Hirdetés

Mire E3-ig számolok 2. rész - Ubisoft

|

A Ubisoft az E3 télapója. Minden évben előránt valamit a zsákjából - amiben van minden jó - és ellopja a show-t. Idén is számítunk valami hasonlóra.

Hirdetés

Mostantól egészen az E3 2014 kezdetéig tartó cikksorozatunkban sorra vesszük, hogy mit várunk a kiadóktól és stúdióktól az év legnagyobb játékosrendezvényén. Az Electronic Arts után a Ubisofttal folytatjuk.

Az gondolhatnánk, hogy a Ubisoft már megmutatta nekünk az összes ingujjában megbújó ászt, de valahogy mindig kiderül, hogy ők még a pókert is három paklival játsszák. Két évvel ezelőtt - kicsit talán túlságosan is korán - bemutatták a hamarosan megjelenő Watch Dogs-ot és ezzel lényegében zsebre is vágtak mindenkit. Én nem is emlékszem, hogy mi más volt még az E3 2012-őn. Tavaly megjátszották ugyanezt a Tom Clancy's The Divisionnel, bár 2013-ban az Electronic Arts is domborított egy komolyabbat.

Az E3 2014 minden kiadónak, köztük persze a Ubisoftnak is egy olyan pillanat lehet, amikor megvethetik a lábukat az újgenerációban, miközben biztosítják a leköszönő konzolokat is a vitathatóan szükséges támogatásukról is. Nézzük is meg szépen sorban, hogy mit várhatunk idén a kedvenc csigazabálóinktól.ű

Az orgyilkos széria

A Ubi nem tudott várni és már jóval az E3 előtt bemutatta az Assassin's Creed: Unity című játékát, ami a francia forradalom idejébe repíti vissza a játékosokat. Eddig egyetlen trailert láttunk a játékból, úgyhogy az idei eseményen biztosan központi szerepet kap majd, és legalább egy gameplay trailerrel, de inkább egy élő demóval büntetnek majd meg minket a franciák, hogy láthassuk az új megoldásokat. Az Assassin's Creed Unity megjelenés idén ősszel várható, de érdekes módon csak a jelenlegi generációra érkezik.

De mi a helyzet az Xbox 360-nal és a PS3-mal? Jogos a kérdés, a Ubisoft pedig biztosított is minket róla, hogy még támogatni fogják a leköszönő konzolgenerációt is. Azt hiszem nem nyúlunk nagyon mellé, ha azt mondjuk, hogy ez lesz majd az Assassin's Creed: Comet

Ez egyelőre csak egy projektnév, arról is csak pletykákat hallottunk, hogy az ókori Rómában játszódik majd. A legújabb híresztelések szerint pedig maradunk a karibi térségben, de ez majd kiderül. A lényeg, hogy az Assassin's Creed franchise túl nagy siker ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön.

Összeáll a csapat

A Ubisoft úgy döntött, hogy beszáll az igencsak telített versenyjáték-piacra is. Egyelőre nehéz megmondani, hogy mennyire volt ez jó ötlet a The Crew, amikor jön a Sony DriveClubja és valószínűleg egy Forza Horizon 2 is a Microsofttól, de most már igazából mindegy, nem? A Ubisoft végül belátta, hogy ide azért több kell már, ezért a The Crew megjelenés áttolódott idén őszre. Nem lesz könnyebb a helyzete, de ha képes lesz valami újat hozni az autósjátékok versenyébe, akkor még esélye is lehet a túlélésre. Most meglátjuk, hogy mit tud igazából.

Az újgenerációs divízió

Na, igen, a Tom Clancy's The Division. Sajnos ezt a megjelenést már nem élhette meg a mester, pedig az alapján amit eddig tudunk, biztosan büszke lenne rá. Pedig az nem sok. A The Division gyönyörű, a The Division multiplayer, a The Division jövőre érkezik.

Ennek az E3-nak végre tiszta gameplayt kell öntenie a pofánkba, mert a Massive játékával kapcsolatban még mindig túlságosan sok a kérdőjel, pedig már egy éve tudunk a létezéséről.

Idén már tudni szeretnénk a működéséről, nem bánnánk egy konkrét megjelenési dátumot sem, illetve - és tudjuk, hogy ez egy nagy kérés - egy Tom Clancy's The Division gépigény is remek lenne, hogy tudjam hány hónapig nem eszek jövőre gépfejlesztés miatt.

Egy félhangos ordításnyira a megváltás

Miután elegánsan túlléptünk az év egyik legkellemetlenebb szóviccén, irányítsuk figyelmünket az open world játékok jövőjére. Megvolt a Far Cry 4 bejelentés, elmondtuk a véleményünket és kikértük a tiéteket, de továbbra is széttett karokkal állunk, gameplaytelenül, magunkra hagyva a Himalája lábánál.

 

Az biztos, hogy az E3 2014 Ubisoft konferencia egy nagyobbacska szelete szól majd a Far Cry 4-ről és arról, hogy hogyan is fogja megváltoztatni azt, ahogy a homokozókról gondolkodunk. Bemutatkoznak a szereplők, kapunk egy látványos trailert, majd két jól hangzó ígérettel a mellényzsebünkben kínlódjuk végig a nyarat.

Ami még biztos

Kevésbé meglepő dolgok következnek. A Watch Dogs megjelenés már a múlté, most jöhetnek a Ubisoft egyre agresszívebb kiegészítővel kapcsolatos tervei. Erről sajnos mindenképpen lesz szó. Könnyen lehet, hogy hallunk a Ubisoft mobileszközökkel kapcsolatos terveiről is, hiszen a Trials Frontier is hatalmas siker volt. Ezt bizony meg kell lovagolni.

 

Lécci, lécci, lécci

A rajongók nagyon remélik, hogy a Beyond Good and Evil 2 bejelentés is befér majd valahova két DLC közé. Kecsegtettek már vele korábban is, de ez ugye nem jelent semmit. A Ubisoft Toronto és a végtelenül szexi vezetője a hírek szerint öt új játékon dolgozik, amiről már tudjuk, hogy az Assassin's Creed Unity az egyik, de még az is lehet, hogy a sokszor újrakezdett Rainbow Six Patriots is köztük van. 

Az Assassin's Creed mellett érdekes módon tök jól megfér a kicsit játékosabb, de hasonló alapokon nyugvó Prince of Persia sorozat is, amiről azt hallottuk, hogy még akár vissza is térhet a cég UbiArt nevű motorján. 

Az E3 2014-en a virtuális valóság jövőjéről is szeretnénk többet megtudni, de ezt nem a Ubisoft fogja nekünk elmondani. A céget egészen addig nem érdekli a technológia, amíg nem pihen ott legalább egy millió játékos asztalán az egyik eszköz. Szerintem ezt még azért átgondolják, mert akkor késő lesz nekiállni a fejlesztésnek.

A Ubisoft valahogy minden évben lakat alatt tud tartani egy hosszú évek óta fejlesztett IP-t, pedig a franciák nem épp arról híresek, hogy ügyesen őrzik a titkaikat. A játékok mindig kiszivárognak idő előtt, a Black Flagről pedig korábban tudtuk, hogy kalózos lesz, mint Yves Guillemot. Ettől függetlenül nem féltem őket, biztos, hogy készülnek valamilyen meglepetéssel.

Ti mit gondoltok? Mit vártok a Ubisoft E3 2014-es szereplésétől? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)