Hirdetés

A Trónok Harca Hodor csavarja más lesz a könyvben

|

George R.R. Martin elmondta, nem teljesen boldog, hogy a sorozat előre lelőtte a Hodor sztorit, de tulajdonképpen mindegy is, mivel a könyvben más történik majd.

Hirdetés

A Trónok Harca 6. évadának legutóbbi epizódja meglehetősen sokkoló volt. Kiderült, hogy miért Hodor az egyetlen szó, amit Bran Stark védelmezője ki tud mondani, a felismerés pedig sokakat szíven ütött, és megszült egy új mémet.

A könyvek írója, George R.R. Martin részt vett egy rendezvényen, ahol Joe Hill új könyvét ünnepelték, és természetesen a rajongók rendesen kifaggatták.

Az író elmesélte, hogy nem egészen boldog, hogy

miután a Hodor csavart már 1991-ben kitalálta, az HBO lehetett az első, aki ezt elmesélhette a közönségnek.

Persze nem hibáztat senkit a saját lassúságán kívül.

Elárulta, hogy ugyan a Hodor/Hold the door része marad a sztorinak, a körülmények nagyban eltérnek majd. Teljesen máshogy derül majd ki Hodor kiléte és a szó magyarázata, ezért érdemes lesz a könyvet is elolvasni majd.

George még mindig nem jelentette be, hogy mikor érkezik a következő kötet, szóval akkor egyelőre csak várunk és nézzük a sorozatot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)