Hirdetés

Warcraft film - Duncan Jonesnak már megvannak az ötletei a sztori folytatására

|

Ugyan nincs bejelentve a folytatás, de a rendező már szétkürtölte terveit a sztori folytatásával kapcsolatban.

Hirdetés

A Warcraft film nem lett egy kimondott kasszasiker, de köszönhetően a kínai rajongásnak sikeresen összehozott 430 millió dollárt. Még így is lehet, hogy veszteséges lesz, viszont ettől még kaphat folytatást, és Duncan Jonesnak már a tervei is megvannak hozzá.

Jones a rajongóknak elmesélt pár apróságot arról, hogy hogyan képzeli el a folytatást, de kihangsúlyozta, hogy nem rajta múlik a döntés: a Legendary embereié az utolsó szó. Ez mondjuk nem akadályozta meg emberünket, hogy elmesélje a terveit.

Először is a Warcraft 2-ben láthatnánk Dalarant leszállni az Alterac hegység közelében, és végigkövethetnénk a mágus társadalom alakulását, ahogy a Kirin Tor nyitottabb próbál lenni Llane halálát követően.

(Azt csak egy félmondatban hadd jegyezzem meg, hogy Dalaran eleve nem is lebegett egyébként soha a Lich King elleni háborút megelőzően. Ez egy olyan változtatás volt a sztoriban, amivel a WoW nosztalgiánkra akartak ráhajtani.)

A fő fókusz Thrall rabságán, lázadásán és kiszabadulásán lenne, aki a hivatalos Warcraft történet szerint egyébként csecsemőkorától egy ork börtöntáborban élt szolga ként (a Thrall név egyébként szolgát is jelent, ezt a nevet pedig az emberektől kapta).

A szövetség oldalán Khadgar "elszabadítja Pandora szelencéjét" bármit is jelentsen ez. Itt leginkább Lothar és Varian Wrynn lenne a középpontban.

Jones elmondása szerint a legnagyobb baja a filmnek az volt, hogy túl sok sztorit akartak elmesélni. Ezúttal komolyabban koncentrálnának a központi karakterekre és eseményekre.

Több millió néző szerint nem ez volt a legnagyobb probléma, viszont egyelőre ennél többet nem kapunk a Warcraft 2-ről. Duncan Jones nagyon szeretné trilógiává bővíteni a filmet, de a Legendary Picturesnél van a döntés joga.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)