Hirdetés

A Micimackó horror rendezője a Tini Nindzsa Teknőcöket is bedurvítaná

|

A Micimackó: Vér és méz készítője Bambi mellett más karaktereket is horrorosítana.

Hirdetés

Miután A.A. Milne kultikus regénye elérte azt a kort, hogy már nem érvényesíthető rá a szerzői jog és közkinccsé vált, azóta bárki készíthet adaptációt belőle műfaji megkötések nélkül. Azóta bejelentették, hogy kaphatunk egy előzményt a csacsi öreg medve és társainak kalandjaiból, de egy független filmes csapat ötlete sokkal durvább: a Micimackó: Vér és méz ugyanis horrorisztikus ízt ad a kedves karaktereknek, a végeredmény pedig a magyar mozikban is látható lesz

Az ötlet - amelyben Micimackó és barátai megkeserednek Róbert Gida nélkül és mindenkit lemészárolnak - nem mindenkinek nyerte el a tetszését, sőt halálos fenyegetéseket kapott az egészet kiötlő Rhys Frake-Waterfield, akire még a rendőröket is majdnem ráhívták

Hirdetés

Frake-Waterfield azonban nem adja fel, belengetett már egy Bambi horrorfilmet is, amelyben a szelídnek hitt őzike bosszúhadjáratba kezd, és ami szintén már szabadon felhasználható alapanyag. Ellenben a Tini Nindzsa Teknőcökkel, a rendező mégis kacérkodik a gondolattal, hogy sokkal durvább változatban is bemutatná kedvenc bunyózó és pizzát majszoló hőseinket, a Collidernek mesélt erről: 

"Mostanában nagyon izgatott a Tini Nindzsa Teknőcök. Mert szerintem a történetnek amúgy is van egyfajta rémisztő felhangja, mert ezek a félig ember-félig teknős lények a csatornában élnek, akiknek van egy patkánykirályuk, akit követnek, és aztán fegyverekkel jönnek ki a csatornából. [Nevet] Az egész kezd összekapcsolódni számomra. Szóval szívesen megcsinálnám. Szeretném, ha egy sikátorban feldarabolnák az embereket, és megetetnék őket a patkánykirályukkal pizzafeltétként vagy ilyesmi. Remélem, meg tudom szerezni a szerzői jogokat, de nem tudom, hogy sikerül-e."

Micimackó és a legtöbb pajtása ugyanis szabadon felhasználható (kivéve Tigrist és a Disney adaptációit), a Tini Nindzsa Teknőcök viszont nem. A tekik a Viacom tulajdonában vannak és még nagyon is védik őket a szerzői jogi törvények - persze a megfelelő feltételek teljesülésével így is összejöhet a jövőben egy ilyen horrorfilm, viszont Frake-Waterfield nem kezdhet bele kedve szerint. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)