Hirdetés

Minecraft film - nem csak gyerekeknek szól majd

|

A Minecraft-film producere mesélt néhány apró részletet a projektről, de ezek alapján egyelőre nehéz elképzelni, milyen is lesz a végeredmény.

Hirdetés

Roy Lee viszonylag beszédes kedvében van manapság, ugyanis miután a producer néhány érdekes részletet árult el a készülő D&D-filmről, egy másik projektjéről, a Warnerrel közösen készülő Minecraft-filmről is mesélt.

Kiderült, például, hogy a mozi kapcsán a Mojanggel is egyeztettek, így a filmesek már tudják, milyen újdonságok érkeznek majd a játék frissítéseiben. A film szempontjából viszont sokkal érdekesebb, hogy alapvetően a Jurassic Worldhöz hasonló célközönséget szeretnének majd megcélozni, tehát a fiatalok és egy fokkal idősebbek számára is értékelhető élmény a céljuk. A történettel kapcsolatban is volt egy érdekes mondata, amit ugyan elég nehéz értelmezni, de úgy tűnik, egész másfajta Minecraft-sztorira számíthatunk, mint a Telltale-féle feldolgozásban. Lee elmondása szerint ugyanis a mozis feldolgozásban a Minecraft egy multiverzum része lesz, ahová valódi emberek is beléphetnek, ekkor pedig a Minecraft élőszereplős megfelelőjéhez hasonló világot tapasztalnak meg. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt majd később meglátjuk.

Ti mit vártok a Minecraft-filmtől?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)