Hirdetés

Mennyi pénz van az esportban?

|

Elképesztő pénzek mozognak az esport világában és ez még csak a kezdet. Gyere, olvass ki nagy számokat.

Hirdetés

Az esport egyre nagyobb méreteket ölt, tavaly már ki is osztották az első profi sportolóknak járó vízumokat pár League of Legends játékosnak és már az amerikai TV-ben is élőben közvetítenek DOTA 2 meccseket. Ahogy nő a népszerűsége, úgy lesz egyre nagyobb az esport piaca és persze telítődik a húsosfazék.

Amerikában talán a legszembetűnőbb a növekedés, a pocsolya komiszabbik oldalán az esportok közönsége 21%-ot nőtt tavalyhoz képest. A Newzoo, egy piackutatással és előrejelzésekkel foglalkozó cég szerint 2015 végére 250 millió dollárra, azaz 70 milliárd (!!!) forintra nő majd az esport által termelt bevétel. Tegyük ezt kontextusba. Ebből sok túrórudit lehet venni. És még annál is több dianás cukrot.

Ez a brutális pénzmozgás nem is meglepő, hiszen egyre több ember retináját képes a képernyőre gyógyítani az esport. A cég 16 országban vizsgálta az embereket, és a kutatásuk szerint globálisan 6 százalékkal nőtt az esportok közönsége 2014-hez képest, illetve annak ellenére, hogy egy kicsit csökkent az alkalmi nézők száma, 31%-kkal ugrott meg a rajongóké, akik rendszeresen nézik a meccseket.

Az utóbbi években szignifikánsan nőtt az egyes esport-rendezvények nyereményalapja is. Ehhez természetesen Amerika és Kína ad hozzá a legtöbbet, de a legizgalmasabb adat ezzel kapcsolatban, hogy alig egy év alatt majdnem megduplázódott ez az összeg. A tavaly még "csak" 36 millió dollárra rúgó globális nyereményalap 2015-re 71 millióra ugrott.

És ez még igazából csak a kezdet. Folyamatosan érkeznek az új MOBA-k és az egyéb könnyedén esportosítható  játékok, illetve még a jelenlegi sikerjátékok, a League of Legends, a Dota 2, a Hearthstone és a Counter Strike is tovább feszegetik a határaikat.

Magyarországnak egyelőre még nem igazán sikerült kitermelnie a maga világszínvonalú csapatait, most csak Vizicsacsi sikereinek örülünk. De annak nagyon. Ez persze nem feltétlenül a játékosok hibája, inkább a támogatók hiányából fakadó probléma, ami a mi analóg kis országunkban egy meglehetősen nehezen leküzdhető akadály. Egyelőre.

Ti mit gondoltok? Tervezgettetek valaha esportos karriert? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)