Hirdetés

Miért nincs ma Destiny teszt?

|

Ez egy érdekes kérdés, amire nekünk és a Bungie-nak megvan a maga válasza.

Hirdetés

A nagy játékoknál megszokhattátok, hogy az embargó lejártával olvashattok GameStar magazinban és a GSO-n egy-egy tesztet, a Destinynél azonban ez egy kicsit máshogy lesz.

A Bungie egy blogposztban magyarázta el, hogy miért is nincsenek a neten első napos Destiny tesztek. A lényeg, hogy szerettek volna a tesztelők elé egy teljes élményt letenni, mert szerintünk a "Destiny csak árnyéka lett volna önmagának az emberiség utolsó városában nyüzsgő élet és a frontvonalban harcoló Guardianek nélkül".

A Bungie elmondta, hogy megvizsgálták a lehetőségeket, de számításaik szerint több ezer játékosra lett volna szükség ahhoz, hogy valamelyest vissza tudják adni az élményt és minden lehetőség elérhetővé váljon. Végül úgy döntöttek, hogy inkább várnak a megjelenésig.

Már hozzánk is megérkezett a Destiny, a szerverek élnek és nekem jutott a megtiszteltetés, hogy megírjam belőle a tesztet. Azaz a teszteket. Ahogy a The Elder Scrolls Online-nál és a Wildstarnál, úgy a Destinynél is egy többrészes tesztre számíthattok, aminek az első részét hamarosan olvashatjátok is a GameStar magazin legújabb számában és természetesen a GSO-n is lesz egy kimerítő beszámoló az első bizonytalan lépésekről.

A tesztek hiánya valószínűleg rányomja majd a bélyegét a Destiny eladásaira is, mert sokan inkább megvárják az első értékeléseket a vásárlással, de a Bungie ezzel számol, és nem is bánja. "Néhányan biztosan megvárjátok a számotokra legmegbízhatóbb értékeléseket, mielőtt megvennétek a játékot. Ez számunkra teljesen érthető. Olyat alkottunk, amire büszkék vagyunk" - írta a Bungie.

Ti mit gondoltok? Megvárjátok a teszteket vagy már elő is rendeltétek a Destinyt? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)