Hirdetés

Ismét szóba került a Baljós Hatos a Sony saját Marvel-univerzumában

|

Ezúttal a Sony Motion Picture elnöke utalt rá, hogy nyitott lenne a Pókember-gonoszokat összefogó Sinister Six csapat saját filmjére.

Hirdetés

A Pókember-rajongóknak nem kell bemutatni a Sinister Six, azaz a Baljós Hatos csapatát, amely az 1964-es debütálása óta keseríti meg Peter Parker életét. A tinédzser szuperős hat ősellenségét tömörítő formáció számos felállást megélt már az évtizedek során, tagjai közül az utóbbi esztendőkben egyre többen fordultak meg a filmvásznon is. Így aztán időről időre előkerül a kérdés, hogy mikor állnak végre össze egy mozis menetre.

A Pókember filmes jogait birtokló Sony részéről legutóbb két éve beszélt arról az akkori vezető producer Amy Pascal, hogy a Marvellel közös 2017-es és 2019-es filmekben megjelenő gonoszok (Keselyű, Rengető, Skorpió, Pléhsuszter, Mysterio) mind Baljós Hatos-tagok is, így még bármi megtörténhet.

Hirdetés

A bármi sajnos azóta sem történt meg, a téma viszont újfent előkerült egy interjúban, amit a Sony Motion Picture Group elnöke, Sanford Panitch adott a Varietynek. A kérdés azt követően vált ismét aktuálissá, hogy a napokban Aaron-Taylor Johnsont jelentették be a szintén Sinister Six-gonosz Kraven, a vadász megformálójaként.

Az interjúban a vezetőt így többek között arról is faggatták, hogy Kravennel kiegészülve milyen esélyek vannak a Baljós Hatos megjelenésére a Sony saját Marvel-univerzumában (SPUMC - Sony Pictures Universe of Marvel Characters).

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Panitch alapvetően hűtötte a kedélyeket, ám egyúttal lelkesedésének is hangot adott az ötlet kapcsán.

"Ez nehéz kérdés, mert ezek olyan projektek, amiket a színfalak mögött kell kidolgoznunk. Nem állnak készen, amíg nincsenek készen. Kraven erre remek példa, mivel egyáltalán nem siettük el. Akár 3 éve is megcsinálhattuk volna, de most van fantasztikus forgatókönyvünk, J.C. Chandor személyében megfelelő rendezőnk, a főszereplőre pedig végzetszerűen akadtunk rá egy másik filmet nézve, s rádöbbentünk, hogy tökéletes lenne."

- utalt az elnök Aaron-Taylor Johnsonra, aki a Marvel saját filmes univerzumában Wanda Maximoff testvérét, Higanyszálat alakította. A Baljós Hatos filmet boncolgatva viszont Panitch azt is hozzátette, hogy "Nagyon klassz lenne, nem?", a Sony tehát továbbra sem zárja ki az ötletet.

Az interjúban egy másik izgalmas téma, a Tom Holland-féle Pókember és a Tom Hardy által megformált Venom találkozása is felvetődött, mellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott, hogy vannak ilyen terveik, amiről többet is megtudhatunk a decemberben érkező Pókember: Nincs hazaútból.

A japán cég alternatív Marvel-univerzuma a 2018-as Venommal indult, melynek Let There Be Carnage című folytatása a tervek szerint szeptember 24-én fut majd be a mozikba. A SPUMC ezt követő nagy dobása a most éppen októberre ígért Morbius lesz Jared Letóval, amit 2023-ban követhet a Kraven, a vadász. A további lehetőségek pedig végtelenek, hiszen a Sony több mint 900 Marvel karakter jogait birtokolja.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)