Hirdetés

Star Wars kánon történelem 2. - A Köztársaság fénykora

|

Folytatjuk a Star Wars kánon teljes bemutatását, ezúttal pedig az épp legfrissebb korszakról, a The High Republicról mesélünk nektek.

Hirdetés

A sorozat korábbi részei:

Nemrég cikksorozatot indítottunk, melyben a hivatalos Star Wars kánon idővonalának történetét kívánjuk a lehető legátfogóbban, mégis befogadható formában bemutatni. Az első részben a Régi Köztársaság korával foglalkoztunk, most viszont robogunk tovább a Csillagok háborúja idővonalon.

Cikksorozatunk következő állomása pedig nem más, mint a kánon legfrissebb, 2021 januárjában elstartolt korszaka, a Köztársaság fénykora.

Hirdetés

Mi az a Köztársaság fénykora?

Eredeti címén a The High Republic, avagy a magyar fordítás szerint a Köztársaság fénykora egy olyan, egyelőre könyvekből és képregényekből álló, publikációs projekt, mely egy vadonatúj, eddig feltérképezetlen időszakot mutat be a Star Wars világából. Az események 200 évvel a Baljós árnyak, tehát a kronológiailag első Star Wars film előtt veszik fel a fonalat, mikor a Köztársaság és maga a Jedi Rend is tényleges fénykorát éli, ám ez hamarosan megváltozik.

A Köztarsaság ekkoriban leginkább a Magvilágokban, tehát a galaxis belső részében tudta igazán érvényesíteni hatalmát, a Peremvidékre csak most kezdte igazán kiterjeszteni azt. Ez a felfedezés és a kutatások kora volt, a külső területekre rengeteg telepes indult a Mag felől. Úgy érdemes ezekre a régiókra gondolni, mint egyfajta vadnyugatra.

Lina Soh főkancellár célja az volt, hogy regnálásának korára az utókor úgy emlékezzen, mint a prosperitás mintája, ezért rengeteg hatalmas beruházást vitt véghez, melyek célja a technológiai fejlődés ösztönzése, és a biztonság megteremtése volt galaxisszerte. Az egyik legnagyobb ilyen projekt az úgynevezett Csillagfény Jelzőállomás, ami egy űrálommás és egyben hiperűr jeladó a Peremvidék egy kiemelten fontos pontján. Az utazók ezt tájékozódási pontnak használhatták, hogy a hiperűrben való közlekedésük biztonságosabb lehessen, illetve itt található a Jedik műveleti központja is, ahonnan gyorsan segítséget tudtak nyújtani bárkinek. Emellett a Csillagfény fedélzetén számos peremvidéki világ flórája és faunája megtalálható volt, ami edukációs célzattal is szolgált, illetve a bolygók közötti egyenlőséget szimbolizálta, vagyis azt, hogy mindenki egyformán fontos. Ezt érzékelteti a főkancellár jelmondata is: "Mi vagyunk a Köztársaság".

A Nagy Katasztrófa

Habár a Köztársaság fénykora alapvetően a béke és biztonság korszaka, nyilvánvalóan nem lenne értelme történeteket elmesélni az érában, ha nem lett volna itt mégis valamiféle konfliktus.

Az eseményeket egy hiperűrben, egy rejtélyes tárggyal való ütközés során megsemmisült Legacy Run nevű hajó megsemmisülése indította be, melynek darabjai bárhol felbukkanhattak és közel fénysebességgel csapódhattak be akár lakott bolygókba, holdakba. Az első incidens a Hetzal rendszerben történt, ami azért is különösen fájó, mert a Köztársaság itt termelte legújabb gyógyászati eszközét, a baktát. Ez az a folyadék, melyet többek között A Birodalom visszavágban is láthattunk, mikor Luke egy wampa-támadást szenvedett el a Hothon, majd beletették egy ilyen gyógyító lével teli kapszulába.

A jedik hamar a Hetzal segítségére siettek, és megelőzték a tényleges katasztrófát egy hatalmas, összehangolt beavatkozásban. Ennek középpontjában Avar Kriss jedi mester állt, a Rend egyik igazi büszkesége. A korszak egyik jellemzője, hogy nagy hangsúlyt fektet arra, minden jedi másképpen érzékeli maga körül az Erőt. Avar hallja azt, mint egy dallamot, egy zenét, és minél jobban ráhangolódik erre a melódiára, annál inkább elmerül benne. Fénykardjának búgását képes az Erő általa vélt dallamának frekvenciájához igazítani annak forgatásával, ami segít neki a koncentrációban. Így tett a Hetzalon is, majd megszólította az összes rendszerben lévő jedit, hogy kövessék az útmutatását. Ennek az összekapcsolt tudatnak köszönhetően a jediknek sikerült elmozdítaniuk egy hatalmas törmelékdarabot, mely egy óriási robbanást idézett volna elő. Ezzel megelőzték a katasztrófát, Avart pedig ezután úgy emlegették, mint a Hetzal hőse.

Ez azonban csak a kezdet volt, ezután újra és újra megjelentek itt-ott a Legacy Run darabjai, így a jedik legfőbb feladatává az vált, hogy meg tudják jósolni a felbukkanások helyét, idejét, és azok okát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Nihil

A katasztrófa okozója egy Nihilnek nevezett kalózcsoport volt. Különlegességük, ami igazán veszélyessé teszi őket az, hogy egy igencsak furcsa módon tudják hasznosítani a hiperűrt, az úgynevezett ösvények hálózatát használva. Az ösvények olyan utak a hiperűrben, melyek lehetőséget teremtenek az egyes útvonalak közötti átjárásra, amihez egy speciális berendezés szükséges. Ennek köszönhetően gyakorlatilag bárhol felbukkanhatnak egy szempillantás alatt, és lehetetlen megmondani, honnan érkeznek, valamint merre tartanak.

Az ösvények használata ugyanakkor veszélyt is hordoz magában, ugyanis az útvonalak átjárhatósága jelentősen megnöveli annak esélyét, hogy összetalálkozzanak egy másik hiperűrben közlekedő hajóval, mint például a Legacy Run. Gondolhatnátok tehát, hogy valami véletlen történt csupán, de valójában a katasztrófa előidézése szándékos volt.

A Nihil 3 fő szervezeti egységre tagolható, melyeket "fergetegnek" neveztek. Ezek egymástól többé kevésbé függetlenül működtek (viszont a zsákmány mindenkié), élükön pedig a fergeteghajtók álltak, név szerint a dowutin Pan Eyta, a twi'lek Lourna Dee, és a weequay Kassav Milliko. A korszak elején kívülállóként volt még jelen a szervezetben a Nihil szeme tisztséget betöltő Marchion Ro. Marchion nélkül a Nihil nem lenne több egyszerű fosztogatóknál, azonban ő biztosítja számukra az ösvényeket, és az azok használatához szükséges technológiát. Ugyanakkor az ösvények nem az ő találmányai, egy Erő-érzékeny navigátor, Mari San Tekka biztosítja számára őket. Ez a név ismerős lehet Az ébredő Erőből, ugyanis a film elején a Jakkun Poe Dameron ennek a családnak egy leszármazottjától, Lor San Tekkától szerzi meg a Luke-hoz vezető térképet. Marchion mestertervének köszönhetően alakult ki a Nagy Katasztrófa, melynek célja az volt, hogy a vadászterületükre betörő Köztársaságot káoszba döntse, idővel pedig el is pusztítsa azt a Jedi Renddel egyetemben.

Ennek kivitelezéséhez több dologra is szüksége van. Az egyik egy több darabból álló ősi ereklye, melyet a jedik ellen szeretne bevetni. Ennek használatát ugyanakkor ki kell kísérletezni, amihez egy jedire is szüksége van. Az Elphrona rendszerben szerzett is magának egyet Loden Greatstorm mester formájában, akit egy család elrablásával sikerült csőbe húzni, majd fogságba ejteni, miután elkülönítették őt társaitól, többek között padavanjától, Bell Zettifartól.

Mivel Kassav megelégelte Marchion titkolózását, önálló akciókba kezdett, így a Nihil szeme elhatározta, ideje megszabadulni tőle. Megszervezte, hogy a weequay teljes fergetege találkozzon a Köztársaság Védelmi Koalíciójának flottájával a Kur Nebulánál. Marchion a csata közben végül beavatkozott, és a Nihil hajók ösvénygenerátorát távvezérlésre állítva úgy irányította őket, hogy néhány másodpercenként be- és kilépjenek a hiperűrből, ezzel hatalmas pusztítást végezve a Köztársaság egységeiben egyfajta kamikaze jelleggel.

Végül a Köztársaság győzedelmesen jött ki a Kur Nebula csatájából, Kassav fergetege pedig teljesen elpusztult. Marchion terve pontosan ez volt, hiszen így a Köztársaság azt gondolta, az egész Nihil eltűnt, illetve a szervezeten belüli ellenfelével is leszámolhatott. Ezután formálisan is átvette a szervezet fölötti vezetést, és kinyilatkoztatta a másik két fergeteghajtó feletti hatalmát is. Végül a Nihil visszaállt a három fergetegből álló felépítésre, Kassav helyett egy Zeetar nevű talpini vett át.

A Drengirek ébredése

A jediknek ugyanakkor nem csak a Nihillel kellett szembenézniük, hanem a sötét oldal gonoszságának egy új formájával, a drengirekkel is. Az előző cikkben említettünk egy amaxinok harcos népét, akik háborút vívtak egy drengirnek nevezett, intelligens, erőhasználó, növényalapú létforma ellen. Ebben a háborúban a lények szövetségre léptek a sithekkel, a győzelem után pedig a sötét oldal harcosai egy technika segítségével álomszerű állapotba, szunnyadásba helyezték a szörnyeket.

A Nagy Katasztrófa alatt azonban egy csapat Peremvidékre tartó jedi kilökődött a hipertérből egy amaxin űrállomás közelében. Az útvonalak lezárása miatt nem tudtak sehová sem menni, ezért úgy döntöttek, az állomáson várják meg a krízis végét. Itt azonban nagyon erős sötét oldali jelenlétet érzékeltek, amit itt az lévő kísérteties szobroknak tulajdonítottak.

Mikor végre elhagyhatták az állomást, elhatározták, magukkal viszik az ereklyéket, hogy megtisztítsák azokat a sötét oldal fertőzésétől, ám kiderült, nem azokból származott az energia, hanem valójában azok tartották béklyó alatt. A szobrokat a sithek emelték annak idején, és ezok voltak azok az eszközök, melyek a drengireket álomban tartották, miután pedig eltávolították őket, a lények újra felébredtek. Nem csak az állomáson, hanem az egész galaxisban, hatalmas pusztítást végezve a telepesek körében.

A drengirek egyik legfélelmetesebb képessége az, hogy képesek bárkinek a tudatát befolyásolni (akár még egy jediét is), ha indáikat és ezáltal mérgeiket bejuttattják annak idegrendszerébe. Így történt ez a trandoshai Sskeer mesterrel is, aki azonban szándékosan tette ki magát ennek a hatásnak, hogy a lényeg összekapcsolt tudatával egy hálózatba kerülve ki tudja deríteni azok erejének forrását.

Ez végül tanítványának, Keeve Trennisnek köszönhetően sikerült is, ám a lányt a drengirekkel való kapcsolatteremtés súlyos, önmaga felé irányuló bizalmatlansággal fertőzte meg. Ezek látomások formájában jelentek meg, melyekben az ősi sith nagyúr, Darth Krall rendszeres szereplő volt, így habár még nem tudjuk pontosan, de feltételezhető, hogy említett nagyúrnak köze volt a drengirek álomba helyezéséhez. Ugyanakkor az különösen érdekessé teszi mindezt, hogy Krall az elveszettek közé tartozik, ami azt jelenti, egykoron jedi volt. A Dooku: Az elveszett Jedi című könyvből pedig tudhatjuk, hogy Keeve is az elveszettek közé fog tartozni, tehát ő is el fogja hagyni a Rendet. 

A jedik egy része Avar Kriss vezetésével időközben szövetségre lépett a Hutt Kartellel a növénylények Peremvidéken való terjeszkedésének megállítására. Ezt nagyon sokan illettek kritikával mind a Renden, mint a Köztársaságon belül.

A Köztársasági Vásár

Egy évvel a Nagy Katasztrófa lezárulta után Lina Soh főkancellár egy újabb óriási beruházást valósított meg, mégpedig a Köztársaság fesztiválját a Valo bolygón. A rendezvénynek hasonló volt a célja, mint magának a Csillagfény Jeladónak: az, hogy egyesítse a Köztársaságot, különösen a Külső Peremvidék népeit, és rávegye őket, csatlakozzanak a Köztársasághoz.

Marchion azonban a fesztivál idejére kész állapotba hozta a jedik ellen bevetni kívánt ereklyét, és a Kur Nebulai csatából is felépült a Nihil szervezet, így hát elérkezettnek látta az időt arra, hogy visszavágjon a Köztársaságnak. Erre tökéletes alkalmat jelentett a fesztivál.

Terve jól haladt, azonban személyes hajóján és bázisán, a Gaze Electricen Loden Greatstorm mester kiszabadult fogságából, és az Erőn keresztül felvette a kapcsolatot tanítványával, Bell Zettifarral. A padavan a tanács frissen avanzsált tagjával, Stellan Giosszal, és a jediből lett szörnyvadásszal, a tholotiai Ty Yorickal a mester kiszabadítására indult. Marchion ekkor megelégelte a huzavonát, és aktiválta az ereklyét, mely szörnyű látomásokat zúdított a felmentőseregre, Lodent pedig egyenesen hamuvá változtatta. Ez volt az első pillanat a jedik életében gyermekkoruk óta, mikor őszinte félelmet éreztek…

Hogyan tovább, Köztársaság fénykora?

Az új korszak, a Köztársaság fénykora történetei három fázisra tagolhatók, melyekben több hullámban érkeznek meg az új sztorik. Jelenleg még az első fázis második hullámánál tartunk, 2022 januárjában fog érkezni a harmadik, mely egyben lezárja az első fázist. A történetek első hulláma egyébként már magyarul is olvasható a Jedik fénye és a Fenyegető sötétség című regényekben, melyből megismerhetitek a Nagy Katasztrófát, illetve a drengirek ébredését is.

A második hullám fiatal felnőtteknek szóló regényéből megtudhattuk, hogy a Nihil valamiféle hiperűrfegyver megalkotásán fáradozik, a harmadik hullám címei pedig arra engednek következtetni, hogy csúnya vége lesz az első fázisnak. A januári adag felnőtt regénye Fallen Star címre hallgat, mely minden bizonnyal a Csillagfény Jeladó megsemmisítését vetíti előre, Charles Soule, az egyik legjobb képregényíró az új kánonban pedig Marchion háttértörténetét fogja részletesebben is kibontani egy új minisorozat formájában.

Az új hullám előtt azonban számos más fronton is folytatódnak a történetek, többek között mangában, és egy másik minisorozatban, melyből egy detektív történetet ismerhetünk majd meg.

A Köztársaság fénykora tehát a következő évek meghatározó kiadási projektje lesz, hamarosan pedig mozgóképes formában is betekinthetünk majd a korszakba, hiszen a Leslye Headland által jegyzett, Disney+-ra érkező The Acolyte sorozat ezen időszak végnapjaiba fog bennünket elkalauzolni, jelentsen ez bármit is a filmekhez képest.

Cikksorozatunk folytatásában legközelebb a Jedi Rend bukásának történetét fogjuk megvizsgálni, és azt, milyen hibákat vétettek a fény lovagjai, melyek kiküszöbölésével elkerülhető lett volna a Klónok háborúja, ezzel pedig a végzetük is.

Következő rész: A Jedi Rend bukása

A cikket Kelemen "Rixon" Richárd írta, kinek Rixon's Cantina nevű YouTube-csatornáján további Star Wars tartalmat találtok. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)