Hirdetés

Legendás állatok és megfigyelésük - az új trailer az eddigi legjobb

|

A Warner Bros. a szuperhősök mellett gondolt a varázslókra és muglikra is, így egy olyan Legendás állatok és megfigyelésük előzetessel rukkolt elő, ami után az is elkezdi majd várni a Harry Potter-filmek előzmémyét, aki eddig nem tette.

Hirdetés

A Wonder Woman és az Igazság Ligája trailerek mellett a Warner Bros. Pictures Comic-Conos paneljén természetesen nagy szerepet kapott a Harry Potter spin-off, a Legendás állatok és megfigyelésük is, amelynek forgatókönyvét maga J.K. Rowling írta (és amelyből videojáték is készül). 

Az Oscar-díjas Eddie Redmayne főszereplésével és David Yates (Harry Potter és a Főnix rendje, Harry Potter és a félvér herceg, Harry Potter és a Halál ereklyéi 1-2. rész) rendezésében 2016. novemberében debütáló film középpontjában Newt Scamander áll, aki 1926-ban éppen befejezte világ körüli útját, amely alatt feljegyzéseket készített a mágikus lényekről. New Yorkon keresztül visz hazafelé az útja és itt szeretne néhány békés napot eltölteni, azonban számos dolog, például néhány mágikus lény szökése alaposan keresztül húzza számításait és rádöbben, hogy nem csak a varázslók világa forog veszélyben. 

Nektek hogy tetszik a Legendás állatok és megfigyelésük új trailere?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)