Hirdetés

Microsoft - mi lesz Steve Ballmer után?

|

Steve Ballmer már nem sokáig marad a Microsoft vezérigazgatója, de vajon mi jön utána? Jobb lesz a Windows? Sikeresebb az Xbox One?

Hirdetés

Augusztus 23-án számolt be róla a megújult PC World, hogy Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója nyugdíjba megy. Ballmer 2000-ben vette át a posztot a cég alapítójától, Bill Gatestől és semmi nem utalt arra, hogy távozni szeretne, ezért is volt meglepő a bejelentése, miszerint egy éven belül köszön szépen és lelép. A cég közölte, hogy amint megtalálták a megfelelő utódot, Ballmer abban a pillanatban leköszön a posztjáról, a vezérigazgató közleményében pedig azt nyilatkozta a fogyasztók megnyugtatására, hogy elindítottak egy új stratégiát, létrehoztak egy új szervezetet és van egy remek, tapasztalt vezetőkből álló csapatuk is. Nahát.

Mint kiderült, John Thompson, a Microsoft igazgatótanácsának tagja vezeti majd azt a bizottságot, amelynek első számú feladata lesz a jelöltek keresése, majd a megfelelő ember kiválasztása. Steve Ballmer utódjának azonban nem lesz egyszerű dolga, hiszen nem csupán az utóbbi időben elindított átszervezésekkel kell foglalkoznia, de véget kell vetnie a Windows 8 körül kialakult káosznak is.

A hamarosan megjelenő Windows 8.1 csupán egy frissítés lesz, amit a Windows 8.2 követhetne. Ez viszont nem biztos, hogy valaha is megvalósul, mivel a WinSupersite.com tudni véli, hogy a Microsoft bizonytalan a Windows 8 jövőjét illetően és nem biztosak abban, hogy frissíteni szeretnék az operációs rendszert.

Hamarosan jött a cáfolat is: a Bloomberg jelentése szerint két belsős informátor is megerősítette, hogy a Microsoft e-mailben értesítette a dolgozókat arról, hogy tartják magukat Steve Ballmer újraszervezési terveihez, tehát minden megy tovább ugyanúgy, ahogyan eddig.

Frank Shaw, a Microsoft egyik alelnöke ugyanakkor a sajtót hibáztatja. Szerinte a média túl keményen bírálja a leköszönő ügyvezetőt, és figyelmen kívül hagyja azokat a sikereket, amelyeket elért 13 éves pályafutása alatt. Shaw hozzátette még, hogy az üzlet és a stratégia nem a sajtó és a fogyasztók szűk nézőpontjából áll, mivel ők egészen máshogyan látják az összképet. Erre persze lehet agresszíven ugrani, de van benne valami.

Hogy végül mi lesz a Windows 8 és egyúttal a Microsoft sorsa, azt az elemzők szerint a következő vezérigazgató dönti majd el (minő meglepetés), aki a legújabb pletykák szerint a Google-nél tevékenykedő Vic Gundotra (a fenti képen) lehet – ő már egyébként dolgozott a redmondiaknál korábban, tehát értékes tapasztalatokkal térhet vissza hozzájuk. Ti milyen módon vinnétek tovább a céget, ha megtehetnétek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)