Hirdetés

Így fiatalították meg Robert Downey Jr.-t az Amerika Kapitány: Polgárháborúban

|

A filmben az ifjú Tony Stark is felbukkan, és bár Robert Downey Jr. 51 évesen is hihetetlenül jól néz ki, ezúttal egy kis sminknél többre volt szükség, hogy fiatalabbnak tűnjön.

Hirdetés

Az Amerika Kapitány: Polgárháború elképesztő mennyiségű számítógépes trükköt tartalmaz, ezek közül azonban az egyik legizgalmasabb egyértelműen Tony Stark megfiatalítása volt, amiről az alkotók nemrég meséltek is egy kicsit.

Alaposan tanulmányoztuk a régi filmjeit, hiszen el kellett döntenünk, melyik korábbi önmagára is hasonlítson. Végül valahol középen állapodtunk meg, így a karakter sokkal inkább egy fiatal Tony Stark, mint egy fiatal Robert Downey Jr.

Fogtuk Robert arcát, bevittük a számítógépbe, és virtuálisan addig masszíroztuk azokat a részeket, amelyek a korral megváltoznak, amíg vissza nem kaptuk a fiatalabb énjét. Az arc finom részletei a folyamat során elvesznek, ezért szükségünk volt egy dublőrre, aki hasonló arcszerkezettel rendelkezik. Az ő arcát vettük fel hasonló helyzetekben, aztán lemásoltuk az apró részleteket. Aztán persze a haját is rendbe kellett tenni.

A stáb munkáját az is megnehezítette, hogy a rendezők vágások nélkül, egyetlen nagy snittként akarták felvenni a jelenetet, így nem tudtak vele párhuzamosan többen is dolgozni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)