Milyen titokzatos játékot tervez a Remedy?

Kapcsolódó játékok: Alan Wake

HP 2012. január 17. 13:00

A Remedy addig üti a vasat, amíg meleg, hiszen a PC-s Alan Wake és az Alan Wake's American Nightmare mellett beterveztek egy harmadik, titokzatos projektet is.

Az egykoron sikeres író, Alan Wake pihenni érkezett Brightfalls látszólag békés városába, ám nem várt események magával sodorják és olyan rémálomban lesz része, amelyből a legtöbb ember mielőbb ébredni vágyik. A konzoltulajdonosok nyilván kívülről fújják már a Remedy legutóbbi címének sztoriját, de a PC-vel rendelkező felhasználók sem maradnak ki a kiváló hangulattal megáldott játékból. A csapat boszorkánykonyhájában azonban készül az Xbox-exkluzív Alan Wake’s American Nightmare „majdnem-folytatás” is, ami az alapjáték egy spin-off epizódjának tekinthető és jóval több akcióval rendelkezik majd elődjénél.

A fenti projektek megléte mellett döntött úgy a Remedy, hogy belefog egy forradalmi AAA kategóriás konzol címbe, amelyhez a hivatalos honlapjukon keresztül keresnek Gameplay/AI programozót. A felvett munkatársnak a Remedy saját tervezésű motorjával kell majd dolgoznia, ami magát az alapjátékot és az American Nightmare-t is hajtja. A találgatások természetesen rögtön megindultak és legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy csakis az Alan Wake 2 lehet a misztikus AAA projekt, de sokan inkább egy vadiúj címben keresik a válaszokat…

    Pro:
  • ötletes harcrendszer
  • lélegzetelállító hangulat
  • hermeneutika
    Kontra:
  • néhány elnagyoltabb kataktermodell
  • néhány ismétlődő helyszín, belső tér
9.3

Címkék: Remedy, Alan Wake, alan wake's american nightmare, programozó, pletyka, Xbox 360, Akció, Kaland


Milyen titokzatos játékot tervez a Remedy? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
steven295 (2012. január 18. 19:10)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Angalet 5. kommentre:
 
Végül is igaz,de azért Alan Wake legyen.
6
Angalet (2012. január 17. 20:55)
Jack Bauer (10/10)
...válasz steven295 4. kommentre:
 
Mindegy csak ütős legyen
5
steven295 (2012. január 17. 18:20)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát remélem az Alan Wake 2.
De az valami ütős legyen.
4
swado (2012. január 17. 15:56)
Kirk kapitány (6/10)
Hát ha konzol exkluzív, akkor ne az AW 2 legyen a titkos projekt. Én már nagyon várom az AW 1-et PC-re.
3
Mike_rem (2012. január 17. 14:39)
Dr. Gregory House (9/10)
Nekem édes mind1 mennyi projektet futtatnak párhuzamosan, csak legyen minőségi. Legalább változatos lesz a kínálat.
2
slipknotboy (2012. január 17. 14:28)
Jack Bauer (10/10)
inkább Alan Wake 2 -kéne készíteniük
1
Oldal: 1 |

Alan Wake

Fejlesztő: Remedy Games

Kiadó: Microsoft

Platform: PC, Xbox 360 | Stílus: Akció, Kaland

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype - 2012.03.13. (CryEngine 3,Tim Shafer,Alan Wake,Spec Ops,Risen 2)
Ma EndreMan hozott híreket, és annak rendje és módja szerint, amin fel lehetett azon fel is háborodott!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

ALAN WAKE TESZTEK, ELŐZETESEK

AKTUÁLIS!

Jó Reggelt! 2012.05.26.

2012. május 26. 07:56

Folyamatosan az zakatol a GameStar szerkesztőinek fejében, hogy jó lenne még pár percet tölteni a Diablo 3 karakterünk testreszabásával...

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix