Hirdetés

Minecraft: Xbox One Edition - megvan a megjelenési dátum

|

Mindenki kösse be magát, gyakorlatilag pillanatokon belül megjelenik a Minecraft a Microsoft jelenlegi generációs konzoljára.

Hirdetés

A világunk szépen lassan közeledik a szingularitáshoz, amikor már nem lesz olyan élettelen tárgy a világon, amire ne lenne átportolva a Minecraft. Ennek persze a konkrét időpontját még nem tudjuk (valamikor az örökléttel egy időben), viszont az Xbox One-os verzió megjelenését már igen.

Tegnap volt egy kis para a mostani generációs konzolokon való megjelenést illetően, de most úgy tűnik, hogy tisztázódni látszik a helyzet. Az Xbox One verzió megjelenési dátuma szeptember 5., azaz most péntek. A játék 20 dolcsiba fog kerülni, aki viszont már Xbox 360-on birtokolja a játékot, az 5 dollárért upgrade-elhet az új verzióra, valamint a már meglévő világokat és DLC csomagokat is átviheti magával. Ebben a verzióban 4 játékos játszhat osztott képernyőn, illetve 8-an tolhatják egyszerre Live-on keresztül, a világok pedig ha minden igaz, akkor 36-szor is nagyobbak lehetnek, mint az előző verzióban.

Ha pedig hihetünk ennek a fenti Sony-s Tweetnek, akkor a Playstation 4 verziót digitális formában már akár holnap is a kezeink közé kaparinthatjuk. Ugyanezt a Vita verzióról sajnos még nem tudni.

Ti beszerzitek majd valamelyik verziót?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)