Hirdetés

Rise of the Tomb Raider - csodás képek, semmi infó

|

Továbbra sem kapunk semmi kézzel foghatót Lara legújabb kalandját illetően, de legalább a művészetek kedvelőinek adunk valami szépet a hétvégére.

Hirdetés

Hatalmasra kerekedett a szemünk, amikor először megláttuk Lara Croft legújabb kalandjának első trailerét, viszont az az igazság, hogy ezzel gyakorlatilag ott helyben meg is állt a tudományunk. A témát szinte kizárólag az exkluzivitás körüli vita tartotta életben, azóta pedig a Square Enix nem volt különösebben beszédes a Rise of the Tomb Raider részleteit illetően.

Ez tökéletes felvezetése lehetett volna annak, hogy ez most végre megváltozott, de sajnos a legkevésbé sem, továbbra is ugyanannyit tudunk, amennyit eddig. A játék méretarányainak kötelező növekedése mellett pl. korábban megtudtuk, hogy az első és a második játékot egy minisorozat fogja összekötni, melyet a Teen Wolf egyik szereplője fog majd rendezni. Az alábbi gyönyörű koncepciórajzokból sajnos nem derül ki igazán újdonság, de legalább a lélegzetelállító tájak képet adhatnak arról, hogy miféle látványra számíthatunk majd a kész játékban.

Szerencsére az E3 nemsokára véget vethet ennek a kilátástalanságnak, ugyanis a Square Enix és a Microsoft is színpadra lép majd, így valamelyik konferencia keretében biztosra vehetjük, hogy előkerül majd a játék. Legalábbis nagyon örülnénk neki. Addig is csodálatos artokat mutogatunk nektek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)