Medal of Honor - Akció kicsiben és nagyban
Vakka 2010. február 27. 10:17
Az új Medal of Honor egyaránt bevezet minket a kis létszámú csapatos akciókba, illetve a nagy volumenű csatákba
Annak, hogy két szemszögből is végigjátszhatjuk az új Medal of Honor egyjátékos kampányának egy másik érdekes vonzata is lesz. Ennek révén adatik majd meg a lehetőség, hogy két eltérő beosztású főhősünkkel más-más volumenű ütközetekben vegyünk részt.
Az EA Los Angeles Greg Goodrich-ja nyilatkozta mindezt egy nemrég adott interjújában amiben elmondta, hogy a Tier 1 Operátorként a kis csapatokban elkövetett mérnöki pontosságú akciók mellett, a „kiskatona" szemszögéből is megélhetjük az afganisztáni poklot, jóval nagyobb kivitelben. „A nagy harcászat szintén a játék részét képzi. A két egység, a kalapács és a szike nem tudnak egymás segítsége nélkül dolgozni. Függenek egymástól, és mi mindkettőt bemutatjuk majd a Medal of Honorban." -mondotta. Ez a kijelentés egyébként egybecseng azzal, amit már a
februári GameStar Medal of Honor előzetesében is megírtunk, miszerint nem
két külön kampányt kapunk, hanem egyet két szemszögből feldolgozva. Csak így tovább srácok!

Nincs egyedül.
Címkék: medal of honor, moh, ea, interjú, bejelentés, nyilatkozat, fps, pc, xbox 360, ps3