Hirdetés

Mégsem lesz internetadó?

|

Továbbra sem akarunk politizálni, de mivel a kérdés fontos és sokakat foglakoztat, azért azt gyorsan megosztjuk veletek: most úgy tűnik, hogy a jelenleg beterjesztett formájában mégsem lesz netadó.

Hirdetés

"A távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be" - ezt jelentette ki ma reggel a Kossuth rádió reggeli műsorában a miniszterelnök, bár a tegnap benyújtott költségvetési tervben - más néven ugyan - szerepelt az új adónem bevezetése.

Az indoklás szerint ez a vita félrement, egy adótechnikai módosítást kellett volna átgondolni, a netadónak semmi köze nem lett volna a vásárlókhoz (ezt korábban is hangsúlyozták, de semmi konkrét magyarázatot nem kaptunk a hogyanra). "De az internetadóval kapcsolatban olyan félelmeket előhívó képzet jött létre, ami kezelhetetlenné tette a tervezett teherről szóló beszédet" - tette hozzá Orbán Viktor.

Persze az "ebben a formában nem vezethető be" kijelentés sokat sejtet, de egyelőre érjük be annyival, hogy még nem futott le a kérdés. Egyébként bőven lenne még mit tisztázni a helyzet kapcsán (mondjuk akár a nagyvállalatok tiltakozását is felhozhatnánk), itt most idéznénk egy írást (egy olvasónk küldte be, a pontos forrást ő sem tudta megjelölni, feltehetően egy Facebookos komment volt), ami a maga szatirikus módján is rámutat arra, hogy a mai kor technológiája kicsit árnyaltabb egy magán- és céges csomag bevezetésével kirótt adónemnél:

"Néhány technikai kérdés az internetadóról:
-Mit jelent az átvitt adat. Biztosan mindenki ugyanúgy értlemezi? A TCP header is számít vagy csak a payload? Szabad-e header-be rejteni hasznos adatot? Miért kell adózni header-ért. Biztosan minden szolgáltató ugyanúgy mér?
-Mi van a retransmissionnel, újraküldéssel hiba esetén, az is adózik? Vagy nem? Lehet vele adót csalni?
-Mi van az ellenőrzőösszeggel, FEC-vel? Az adócsalás? Vagy nem is adózik, hisz nem hasznos adat?
-Ha egy családnak több előfizetése is van egy szolgáltatóhoz, az összevonható-e.
-Ha egy előfizetés több sim kártyára is vonatkozik, vagy más módon
osztott előfizetés médiumok között, akkor mikor tekintendő egy
előfizetésnek, mikor külön előfizetésnek.
-Feltéve az IoT eljövetelét, kötelező lesz minden eszközre külön szerződést kötni és külön 700 Ft / előfizetés?
-Megosztható az internet magánszemélyek, cégek, vagy civil szervezetek között? Vagy az adócsalás?
-Ipari átvitelnél, pénztárgépeknél van-e adó?
-Ha egy cégnek ezernyi kütyüje van bekötve, az akkor kötelezően annyi x 5000 Ft, vagy ő csak egy előfizető?
-Több ISP esetén ugyanez?
-Ha több előfizetésem van, de eltérő a forgalom, de összevonható lesz
az adó, akkor melyik előfizetés az irányadó? (erről még szó sincs, de
nézzünk a jövőbe 2 héttel)
-A tágabb családommal is összevonhatom előfizetéseimet?
-Csinálhatok előfizetési csoportot, ahol az egész csoport egyben fizet 700 Ft-ot és az előfizető a csoport?
-Mi van, ha külföldi az előfizető?
-Azt várjuk, hogy gépek ezrei lesznek neten emberenként. Akkor most
hány előfizető van? Ha átjön a haverom és a hűtő felismeri őt és rendel
egy sört, akkor az plusz 700 Ft?
Támadások:
-Ha az előfizetésemmel a BTK 423 etc. szerint visszaélve valaki mesterségesen
emeli a forgalmazásomat (lásd még DoS attack), akkor tényleg nekem kell
fizetnem a megnövelt adót?
-Kinek van joga méltányosságból elengedni az adót?
Adócsalási eszközök:
-Adócsalásnak és elkerülésnek számít-e
-a pendrive
-a HAM radio
-a bluetooth
-a LAN több háztartás között
-a WIFI
-az open WIFI
-a közintéményekben vagy nyilvános wifin letöltött adat
-Tömörítési algoritmusok használata
-Mesh network
-Galambposta
-Postai levél
-Egyéb
Nem sérti-e a versenysemlegességet, ha az internetet adóztatjuk, de a postát nem? Kötelezettségszegési eljárás, eh?
Ki adózik és miért?
-Miért adózik 8x többet egy cég, mint egy magánszemély? A cég aki
átvállalja a magánszemély internetköltségét hogy adózik? Miért?
Cégek közötti esélyegyenlőség:
-Ha egy magyar IT cég több tízezer forint adót fizet csak az internet
eléréseire, akkor versenyhátrányba kerül az EU-val szemben is. Ez nem
jó.
-Ha egy cég Magyarországon hosztol, az drágább lesz, mint máshol
-Egy cég megteheti, hogy külföldről biztosít szolgáltatásokat és így
pénzt nyer a konkurrenciával szemben. Senki nem vizsgálta ezt a kérdést
részletesen
-Egy nem-IT cég előnyt élvez egy IT-felhasználó céggel
szemben. Nincs boríték és sárgacsekk-adó, ehelyett a modern
technológiákat alkalmazókat megadóztatjuk
-Ha valaki magánszemélyként, őstermelőként, vagy egyéni vállalkozóként kér netet, az lehet olcsóbb, mint egy cég? Hol a versenysemlegesség?
...
Külföld vs. belföld
-Mi van a külföldi előfizetések árelőnyével?
-Határon átnyúló WIFI?
-Roaming díj mentes 3G?..."

Mi közéleti kérdésként fogjuk fel ezt a kérdést, nem kívánunk politizálni, sem túl sokat moderálni, szóval uralkodjatok magatokon, köszönjük!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)