Hirdetés

Így keverednek össze a könyvek a filmekkel

|

A vadonatúj Könyvmolyz ezentúl a CineStarral kézen fogva tájékoztat majd titeket az olvasnivalókról és a könyvek világát érintő érdekességekről.

Hirdetés

Kedves olvasók! Az elmúlt öt év során a Könyvmolyz blog hol nagyobb aktivitással, hol ritkábban jelentkezett, ám mi szerkesztők támogatóink segítségével igyekeztünk minél gyakrabban könyvkritikákkal, ajánlókkal, hírekkel tájékoztatni benneteket a könyvek világáról. Most azonban elérkezett az idő, hogy megköszönve eddigi figyelmeteket valami többet, valami jobbat nyújtsunk nektek.

Szokták mondani, hogy az olvasás megváltoztatja az ember életét. Így történt ez kicsiny csapatunkkal is. Minél több könyvet olvastunk, annál több könyvet szerettünk volna még elolvasni - és annál jobban szerettük volna megosztani élményeinket másokkal is. Ekkor kaptunk egy lehetőséget, amellyel egyértelműen élnünk kellett, így hosszas szervezés és egyeztetés után végül elhagytuk a web4 blogrendszerét, hogy a CineStar (és így a GameStar) csapatával együttműködve új felületen oszthassuk meg veletek recenzióinkat (olvasni jó és mivel filmeket nézhetsz feliratosan, így a közös hangot hamar meg is találtuk).

Az együttműködés számos előnnyel jár, ami első pillantásra a letisztult felületen látszik, de természetesen a külcsín mellé belbecs is társul majd, a remek szerkesztőgárdáról nem is beszélve, aminek tagjaival közösen folytatjuk szellemi kielégítéseteket. A CineStar vezetőitől ígéretet kaptunk arra, hogy az első fél évben sem kiszipolyozni, sem rabszolgasorba taszítani nem fognak (és mivel gyűlölik a Szürke ötven árnyalatát, szavahihetőnek tartjuk őket), szóval nem maradt más hátra, mint köszöntsünk benneteket új felületünkön, amelyre természetesen átkerült a régi adatbázis is, így bátran lapozzatok vissza. Tartsatok velünk itt is és faljuk továbbra is együtt a könyveket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)