Hirdetés

A humor egyik nagyágyúja ír új jeleneteket a Doctor Strange-hez

|

Dan Harmon már sokszor bizonyította, hogy íróként meg tud nevettetni, így a Marvel is felkérte, hogy segítsen be a Doctor Strange tökéletesítésébe.

Hirdetés

A Zsivány Egyes és a Suicide Squad után a Doctor Strange első változatát sem találta száz százalékig megfelelőnek a film mögött álló stúdió, így új jelenetek forgatását rendelték el. persze a Marvel munkafolyamatában szándékosan mindig hagynak időt további jelenetek készítésére, így nagy baj nincs. A munka utolsó mozzanataihoz pedig egy új írót is bevontak a munkába, aki korábban elsősorban a nevettetés területén bizonyított.

Dan Harmon, a Balfékek (Community) írója és a rendkívül elborult Rick and Morty társalkotója jegyzi azokat a jeleneteket, amiket a második forgatási szakaszban vettek fel, ebből pedig arra következtethetnénk, hogy a Marvel kicsit több poént szeretne látni a Doctor Strange-ben. Bár Harmon azt is bizonyította a Rick and Morty eddigi két évadában, hogy a könnyed pillanatokhoz könnyedén társít komorabb, olykor némi filozófiai tartalommal is bíró mozzanatokat. Mindenesetre kíváncsian várjuk a végeredményt, ami nálunk november 3-án kerül a mozikba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)