Hirdetés

Martin Scorsese újabb filmet rendez Jézusról, ezt Ferenc pápával történt találkozója után jelentette be

|

Korábban neki köszönhettük ugyebár az 1988-as Krisztus utolsó megkísértését.

Hirdetés

Martin Scorsese és felesége, Helen Morris magánaudiencián vett részt a Vatikánban, Ferenc pápával találkozhattak. Az időzítés minden bizonnyal nem véletlen, Scorsese ugyanis bejelentette, filmet fog készíteni Jézus Krisztusról - mármint egy újabb filmet, hiszen anno az 1988-as Krisztus utolsó megkísértése esetében ezt egyszer már megtette. A Krisztus utolsó alapvetően pozitív kritikákat kapott, de egyesek vallási megfontolásból kifejezetten tiltakoztak ellene. 1988. október 22-én egy integrista katolikus csoport felgyújtotta a párizsi Saint Michel mozit, ahol a filmet vetítették. Barbara Hershey (Mária Magdolna) alakítása és Peter Gabriel zenéje Golden Globe-díjas jelölést ért, Harvey Keitelt azonban Arany Málna díjra jelölték Iskarióti Júdás megformálása miatt.

A filmben nem épp a Bibliában olvasható történet köszönt vissza, itt ugyanis Jézus nem is halt meg a kereszten, egy titokzatos őrangyal (igazából a Sátán) leveszi őt onnan. Jézus később elveszi Mária Magdolnát, és a nő haláláig boldogan él vele, de a történet végén mégis visszamegy a keresztre feszítésének helyére, és végül újra a kereszten találja magát, ezzel sikerül ellenállnia az utolsó megkísértésnek, majd meghal. 

Hirdetés

A Krisztus utolsó megkísértését 1994-ben adta le először a Magyar Televízió, ekkor még nem keltett komolyabb botrányt. Az igazán nagy felháborodás pár évvel később érkezett, mikor 1997. november 21-én az RTL Klub is műsorára tűzte volna, de Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyarok Világszövetsége tiltakozása miatt levették a műsorról.

Scorsese most épp a cannes-i filmfesztivált követően utazott el Olaszországba, ahol a Vatikánba is elment és ahogy említettük, találkozott Ferenc pápával.

A pápa korábban már kifejtette, hogy szerinte sokkal több művésznek kellene foglalkoznia Jézus életével, ezzel pedig tökéletesen összecseng a rendező friss bejelentése. Scorsese konkrétan kijelentette, hogy új projektje egy válasz a pápa felkérésére. 

Egyelőre nem tudni, hogy film kikor készülhet el, Scorsese még csak most fogja elkezdeni írni a forgatókönyvet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)