Hirdetés

Halo 5: Guardians - kinyomtathatod az egyedi Spartanodat

|

Annyira menő a játékbeli Spartanod, hogy a polcodon is szeretnéd látni? A Microsoft új programjának köszönhetően ez már nem akadály.

Hirdetés

Az egyjátékos módot illetően nem mindenki volt oda azért, amit a Halo 5: Guardians produkált, de a kritikusok szerint a játék többjátékos módja remekül épített rá a korábbi részekben lefektetett alapokra, így azért mégsem elhanyagolható az, amit a játék hozzátesz a sorozat egyre bővülő hagyatékához. A Microsoft pedig most egy egészen egyedi emléket szeretne adni a játékosoknak ehhez kapcsolódóan, ráadásul nem is akárhogy.

A Microsoft a Sandboxr és a 3D Systems csapatával állt össze, a partnerség lényege pedig az, hogy a játékban játszott saját Spartanodat kinyomtatják neked, pontosan ugyanúgy, ahogy a játékban is kinéz, minden kiegészítőjével együtt. A 175 választható páncél és sisak, illetve a 30 különféle festés mellett még 5 különféle póz közül is válogathatunk, hogy ezzel is egyedibbé tegyük a szobrunkat, sőt, akár még szöveget is írhatunk a talapzatra.

A szobor különféle méretekben elérhető, az ára is ennek megfelelően változik. A 10-12 centis változat, 30 dollár, a 14 centis 50 dollár, így a legmagasabb, 18 centis szobrunkat 90 dollárért nyomtatják ki nekünk a srácok. Aki azonnal rácsapna a dologra, az itt tudja megrendelni a cuccot, ráadásul még egy Req packot is kap ajándékba.

Lecsaptok egy ilyen szoborra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)