Mass Effect 2: Kasumi - Stolen Memory DLC

Kapcsolódó játékok: Mass Effect 2 Kasumi DLC

Eskin 2010. április 14. 13:12

Kasumi, új csapattagunk kalandját a Mass Effect 2 első fizetős DLC-jében követhetjük nyomon, amit borítékolok, jó néhányan nem fognak szeretni, sokan pedig nagyon is.

Kasumi, új karakterünk egy besurranó tolvaj, remek techképességekkel felvértezve, jó beszólásokkal, vagány személyiséggel; kicsit egy tinédzserre emlékeztetett a jelleme és a viselkedése alapján, a külseje azonban abszolút nőies. Csak egy küldetés kapcsolódik hozzá, ugyanúgy, mint Zaeedhez, aki a legelső „külsős”, alapjátékon kívüli karakterünk volt – ráadásul ez az egyetlen küldetés is elég rövid, emiatt pedig nem fogunk Kasumihoz annyira kötődni, mint más, kipróbált társainkhoz. Maga a karakter önmagában nézve elég érdekes és kidolgozott, viszont a többi társunkkal összehasonlítva inkább a „semmi különös” felé tendál a képzeletbeli mércén.


Itt a szürke, hol a szürke?

 

A Fellegvárban találkozunk vele, rövid beszélgetés után már indulhatunk is arra a bolygóra, ahol meg kell szereznünk Kasumi szerelmének „szürke dobozát”, amelyben az emlékeit és egy, az univerzumot fenyegető veszélyről szóló információit tárolja. A dobozt egy híres bűnöző őrzi, aki elegáns fogadást rendez a bolygóján, mi pedig meghívatjuk magunkat, így a parti által némileg fedetten tudunk ügyködni. Eközben persze senkinek sem tűnik fel, hogy fel-alá rohangálunk csapzottan, vérmocskosan, szinte csak a vörös szőnyeget nem terítik elénk, hogy megszerezzük a dobozt, ráadásul az is némiképp hangsúlytalan szerepű a sztoriban, hogy egyáltalán mi olyan nagy szám a dobozban azon kívül, hogy Kasumi szerelméhez kötődik.

Don't call me baby!

Iggazzy pozőr pillanatok

 

A történet nem kínál túl nagy meglepetéseket, félóra-óra alatt ki lehet végezni, közben megkapjuk a Locust géppisztolyt, egy-két új fejlesztést, legyakunk pár katonát, végül lesz főgonoszunk is. Látszik, hogy a készítők bele akartak ebbe a küldetésbe mindent pakolni, amitől a „főjáték” jó: gyönyörű helyszínek, nagyon menő főhős, érzelmi szál, illetve csipetnyi pozőrség fűszerezésként. Több potenciál is lenne ebben a Kasumi-lányban – a képességei (láthatatlanná válás stb.) alapján többet is ki lehetett volna hozni a sztoriból, viszont tekintetbe véve, hogy mindössze 7 dollárba kerül, ennyiért bőven megérte játszani vele.

    Pro:
  • kedvelhető, vagány főhős
  • pozőr pillanatok (a főgonosz kivégzésének videója priceless!)
  • gyönyörű helyszínek, érdekességeket rejtő szobák
    Kontra:
  • rövid
  • semmilyen, néhol furcsa sztori (nem hiszem el, hogy nem keltünk gyanút, ahogy rohangálunk és kiiktatjuk a biztonsági rendszert...)
83

Címkék: mass, effect, 2, dlc, kasumi, stolen, memory, PC, Xbox 360, Akció, Kaland, Szerepjáték, TPS


Mass Effect 2: Kasumi - Stolen Memory DLC - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
jamesryan (2010. május 02. 16:46)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Croatush 40. kommentre:
 
Most kedvenc játékom. Csak hát még kiegészitőt (fizetőset) sajnos még nem tudtam venni hozzá. De hétfőn jön a bankkártyám na ezt várom már mióta hogy megvehessem. Sztem simán lenyomja az egyet. Nekem az egy nem tudom miért de nem tetszik aannyira mint a kettő. Persze az is nagyon jó volt.
41
Croatush (2010. április 25. 15:00)
Inaktív)
Lord-Rayden (2010. április 16. 15:59)
Inaktív)
Nagyon tuti ez a pack. Még szerencse, hogy annak idején vettem 1600 BioWare pontot. Így már a megjelenéskor le tudtam szedni, és kinyomatni.
Rajongók, komolyan mondom ez a game lenyom minden eddigi játékot, még a kiegészítés nélkül is.
Visszatérve, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy aki tudja, az tegye fel.
39
rickssj (2010. április 15. 23:44)
Inaktív)
Vajon birna a gépem és ha igen akor tetszene amit látok vajon lebirna kötni anyira hogy neáljak fel a gép elől mongya meg valaki?
38
- Nesher - (2010. április 15. 13:23)
Inaktív)
Egyszerűbb BW pontot venni, mert ott 4,88 euroért 560 BW pontot kapsz (ami 6,43 USD jelenlegi árfolyamon), míg ez a DLC pont csak 560 pontba fáj, tehát előnyösebb sztem BW pontokba beruházni.

+ ha az ember még több BW pontot vesz (pl. 800) akkor még kedvezőbb áron jár a vásárlással.
37
EddieKrueger (2010. április 15. 10:42)
Inaktív)
...válasz hagymaschips 35. kommentre:
 
Továbbra is azt mondom, hogy egy filmet mondjuk 1200-ért megnézel moziban, az másfél óra. Aztán ha tetszett, akkor megveszed további 2500-3000-ért DVD-n, vagy 5000-6000-ért BR-en. Úgyhogy a 7 dolcsi sztem reális ár, vagy legalábbis nem pofátlanul sok.
36
hagymaschips (2010. április 15. 09:52)
Inaktív)
félórányi küldetés tartalom? És megéri a 7 dollárt(~1400 HUF)? Hát a "megéri" kitétel nem igazán a legalkalmasabb megállapítás, legfeljebb egy nem-mel kiegészítve....
35
EddieKrueger (2010. április 15. 09:12)
Inaktív)
...válasz Estios 22. kommentre:
 
Hát, a Return to Ostagarban az volt nekem a fura, hogy, ugye, visszaszerezzük a király faxa heavy armor settjét. Emmég nem probléma. Amiben csalódtam, az az, hogy már az alapjátékban is benne van a Juggernaut set, ami viszont 1. szintén jól néz ki, ellentétben a prémium Blood Dragon settel (ami DAO-ban túl ME2-s, ME2-ben meg túl DAO-s...), 2. armor és fatigue tekintetében tökugyanaz mindkettő, csak a "speckók" változnak, és mindkettőnek megvan a maga nem számottevő előnye a másikhoz képest. Max akkor van némi haszna, ha két agyatlan bunyógépet tartasz egyszerre a csapatban, mert akkor gyakorlatilag ugyanolyan cuccokban pépesíthetik a csúnyákat.
Ha ennél több értelme van a Stolen Memory-t végigtolni, akkor végül is megérheti azt a 7 dolcsit. Kevesebbe van, mint az Avatart megsasolni IMAX-ben....
34
Vendetta (2010. április 15. 08:49)
Inaktív)
Nem rossz csak egy kicsit rövid meg lehetne olcsóbb és akkor biztos hogy több emberhez eljutna!
33
Armagnor (2010. április 15. 07:08)
Dr. Gregory House (9/10)
Kikéne már próbálnom a ME2-t is.
32
- Nesher - (2010. április 14. 23:27)
Inaktív)
Tényleg hangulatos, és Kasumi tök jó karakter.
Kicsit pikáns/csipkelődő olykor, de aranyos is. Jól eltalált figura!
31
Ricsi_Gamer (2010. április 14. 21:44)
Inaktív)
Nagyon jó lehet!
30
Digitman (2010. április 14. 21:15)
Inaktív)
Már én is beszereztem, ahogy olvastam fórumokon megéri az árát.Jobbnak tartják, mint az eddigi ingyenes DLC-ket (Zaed, Firewalker). Remélem a hétvégén végre lesz időm kipróbálni. Feltéve, ha nem csábít el egy kis motorozás Liberty városában.
29
slipknotboy (2010. április 14. 19:29)
Jack Bauer (10/10)
eszt ki fogom próbálni
28
Cybernet343 (2010. április 14. 18:51)
Inaktív)
Hmm... tehát nem sok, de amennyibe kerül megéri :D Lehet hogy megveszem
27
zsiguli (2010. április 14. 18:35)
John Locke (7/10)
Kiváló DLC!

Nem értek egyet azzal se, hogy rövid, és azzal se, hogy fura a történet. Egyrészt eleve nem kell rohangálni, tudjátok létezik egy olyan csodagomb is, hogy WALK, vagyis sétálás, tehát nem szükséges rohangálni. A másik dolog pedig épp az, hogy ha nem rohangálsz, hanem szépen normálisan sétálva körülnézel, akkor mindjárt nem fél óra az egész. Én speciel legalább 15 percet ámultan a csodálatos tájat. Egyszerűen annyira mellbevágott, hogy szó szerint tátott szájjal nézegettem. Egyszerűen csodálatos szép volt a látvány a teraszról.
A történet nem értem, miért lett volna fura. Nekem semmi bajom nem volt vele, sőt, nagyon is tetszett.

Nem értem az embereket, akik arra panaszkodnak, hogy nagyon rövid?! Hogy ne lenne rövid, ha nézelődés nélkül a szó legszorosabb értelmében végigrohanod a küldetést!? Aki ezt csinálja, az nem tudja, hogyan kell ezt játszani... MSN-ezni közben? Pfff. Akkor nagyon odafigyelhettél, meg sokat nézelődhettél... Eszem megáll. Már megbocsáss, de ha ilyen hülye vagy, akkor ne a DLC-t hibáztasd azzal, hogy rövid, hanem magad!

Ki nem állhatom azokat, ahol mindene végigsprintelnek, aztán meg arra panaszkodnak, hogy rövid...




ui.: nekem kb. 1,5-2 órát tartott végigvinni. Szeretek nézelődni na (plussz Insanityn azért volt ahol megizzasztott rendesen). Szvsz teljes mértékben megérte a pénzét, főleg annak a tekintetében, hogy nemcsak egy új, remek küldetést kaptunk, hanem egy különleges képességekkel felszerelkezett új társat, aki az egész játék során a csapatodban lesz, egy új bónusz erőt, egy Tech upgrade-et és egy új, szvsz az Assault Rifle-kkel is vetekedő SMG-t. Jah, a party ruhát se felejtsük el (a Normandy-n is használhatod! És Samara küldetésénél is jól jön, már csak a lore miatt is)!
26
sanya200 (2010. április 14. 18:31)
Adama admirális (8/10)
Jó kis dlc igaz nem hoszú de érdemes több küldire is elvinni ha maradt még vagy netán következő újrajátszásnál már az elejétől lehet vinni mindenfele a képességét jól is használja, érdemes a hátúl lévő ellenéges rakétásokra uszítani éa jó párszor megmentettte az irhámat mikor épp kiszolgáltatva voltam akkor jól odacsapott az ellennek. Szóval érdemes magaddal vinni, csak kár hogy konkrétan nem lehet vele beszélgetni csak úgy mint zaeedel.
25
Kain576 (2010. április 14. 18:29)
Jack Bauer (10/10)
Hamarosan beruházok majd rá. Csak szerintem kicsit drága ahhoz képest hogy egy rövidke kis DLC...
24
Luke2135 (2010. április 14. 16:24)
Adama admirális (8/10)
...válasz Estios 22. kommentre:
 
Dehogy is. Még jön pár DLC-társ, és Shepard csapata számbeli fölényben lesz a gyűjtögetők ellen a játék végére.
23
Estios (2010. április 14. 16:15)
Dr. Gregory House (9/10)
Jobban tetszett, mind a Warden's Keep, vagy pláne a Return to Ostagar. Ha még 2 euróval olcsóbb lett volna, tapsolnék is. Elmegy.

De azért gáz, hogy van két szereplőnk, aki az amúgy elég tartalmas küldetése után csak úgy "van".
22
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Mass Effect 2 Kasumi DLC

Fejlesztő: BioWare

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC, Xbox 360, Xbox | Stílus: Akció, Kaland, Szerepjáték, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Penumbra # @.
Spoiler felfedés! Figyelem itt az első epizód vége! A játék egymagában "relatív", rövid idő alatt végig játszható, "ha vissza gondolunk az eltelt eseményekre"! A történet lezárás befejezés, viszont egyértelműen folytatásra utaló "tett", a készítők ré

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix