Megérkezett az első Borderlands 2 teaser trailer

Kapcsolódó játékok: Borderlands

RG_GS 2011. augusztus 16. 08:37

A Gearbox Software és a 2K Games kiadta az első videót.

A Borderlands 2-ről nem sokat tudni eddig, néhány képen kívül alig van róla információ, és még a hivatalos honlap is szűkszavúan fogalmaz. Néhány nappal ezelőtt szkennelt képekkel lettünk gazdagabbak (ezeket a galériában láthatjátok), illetve azt is megtudhattuk, hogy a Borderlands 2 különböző érdekeltségű csoportjai eltérő fegyvereket fognak használni. Hallhattunk az új szereplőről Salvadorról is, aki egyszerre két fegyvert is tud cipelni, illetve szó esett az Eridiumról, melynek segítségével fegyvereinket, és járműveinket tudjuk fejleszteni. A hírek szerint a négyfős kooperatív kampány sem marad el, és a fegyverek is megújulnak, így tulajdonképpen az összes, bejelentéskor általánosnak számító mondatokkal lettünk gazdagabb, de kiindulva az első részből, kíváncsian várjuk a folytatást. 

    Pro:
  • rengeteg fegyver
  • kiváló irányítás
  • szép grafika
    Kontra:
  • monoton
  • üres
  • meglehetősen buta ellenfelek
8.3

Címkék: borderlands 2, gearbox, trailer, teaser trailer, PC, Xbox 360, Playstation 3, FPS, Szerepjáték


Megérkezett az első Borderlands 2 teaser trailer - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Ellerszale (2011. augusztus 17. 08:54)
Jack Bauer (10/10)
2012 még odébb van, de türelmesen várunk, ha legalább annyira jó lesz, mint az első.
30
VIP93 (2011. augusztus 16. 15:55)
Adama admirális (8/10)
...válasz elmor17 25. kommentre:
 
OFF: Már megbocsáss, de aki egy ilyen játéknál a grafikát nézi, az sem ép eszű.(Szerintem nagyon is gyönyörű volt a grafika, bár nekem a játékélmény a fontosabb.)

A játékról annyit, hogy Singleplayer-ben csak az próbálja ki, akinek van gusztusa órákon át rohangálni ide.oda és nem unja magát. Nem véletlen van benne co-op, amitől fene nagy mókává válik az egész.

ON: Az új karakter "cuki". Azt hiszem le is adom haverok között a foglalót erre
29
djlaczo (2011. augusztus 16. 15:28)
Jack Bauer (10/10)
Biztosan jólesz majd
28
Sullivan (2011. augusztus 16. 15:26)
Inaktív)
Hát... Enyhén szólva nem tudtam meg a játékról többet a tailer megnézése után sem (szó ne érje a ház elejét: teaser trailerről van szó). Remélem azért a második rész nem válik olyan monotonná, mint ahogyan az az első részben volt.
27
foxxi (2011. augusztus 16. 15:21)
Adama admirális (8/10)
...válasz elmor17 25. kommentre:
 
Igy már világosabb. És csak azért kötöttem bele a mondandódba, me nem volt világos

Amugy ( közösbe ) nekem bejött az első része, meg is vettem szépen ( kivéve kiegek ), de aszem az még pótolható, és pont a napokban agyaltam rajta hogy újra felrakom. Most már biztos hogy felrakom és elkezdem előről soldier-el
26
elmor17 (2011. augusztus 16. 14:32)
Adama admirális (8/10)
...válasz foxxi 18. kommentre:
 
Nem lehet leszűrni minden pozitívumát és negatívumát, mert untam, a graf egy Prince of Persia szintjén még úgy ahogy elment, de az, hogy semmi nem történik szinte, csak menjél szedd össze ezt, aztán meg azt és közben találkozol 2 ellenséggel talán és elment fél óra, na ebbe untam bele. A Fallout 3 vagy a New Vegas is hasonlóképp alakult, de ott közben volt jó zene, volt látnivaló, volt leírás, meg életképesebb ellenfelek, itt semmi ilyesmi, így aztán nagyjából 1 óra alatt úgy voltam vele, mint egy kényelmetlen, de szupernek mondott kocsival, hogy inkább szálljunk ki. A második rész remélem jobb lesz, drukkolok neki, mert az nekem is jó.
25
pixelater (2011. augusztus 16. 14:32)
Inaktív)
...válasz MoRT2195 23. kommentre:
 
"Épp eszű ember" talán tudja, mi az a trailer, de hogy az emberek többségének fogalma sincs, hogy mi a különbség trailer és teaser trailer között, az szerintem egészen biztos! (Én egyébként is a teaserek ellen szólaltam fel, nem a trailerek ellen...)
24
MoRT2195 (2011. augusztus 16. 14:23)
Kirk kapitány (6/10)
...válasz pixelater 22. kommentre:
 
Igaz, a kutya nem fog emlékezni rá, de én igen A megharagszanak a készítőkre pedig ez a válaszom: épp eszű ember tudja mi az a trailer, minek van és milyen státuszba van kész a játék.
23
pixelater (2011. augusztus 16. 14:07)
Inaktív)
...válasz kovidomi01 20. kommentre:
 
Szerintem ez azért nem (jó) reklám, mert mire kijön a játék, a kutya nem fog emlékezni erre a videóra, most viszont a játékot nagyon várók százait csigázhatja fel, akik közül sokan talán meg is haragszanak a készítőkre, hogy miért csak olyan soká jelent meg a game, ha a "trailer"-ét már jóval korábban láthatták...
22
csatai (2011. augusztus 16. 14:01)
Dr. Gregory House (9/10)
Első nagy kedvencem, várom ezt is
21
kovidomi01 (2011. augusztus 16. 13:47)
Jack Bauer (10/10)
...válasz pixelater 1. kommentre:
 
Ezt reklámnak hívják. Így megy ez...
20
xboomer (2011. augusztus 16. 13:32)
Kirk kapitány (6/10)
Azt a kis punkrambo-s mindenit :DDDDD
19
foxxi (2011. augusztus 16. 12:51)
Adama admirális (8/10)
...válasz elmor17 16. kommentre:
 
Ha 1 óra alatt le lehet szűrni egy AAA kategóriás játék minden előnyét és hátrányát, megeszem a kalapom...
18
hiroki (2011. augusztus 16. 12:50)
Jack Bauer (10/10)
azért mutathattak volna többet is...
17
elmor17 (2011. augusztus 16. 11:48)
Adama admirális (8/10)
Nem jött be az első része, túl sokáig volt "betanulás", legalábbis végignéztem a videót, majd megcsináltam már nem tudom hány idétlen küldetést, de már legalább 1 órája játszottam, na mondom ebből elég. Fogok egy esélyt adni ennek a résznek, de max 1 órát.
16
Mr.Rowland (2011. augusztus 16. 11:40)
Adama admirális (8/10)
Bejött az első, én várom...
15
Zeedar (2011. augusztus 16. 11:12)
John Locke (7/10)
A "tease" jelentése "gyötör, ingerel". A teaser trailereknek meg okkal ez a nevük.
14
slipknotboy (2011. augusztus 16. 11:09)
Jack Bauer (10/10)
ohh nagyon keményen nézki bazi nagy szörnyek nyami: P
13
foxxi (2011. augusztus 16. 10:55)
Adama admirális (8/10)
Nembaj hogy semmi nem derül ki konkrétan a játékról, de annyi biztos hogy gőzerővel csinálják, és ez nekem megnyugtatóan elég
12
MoRT2195 (2011. augusztus 16. 10:52)
Kirk kapitány (6/10)
Én is egyedül kezdtem el játszani és unalmas volt, de aztán elkezdtük haverokkal tolni és nagyon jó volt, végig is vittük a játékot + a dlc-ket is.
11
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Borderlands

Fejlesztő: Gearbox Software

Kiadó: 2K Games

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS, Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Borderlands – Kedvcsináló a GOTY kiadáshoz
Borderlands – Kedvcsináló a GOTY kiadáshoz Újabb humoros videó érkezett Pandora száraz bolygójáról…

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Borderlands

5.990 Ft

BORDERLANDS TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix