Megérkezett a Michael Jackson-film előzetese!

Wiedermann 2009. szeptember 17. 10:34

A Columbia Pictures pár héttel a premier előtt közzétette sikervárományos filmje, a This Is It előzetesét.

A vártnál jóval korábban tette közzé a Columbia Pictures október 28-án bemutatanó, Kenny Ortega által rendezett Michael Jacksonról szóló életrajzi film előzetesét.

Igazából a film werk-jelleget sugároz majd, hiszen egy olyan Jacksont láthatunk benne, melyet nagyon ritkán láthattak a rajongók: kulisszák mögötti felvételeken át láthatjuk például, miként készül az előadó a nyárra tervbe vett, már akkor teltházas londoni koncertjeire.

A film közvetlenül az énekes halála előtti eseményekre alapoz, egészen pontosan az áprilistól júniusig tartó időszakot tárja elénk, melyet több, mint 100 órányi forgatott nyersanyagból kellett elkészíteniük az alkotóknak.

A film külön érdekessége, hogy mindösszesen kettő hétig vetítik a mozik világszerte, így nálunk is viszonylag rövid ideig lesz műsoron – így nem árt időben elkezdeni a készülődést, ha részesei akarunk lenni a ritkaság megtekintésének. A hazai premier hasonlóan az amerikaiéhoz, október 28-án startol.

Címkék: lezser, Michael Jackson, This Is It, pop, Columbia Pictures, film, életrajz


Megérkezett a Michael Jackson-film előzetese! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
nadasa91 (2010. február 25. 12:41)
Inaktív)
Nem értem miért kell még mindig hasznot húzni a nevéből
61
Dafti (2009. november 12. 20:03)
Inaktív)
...válasz yapi 59. kommentre:
 
Akik örülnek neki azok irigy-pénzhajhász sze**tek!
60
yapi (2009. november 12. 15:46)
Inaktív)
Sajna már nincs köztünk, de ezzel nem mindenki ért 1et(még él, satöbbi baromságok). Ez nem is baj, csak az, hogy vannak olyan emberek, akik kifejezetten örülnek a halálának...Miért fájt nekik, hogy sikeres volt?
59
Dafti (2009. november 02. 19:01)
Inaktív)
...válasz masher_ 56. kommentre:
 
Hát azért de! Lehet hogy sokakat érdekelne akkor is! És nem csak a fanokat!
58
Dafti (2009. november 02. 19:01)
Inaktív)
...válasz masher_ 54. kommentre:
 
Én igazából pont a halála előtt 1-2 hónappal kedveltem meg a zenei tudását és őt magát mint embert!
57
masher_ (2009. november 02. 17:39)
Dr. Gregory House (9/10)
meg lehet hogy ez az egész film nem is érdekelne senkit (csak a fanokat) ha Jacko nem halt volna meg
56
masher_ (2009. november 02. 17:37)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Cago 45. kommentre:
 
Igen ez igaz.Szegény Jacko megérte hogy Bush helyet valaki más legyen az elnök,de az iraki háború és a gazdasági válság végét már nem.Sajnos
55
masher_ (2009. november 02. 17:36)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát ja,a film attól még lehet jó,meg érdekes.De szerintem csak az M.J. fanok fogják igazán szeretni(persze lehet kivétel)
54
Dafti (2009. november 01. 19:16)
Inaktív)
...válasz masher_ 51. kommentre:
 
Na látod az biztos hogy erre is képesek lennének a különböző cégek akik sokkal több pénzt akarnak!
53
Dafti (2009. november 01. 19:15)
Inaktív)
...válasz masher_ 49. kommentre:
 
Őszintén szólva szerintem se helyes! De a film az érdekelt engem és anyumat is!
52
masher_ (2009. november 01. 16:13)
Dr. Gregory House (9/10)
meg az is lehet hogy ebből is parasztvakítást csinálnak,pl. ráírják 1 akármilyen fos termékre hogy M.J. ajánlásával csak azért hogy többen megvegyék
51
masher_ (2009. november 01. 16:09)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Fpocok 2. kommentre:
 
Igen,ez igaz,1értek veled
50
masher_ (2009. november 01. 16:07)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát biztos jó film,de szerintem az hogy Jacko halála után is mindenéből pénzt csinálnak az nem helyes.
49
Dafti (2009. október 28. 21:47)
Inaktív)
Nem rég jöttem haza a moziból anyummal és nagyon tetszett a film!
48
Dafti (2009. október 25. 14:57)
Inaktív)
Én még is megnézem anyummal! A világ premier vetítésre sikerült vennem jegyet!
47
Dafti (2009. október 18. 18:27)
Inaktív)
...válasz Cago 45. kommentre:
 
Hát ja! Sajnos ez a hírnév ára!
46
Cago (2009. október 18. 15:25)
Inaktív)
Az élet ha ad valamit akkor el is vesz.Ő egy nagyszerű zenész volt ,de cserében soha sem lehetett normális élete.RIP Michael.
45
Sesshomaru (2009. október 16. 20:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz timantes 18. kommentre:
 
ezt ZS kategóriának nevezni...

jól megvillantottad hihetetlen tudatlanságod a szórakoztatóiparban
44
Dafti (2009. október 12. 21:07)
Inaktív)
Hát sajnos igen! Még sokáig fognak a nevén élősködni!
43
Vendetta (2009. október 12. 09:40)
Jack Bauer (10/10)
Lehúzás mint az állat!!
42
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
X-Men 3: The Official Game

1.160 Ft

AKTUÁLIS!

World of Warcraft - Minecraft alá modellezve

2012. február 10. 08:42

Eddig is elképesztő dolgokat alkottak játékosok a Minecraft enginjével. Ami most készül, azt nem lesz egyszerű felülmúlni.

Jó reggelt! 2012.02.10.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix