellopták a telet, ezáltal a havat is az eseménynek szolgáló helyszínről.

A változatosság gyönyörködtet

Ez meg is menti a játékot az egyhangúságba borulástól, hiszen megannyi fejtörő, logikai feladvány és puzzle várja a Mario-hívő DS-tulajokat. A feladványok 99%-a a Mario sagából ismert tereptárgyakra, kiegészítőkre és kellékekre épít, ráadásul a hangeffektek is egytől egyig ismerősek lehetnek – nem véletlenül. Értelemszerűen a bossharcok sem maradnak el, s mellettük a legkülönfélébb elemek nehezítik az előrejutást, s végül a körítés kibontakozását.

Természetesen a questek túlnyomó részt különféle sporteseményeket rejtenek, s ha maximális erőbedobással teljesítünk, máris haladhatunk tova a következő kis tábláig. Igaz, néhol hosszúra sikeredett a két helyszín közti táv bejárása, de nem húzza el a játékélményt negatív irányba.

Ezek után minden feloldott versenyszám a későbbiekben elérhető lesz, ezek folyamatosan, tulajdonképpen nehézségi ráta szerint kerülnek a játékos kezei közé. Kellemesre sikerült például az ellenfelek AI szintje, tehát nem abnormálisan legyőzhetetlen egy ellenfél egy sporteseményben, igaz, bőszen nyomkodhatjuk mondjuk egy gyorskorcsolya kapcsán a hátsó L és R gombokat. Ám, ha felvesszük a helyes ritmust, nagy gondunk nem lehet.

Nyomjuk a gombot

Az irányítás vegyes: eventekre osztódó lehetőségeket kapunk, például a szlalomnál a DS cerkájával böködhetjük a touchscreen-t, érdekesen és ötletesen irányítva a karaktert. Bár a legtöbb versenyszám gombokkal irányítható, én mégis a ceruzás bökdösést bírom nagyon. Ízlések és pofonok.

A zenére és hangokra nincs, és nem is lehet különösebb panasz, maximum az, hogy egyes hangok folyamatosan ismétlődnek, ugyanazok az egész játék folyamán. A hangok ezt a kis nüanszot leszámítva eltaláltak, csakúgy, mint az effektek, a zene pedig zseniálisan tükrözi a téli csodaország atmoszférájának hangulatát.

A multiplayer mód is egész pofás, játszhatunk a barátaink ellen vezetéknélküli LAN-on keresztül (természetesen ehhez segítségül a beépített WiFi-t hívhatjuk), továbbá keresgélhetünk az interneten is vállalkozó kedvű, kihívásra éhes usereket.

Mindent egybevetve: remek kis játék a Mario and Sonic at the Olympic Winter Games DS verziója, főként nagy Nintendo és Sega faneknek, de mindenkinek, aki jelen pillanatban is az olimpiát bújja nagy elánnal, s mellette nem vet meg egy kis kézikonzolos kikapcsolódást.

    Pro:
  • Adventure mód
  • Bőséges versenyszám-felhozatal
  • Könnyed kezelhetőség
  • Stylus a kedvenc
    Kontra:
  • Néhány minijáték túl egyszerű
  • Egyes hangminták ismétlődése
82

Címkék: Nintendo, Nintendo DS, DSi, kézi, konzol, SEGA, Mario, Sonic, olimpia, sport, Vancouver, platform


Mario & Sonic at the Olympic Winter Games - DS teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
darthkrisz (2010. február 18. 07:32)
Inaktív)
Nekem is tetszett a játék,de több pontot is kaphatott volna.
23
slipknotboy (2010. február 17. 21:30)
Jack Bauer (10/10)
nekem tetszet nálam több pontot ért el volna
22
zola20000 (2010. február 17. 20:04)
Jack Bauer (10/10)
Azért pspre is volt régebben jópár nagyobb cím (sőt régebben a pspre volt több jó játék nem dsre), csak azóta mintha elvágták volna a pspt.

Mondjuk nekem mindegy dsem van, és jól elvagyok vele, mondjuk speciel ez a játék pont nem érdekel rá.
21
plesonandi (2010. február 17. 18:15)
Jack Bauer (10/10)
Egy DS-t elfogadnék, jobb játékok vannak rá mint psp re...
20
birkazoli (2010. február 17. 17:33)
Jack Bauer (10/10)
Nagyon szupi cikk!És a játék is szupi!:D Én imádom a játékot
19
Petix1992 (2010. február 17. 17:19)
Inaktív)
A DS-t nem nagyon csipázom, inkább akkor psp vagy Wii
18
Guts1983 (2010. február 17. 16:19)
Jack Bauer (10/10)
Remek kis cikk lett, gratulálok!

A játéktörténelem talán két legikonikusabb karaktere ismételten vállvetve egy alkotáson belül; ki gondolta volna ezt 5-10 évvel ezelőtt, és most végre valóra vált az álom. Sajnos Wii-m és DS-em nincsen, de igazi családcentrikus produktumnak tűnik nekem így első olvasatra ez az alkotás. Mario-t mondjuk mindig is jobban szerettem, mint Sonic-ot, ezt leszámítva a Sega ikonjával is sokat játszottam anno. Örülök, hogy a Nintendo egyre nagyobb hangsúlyt fektet az ilyen, tipikusan kortól-nemtől függetlenül játszható és élvezhető játékokra, amely kellemes kikapcsolódás lehet az egész család számára is, de kis közösségeket is képes összekovácsolni. Hiába, ehhez a nagy N nagyon ért!
17
Mike_rem (2010. február 17. 14:34)
Dr. Gregory House (9/10)
Azért így belegondolva régen a S Mario sok jó percet szerzett a családnak! Folyton téptük egymást a joyért!
Ez sem lehet annyira rossz! Főleg az új irányítás miatt!
16
timantes (2010. február 17. 12:17)
Inaktív)
...válasz hagymaschips 13. kommentre:
 
pontosítsunk! kézikonzolra! és arra tökéletes!!!!
15
timantes (2010. február 17. 12:00)
Inaktív)
van ennél jobb játék is DSre....
14
hagymaschips (2010. február 17. 11:45)
Inaktív)
Jó ez ... mármint konzolra.
13
PadamHUN (2010. február 17. 11:17)
Inaktív)
Nem az én műfajom.
12
rudymester (2010. február 17. 11:13)
Dr. Gregory House (9/10)
Ezt biztos nem fogom megvenni. Millió jobb játék van DS-re.
11
sleepyt (2010. február 17. 10:29)
Jack Bauer (10/10)
hááát, engem ez nem fogott meg. Nem mintha lenne ds-em de ha lenne se ez lenne az a játék amit megvennék...
10
Dragon139 (2010. február 17. 09:55)
Inaktív)
Maradok az xboxnál.De azért nem lehet rossz!
9
Urmomismypennymount (2010. február 17. 09:50)
Dr. Gregory House (9/10)
nem rajongok a ds-ért psp párti vagyok de ezt kipróbálnám
8
darkboy88 (2010. február 17. 09:43)
Inaktív)
Maradok a Pc-nél ...
7
zeze97 (2010. február 17. 09:42)
Inaktív)
hát én még nem olvastam ds-es tesztet
6
darkboy88 (2010. február 17. 09:41)
Inaktív)
nekem nem kell DS a DS az csak DS az nem több !
Sok sikert a játékhoz majd !
5
wiedermann (2010. február 17. 09:35)
Inaktív)
...válasz Norbi35 3. kommentre:
 
nem tetszik neki, mert nyilván nem ismeri, nem látta testközelből. Vagy csak simán ez a belekötök-mindenbe-típus. Ki tudja
4
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Mario and Sonic at the Olympic Winter Games DS

Kiadó: SEGA

Platform: Nintendo DS | Stílus: Sport

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Sonic Generations - Bosses and enemies trailer
Amióta megtudtuk, ghoy érkezik PC-re is, azóta lehet a szíveket ünneplőbe öltöztetni. Én egészen biztosan nyüstölni fogom.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix