Medal of Honor - Baj-e, hogy tálibokkal is lehetünk?

Kapcsolódó játékok: Medal of Honor

Vakka 2010. augusztus 10. 08:21

Vajon milyen visszhangot kelt majd a játszható tálib harcos, határon innen és túl?

Ha itthon nem is, nyugatabbra biztosan téma lesz (bár már most is az), hogy a DICE és az EA a tálib oldal katonáit is játszhatóvá tette a Medal of Honor multijában.

A PSM3 riportere kérdezte meg ez ügyben Patrick Liu producert, hogy mégis lehetnek-e majd kellemetlen érzései a játékosoknak, miközben a tálib karakterükkel lődözik az amerikaiakat? Liu szerint ez lehetséges. „Felkavarjuk kicsit az érzéseket, habár ez nem a háborúról szól, hanem a katonáktól."-mondta. A tálib témával kapcsolatban pedig kifejtette, hogy nem tudnak elszakadni a valós helyzettől, s attól, hogy melyek is a harcoló felek. De végül is ez csak egy játék, és megpróbálják majd nem bántóan erőltetni ezt az oldalt. Szerintetek lehet ebből még vita vagy probléma, avagy mondvacsinált ügy az egész? Hiszen a németek sem voltak jobbak a második világháborúban, mégsem sír senki, ha őket is lehet választani egy multiban pl.


Háromig számolok.... mondom, számolok!

    Pro:
  • néhol gyönyörű tájak
  • pár hangulatos lövöldözés
  • szórakoztató multi
    Kontra:
  • kiszámítható eseménysor
  • ötlettelen pályaszerkesztés
  • rövid
8.8

Címkék: medal of honor, tálib, multi, multiplayer, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS


Medal of Honor - Baj-e, hogy tálibokkal is lehetünk? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
3err0r (2010. szeptember 21. 04:25)
Jack Bauer (10/10)
persze, hogy baj! a szegény amcsikat ölik... ki kell cenzúrázni, nehogy véletlenül felfogja a világ, hogy amerika egy szeméttelep, tele gusztustalan férgekkel, akik egymásnak uszítják a különböző népeket, hogy nekik legyen rajta hasznuk...
amerikában mennyi zs1dó van?
78
Vendetta (2010. augusztus 14. 17:12)
Inaktív)
Érdekes érdekes!
77
Suger84 (2010. augusztus 11. 19:46)
Inaktív)
...válasz treso 71. kommentre:
 
te kis butus.... én mindenkire értettem amit írtam, tehát a muzulmánokra meg az arabokra meg mindenkire

A kulturális sajátosságokat meg kell persze óvni, de csak azért mert más nemzet szülötte valaki, még nem kell csúnyán nézni rá, ez persze minkét oldalra igaz.

Együtt kell működni, meg kell tanulni a másikban a partnert látni, és sose kihasználni az elesettet.

A vallást meg mindenki tartsa a saját négy fala között. Ott a helye. Ha egyáltalán.
76
yoda2000 (2010. augusztus 11. 18:20)
Adama admirális (8/10)
Ő... már nem azért de a c'gányt azt miért kell cenzúrázni? Ez a nevük nem? Ennél még a "romázás" is jobb lenne. Csak szólok hogy nem egy sötétteb bőrü ismerősöm kéri ki magának ha valami alternatív módon nevezik őket!!
75
yoda2000 (2010. augusztus 11. 18:15)
Adama admirális (8/10)
Ebben nem igazán lehet bűnöst találni, mivel a magyarok nem akarnak gyereket vállalni, egyes kultúrákba meg a sok gyerek a divat, ez majd változik. Mellesleg a híradásra nem adok, mert hatásvadász pénzorientált és elfogult. Magyarországon meg nem a bevándorlókkal van "probléma" hanem sokan az általad felvetett dilemmával a nemzetiségiságot kötik össze, pedig ők itt vannak kb. azóta mint mi. (és legtöbb magát magyar nemzetiséginak vallja, asszem ezt nem kell magyarázni)
A Francia példa sem a legjobb. Ők ezt nem jól kezelték, mondhatni túl engedékenyek voltak és most meg keménykedni akarnak olyanokkal, akik 3. generációs bevándorlók. Szóval ez egy nehéz ügy. Mellesleg Európa népessége fogy, és nem csak hazánkba van így.
Ja igen, fontos.. nem a bőrszín vallás vagy származás határozza meg egy ország polgárának hovatartozás érzését. Vagyis így kéne lennie. És általában a második vagy harmadik generációs bevándorlók már azt az országot tekintik hazájuknak ahol születtek.
Az ha utálod teszem azt a nemzetiségiokat vagy akár ki mást, az csak a két tábor közti szakadékot fogja elmélyíteni, és ennek lesznek az adott nemzetre nézve negatív hatásai. (lásd Trianon)

Csak hogy a játékról is írjak
Eddigiek alapján jónak tűnik, és remélem is hogy az lesz mert az Airborne nagy csalódás volt ;)
74
treso (2010. augusztus 11. 18:01)
Inaktív)
Persze nem csak erről van szó, fizessen mindenki adót és tartsa be mindenki a törvényeke függetlenül attól hogy hupikék vagy rózsaszín a bőrszíne, bár a bevándorlók nagytöbbsége erre nem képes...elég ha csak olvasod a híreket, mindenhol ezvan csak valahol bemondják vagy megírják bátran az elkövetők származását valahol meg nem

De ettől sokkal nagyobb probléma az hogy ők 4-5 gyereket vállalnak mi pedig 1-2
Mondhatod rám joda hogy én utálok mindenkit de majd ha a gyerekeid a gimiben egyedül lesznek fehérek majd teis elgondolkozol

Ez nem utálat csak reális gondolkodás..
73
yoda2000 (2010. augusztus 11. 17:05)
Adama admirális (8/10)
...válasz treso 71. kommentre:
 
Nemzeti öntudatot úgy is lehet gyakorolni, hogy nem utálok mindenkit, aki nem olyan mint én! Csak sajnos nagyon sokan így próbálják kifejezni nemzeti identitásukat. Mert az egyiknek sem fekszik, hogy dolgozzak rendesen, fizessek adót, ne szemeteljek, segítsek a másikon(!!!) stb. Sokkal egyszerűbb utálni a másikat. Persze ez igaz azokra is, akik idegen honban telepednek le. NAGY TISZTELET a kivételeknek mindkét oldalon!
72
treso (2010. augusztus 11. 11:54)
Inaktív)
...válasz Suger84 66. kommentre:
 
hehe kis butus, pont most mondod ezt?
Amikor franciaország egyes tartományaiban több színesbőrű születik mint francia, amikor londonban már alig lehet látni fehér embert, németországban pedig több millió muzulmán bevándorló van, és ezeknek egyikse se akar beilleszkedni ezek hozzák magukkal a "kultúrájuk".
Sose volt még nagyobb veszélyben a fehér keresztény kulturált európa és sose volt még fontosabb a nemzeti öntudat!!!
71
MuKkee (2010. augusztus 11. 01:29)
Inaktív)
Mie'rt lenne baj az h ta'libokkal is lehessunk ?
E's mi a helyzet a COD4-el? ott is lehet ta'libokkal lenni .. vagy te'vedek?
70
VIP93 (2010. augusztus 10. 23:34)
Adama admirális (8/10)
...válasz tigi88 63. kommentre:
 
Egyet értek...
De tudjátok ebben van a nagy pénz. Mármint amerikaiak oldalán ölni az ellenséget, ha azoknak nevezhetjük őket egyáltalán.
Érdekes az oroszok nem rinyálnak, hogy ők lettek a főgonoszok mindkét Modern Warfare részben.
Énis kifejezetten örülnék egy hazavédő stílusú játéknak és nem az "amerika megmutatja ki a világ ura" stílust vinném tovább...
69
Aadamtoth (2010. augusztus 10. 23:06)
Adama admirális (8/10)
...válasz Suger84 65. kommentre:
 
Azt hiszem többé-kevésbé megfogtad a lényeget...
68
timantes (2010. augusztus 10. 21:26)
Inaktív)
állati jó játék lesz. várós nagyon!
67
Suger84 (2010. augusztus 10. 20:20)
Inaktív)
...válasz Benczuur 61. kommentre:
 
Nagyon is helyesen. Követendő példa kéne hogy legyen. A múlt században is sok gondot okozott az a fene sok nemzeti öntudat, de a mai világban már illene a fiatalokat ( én is az vagyok) nemcsak hogy Európainak, vagy Ázsiainak, hanem EMBERNEK nevelni. Csak még túl sokan vannak akik nem képesek keresztül látni a határokon.
66
Suger84 (2010. augusztus 10. 20:17)
Inaktív)
Angliában meg folyton esik.

Kb ez is ilyesmi hír. Pedig már azt hittem, hogy rendes single módban lehet velük nyomni. Nemcsak azért mert a játékokban lesz@ rom az ideológiát, hanem mert hihetetlen sok ötletes, újszerű küldit lehetett volna rájuk építeni.

De hát amíg nincs német oldal a CoD-ban addig tálibokról ne is álmodjunk...
65
Benczuur (2010. augusztus 10. 20:10)
Inaktív)
...válasz tigi88 63. kommentre:
 
Haha, erről van szó
64
tigi88 (2010. augusztus 10. 19:53)
Adama admirális (8/10)
alig várom h amcsikat öljek , mégjobb lenne ha singleben a hazájukat védö tálibok oldalán kéne lödözni
63
realee (2010. augusztus 10. 18:53)
Inaktív)
egyszerű: saját magukat kéne szapulniuk, ha tálib singleplayer kampány is lenne. át kéne adniuk azt az érzetet, hogy átérezd a düht, megértsed hogy miért harcolnak az amcsik ellen. Na ez az ami nem fekszik nekik, meg lehet hogy pár ismertebb harcnál kiderülne a mocskos igazság amiket eltitkolnak az amcsik
62
Benczuur (2010. augusztus 10. 18:38)
Inaktív)
...válasz aku11 52. kommentre:
 
Mert ők veszítettek és el lettek könyvelve a történelem sötét lovaként, akiket mindig lehet szidni és felhánytorgatni nekik a múltbéli hibáikat. Mondjuk ez szegény német fiatalságon meg is látszik. Ott nincsen ám nemzeti büszkeség és öntudat. Európainak vannak nevelve és nem németnek. Helytelenül
61
Pixi90 (2010. augusztus 10. 17:59)
Jack Bauer (10/10)
Nem tudom, én alapnak érzem azt hogy tálibokkal is lehessünk multiban...

Igaz, megnéztem volna Kampányban egy tálib küldit...
60
yoda2000 (2010. augusztus 10. 17:48)
Adama admirális (8/10)
Ránéztem a hír címére, mondom is, nofene. Aztán látom, hogy multis részbe csak. Nem tudom, egyáltalán miért van ennek hír értéke mikor pl. a CoD játékokban is lehetett német katonákkal osztani az ellent. Ha valakinek pedig szívügye hogy ő nem akar tálib lenni, hát választja a másik felet. Mellesleg még az egyjátékos kampányba sem lenne túlzás játszható félnek a tálib. Mivel ők nem terroristák hanem gerillák vagy valami ilyesmi, szóval erkölcsileg nem nagyon aggályos... szerintem
59
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Medal of Honor

Fejlesztő: EA LA

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Medal of Honor - Clean Sweep játékmód
A Medal of Honor nemcsak botrányokat, hanem új játékmódokat is hoz, ezek közül az egyik a Clean Sweep

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

MEDAL OF HONOR TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix