Hirdetés

A Zsivány Egyes egyik sztárja még egy Star Wars filmet sem látott

|

Nem John Williams az egyetlen, aki úgy járult hozzá a Star Wars legendájához, hogy közben még egyik filmet sem látta.

Hirdetés

Egy héttel ezelőtt hatalmasat néztünk, amikor kiderült, hogy John Williams, a Star Wars filmek legendás zeneszerzője még egyik filmet sem látta a sorozatból. Most kiderült, hogy a nemrég megjelent Zsivány Egyes egyik sztárjának szintén kimaradt az életéből a széria.

Gareth Edwards, a film rendezője egy interjúban árulta el, hogy a Baze Malbust alakíto Wen Jiang még sosem látott egy Star Wars filmet sem, azonban azért fontos hozzátenni, hogy a legtöbb emberrel ellentétben neki nagyon jó oka van rá. Wen Jiang ugye a 60-as években született, ami azt jelenti, hogy az ő gyerekkorában még javában zajlott a hidegháború, így anno nem is igazán lett volna lehetősége rá:

"Semmit sem tudok róluk. Amikor felnőttem, nem voltak amerikai filmek Kínában. Hidegháború volt, szóval nem juthatott el hozzánk a Star Wars, de most, hogy már nincs háború, van erre lehetőség. Ahogy befejeztük ezt a filmet, megnézem az összeset."

Nagyon reméljük, hogy nem az előzményekkel kezdi a maratont, mert akkor lehet, hogy nem jön meg a kedve a folytatásokhoz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)