Hirdetés

Év elejétől forog a Deadpool 2

|

Az első rész sikerét látva a Fox minél kevesebbet szeretne késlekedni a Deadpool 2 elkészítésével, de persze így sem megy a dolog egyik napról a másikra.

Hirdetés

Bár a Deadpool elkészítésére hosszú évekig nem akart pénzt adni a 20th Century Fox, a szabad szájú képregényhős mozis bemutatkozása hamar meggyőzte a stúdiót, hogy megéri az eddig megszokott stílustól kicsit eltérni a szuperhősös filmek esetében. Így egy szempillantásig sem hezitáltak a folytatás berendelésén, de eddig nem nagyon tudtuk, hogy halad a projekt.

A producer, Simon Kinberg viszont nemrég elárulta, hogy az első rész sztoriját is jegyző Paul Wernick és Rhett Reese már gőzerővel dolgozik a forgatókönyvön, sőt, ha minden igaz, hamarosan el is készülnek vele. Ez pedig azt jelenti, hogy a stúdió jelenleg abban reménykedik, hogy akár 2017 elején megkezdődhet a forgatás. Azt viszont most sem tudtuk meg, ki kaphatja Cable szerepét, akivel nem biztos, hogy csak a Deadpool 2-ben szerepel majd együtt Wade Wilson. Mutatkozik ugyanis rá némi esély, hogy a készülő X-Force filmben is vendégszerepel a Ryan Reynolds által életre keltett karakter, hiszen ez a film is magasabb korhatári besorolást kaphat, hasonlóan a Deadpoolhoz.

Ti mit vártok a folytatástól?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)