Hirdetés

Jurassic World 2 - 2017 elején indul a forgatás

|

Tavaly elképesztő sikernek örvendhetett a Jurassic World, így nem meglepő módon hamarosan elkezdődnek a folytatás munkálatai, ráadásul egy ismerős helyszín is visszatér majd.

Hirdetés

A Jurassic World elképesztő mozis sikereket ért el, így nem kell ismét több mint egy évtizedet várnunk, míg a dínós sorozat új epizóddal bővül. Sőt, a 2018-as premier betartásának érdekében jövő év elején, február 27-én el is kezdődik a következő film forgatása.

A hírt először közzétevő lapok azt is megtudták, hogy a munka első szakasza Hawaii-on folyik majd, ami a korábbi részek forgatása során már szolgált a fiktív Isla Nublarként. Ez alapján elég valószínű hogy a történet ismét visszatér a dinoszauruszok felélesztését eredményező kutatás helyszínére, de közel sem végig itt fog játszódni a történet. Ugyanis ha "csak egy csomó dinoszaurusz üldözi az embereket egy szigeten, az hamar unalmassá válik", ahogy azt a Jurassic World rendezője, Colin Trevorrow mondta korábban.

Így a folytatás munkálatai nagyrészt Londonban folynak, de valószínűleg máshol is forgatnak majd, hiszen a rendező korábban arra is utalt, hogy a Jurassic World 2 történetében több olyan szervezet is lesz a világ minden táján, akik képesek dínókat klónozni.

Mit gondoltok, meg tudja ismételni a folytatás a Jurassic World sikerét?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)