Megvan a 2012-es QuakeCon dátuma

Kapcsolódó játékok: Doom 4

szada 2012. január 25. 16:28

Fegyvert csőre tölteni, Doom lemezt beizzítani, belépőkártyát fényesre csiszolni: hölgyeim és uraim, jön a 2012-es QuakeCon!

Megannyi zaklatott és a várakozástól elcsigázott újságírói, valamint rajongói szempár szegeződik az iD Software 2012-es QuakeCon rendezvényére, remélve pár elszórt információmorzsát a készülődő Doom 4-ről.

Az iD Software számára nem végződött éppen problémamentesen a tavalyi év, tekintve a Rage megjelenését követő technikai bakikat, melyek hatalmas elégedetlenséget és John Carmack ezer fajta módon való megtitulálását vonták maguk után.

Az augusztus 2-től 5-ig tartó összejövetelen talán erről is szó lesz, hiszen Carmack nagyszabású beszédet tart majd, ráadásul itt lesz Észak-Amerika legnagyobb LAN partija is, ahogyan az évről-évre lenni szokott. Azt már csak legvadabb álmaimban merem feltételezni, hogy a csapat szót ejt a Doom 4-ről is, neadjisten' még mozgóképet is láthatunk esetleg belőle. Tekintve, hogy az iD Software a ZeniMax égisze alá tartozik, a kínálatban megtekinthetőek lesznek a Bethesda játékai is, de ha hardverekre fájna éppen a látogatók foga, akkor olyan gyártók hozzák el legújabb fejlesztéseiket, mint a Cooler Master, az NVidia vagy éppen az Intel, de rajtuk kívül még számos név képviselteti magát.

A helyszín továbbra is a Dallasban található Hilton Anatole Hotel, melynek egy szobájáért 154 dollárt kell leszámolnunk, ha a rendezvényen szeretnénk tölteni az éjszakát.

Címkék: quakecon, quake, quakecon 2012, id software, dátum, rendezvény, doom, doom 4, PC, FPS


Megvan a 2012-es QuakeCon dátuma - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
wkerg (2012. január 26. 21:40)
John Locke (7/10)
http://www.youtube.com/watch?v=TzT04PGD8hA

Quake 2 Evolved. Ugyanaz a játék, csak megspékelt grafikával, olyan Quake 4 szintre. Így sokkal jobb, csak tudnám valahonnan összekaparni...

Thame: Nos hát igen, ezzel egyetértek
14
Thame (2012. január 26. 07:06)
Adama admirális (8/10)
...válasz wkerg 12. kommentre:
 
Én imádtam a Quake 3-at és a Quake 3 Team Arena-t és évekig toltam ezeket a játékokat, de egyetértek wkerg-el.

Most amikor döntenem kellett, hogy az adott anyagi keretből melyik Quake részt vegyem meg, akkor nem volt kérdéses, hogy a Quake sorozat első és második része lesz megvéve STEAMen.

(Csak azt sajnálom, hogy e játékok STEAM adatlapján eléggé nagy átverés a "coop" kiírás, mivel az nem valami beépített funkció, hanem ezen játékoknál egy körülményes és nehezen megvalósítható dolog, mikor az ember azt hinné, hogy ha már külön STEAMre kijöttek ezek a játékok és az adatlapon is ki van emelve, akkor lehetősége is lesz rá, vagy bele lesznek implementálva a játékba, de nem.)

Remélem tényleg olyan Quake 1 hangulatú dolog lesz az ötödik részből, ahogy id-ék ígérték.
A viszontlátásra.
13
wkerg (2012. január 25. 23:14)
John Locke (7/10)
Ha annyira Quake 3 stílusú játékot akarsz, arra ma is van rengeteg felhozatal...
De nem is értem, miért nem jó egyeseknek a Quake 1-2-4 féle vonal... JA! Mert gondolkozni is kellett benne, és nem ész nélkül lövöldözni... A Quake 3 az egyik leggyengébb része a szériának...

(Ez Thorgilis-nek ment... Pedig rámentem a válasz gombra... Mindegy)
12
Thorgilis (2012. január 25. 22:39)
John Locke (7/10)
Ja nagyszerü kapunk majd egy doom4 vagy egy quake-5 konzol portott rage minőségben.Majd az IDé megint fikázni kezdi a pcét...Én már leszarom őket tehetnek egy szívességet.A rage óta nagyon lesüllyedt a szememben az ID..Max azzal tudnák vissza nyerni a magukat a pcések szívébe ha a quake5 olyan lenne mint a 3om.Semmi új fajta hülyeség,maradna az ugrabugra:D...de erre kicsi az esély mert akkor nem lenne jó konzolra...
11
Thame (2012. január 25. 19:24)
Adama admirális (8/10)
Nem úgy volt, hogy hamarabb jön infó, vagy kép a Quake V-ről, mint a DOOM 4-ről?

Sebaj, elég a tudat, hogy legalább megint durván le lesz árazva a Quake és DOOM collection Steam-en és végre nem csak külön lesznek meg a részek.
A viszontlátásra.
10
slipknotboy (2012. január 25. 18:15)
Jack Bauer (10/10)
Doom 4 akarok most *--*
9
Bratach (2012. január 25. 18:05)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 7. kommentre:
 
Mekkora állat vagyok, hirtelen a Hype után azt hittem a GDF-ről van szó.... Köszi a kiigazítást.... Na oda meg aztán még drágább lenne elmenni
8
Urmomismypennymount (2012. január 25. 17:55)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Bratach 6. kommentre:
 
te miről beszélsz? ez Dallasban lesz nem BP-n :D
7
Bratach (2012. január 25. 17:52)
Dr. Gregory House (9/10)
Ejj, de szívesen elmennék, csak az a baj, hogy mire felmegyek, meg belépő, meg kaja, akkor már ott van 10k, és akkor még nem vettem semmit.... Na talán jövőre, ha egyetemen leszek, akkor legalább az utazási költség kipipálva
6
anzolika19 (2012. január 25. 17:32)
Inaktív)
...válasz bbenjoe 2. kommentre:
 
Carmack szerint a rage motorja is modern grafikus motor. :D :D
5
Zodo1 (2012. január 25. 17:12)
Jack Bauer (10/10)
Kíváncsi vagyok nagyon, hogy idén mi derül ki a Doom 4 -ről.
4
Urmomismypennymount (2012. január 25. 16:56)
Dr. Gregory House (9/10)
inkább egy új Quake kéne ide, v egy felújított Q III arena ! :D
3
bbenjoe (2012. január 25. 16:46)
Dr. Gregory House (9/10)
Szerintem a Doom 4-nek már tényleg a egy modern grafikus motorja kell, hogy legyen.

Azt mondták, hogy nem a horror lesz a fő motívuma... de akkor mi?
2
The_Reaper_CooL (2012. január 25. 16:45)
Jack Bauer (10/10)
Még 2009-ben (vagy 2010-ben) volt az, hogy mondta a Carmack bácsi, hogy: "Mindenki várja, hogy mikor mutatunk meg valamit a DooM 4-ből. Hát idén semmit se, de nem kell csüggedni, talán majd jövőre ".

No, azóta lehet várakozni :D (Főleg hogy semmit se mutatott).

Amúgy egy kis OFF: Mi ez a moderálásos cucc itt a kommentelő ablak felett, vagy miért lett kirakva?
1
Oldal: 1 |

Doom 4

Fejlesztő: id Software

Platform: PC | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.03.02 (Assassin's Creed 3,Doom 4,COD,Bioshock könyv,Ratchet és Clank))
Péntek, és ezúttal semmi sem állhatott mazur útjába, hogy hírekez hozzon nektek, és könyvet sorsoljon, ezúttal egy szerencsés hölgynek.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

X-Men 3: The Official Game

1.160 Ft

DOOM 4 HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix