Hirdetés

Új játékon dolgozik négy ex-BioWare fejlesztő

|

Négy korábbi BioWare fejlesztő új stúdiót alapított, első alkotásukkal pedig a Kickstartert célozzák meg források reményében.

Hirdetés

Ígéretes szerepjátéknak tűnik a Mooncrest melyet négy, korábban a BioWare csapatát erősítő fejlesztő álmodott meg. Új stúdiójuk, a KnightMayor még a munkálatok korai szakaszánál jár, de a Kickstarter segítségével remélhetőleg összejön a projekt.

A készítők elmondása alapján a Mooncrest egy Dark Souls-féle akció alapú, valós idejű harcrendszerrel operáló RPG lesz, melyben a puzzle elemek is fontos szerepet kapnak. A történet középpontjában két női karakter áll, a paladin Sera és a zsivány Pirotase. A főhősnők múltja és személyisége teljesen ellentétes. Harci stílusuk is különböző, hiszen Sera közelharci-, Pirotase pedig távolsági fegyverekkel lesz felszerelve. A csaták során támadásaink staminát égetnek, ez is a Dark Souls játékmenetét idézi.

Karaktereink természetesen fejlődni fognak, skill pontok segítségével pedig új aktív és passzív képességeket oldhatnak fel. A fejlesztők szerint egy igazán jó videojáték több téren is feladatokat ad játékosának. Éppen ezért a Mooncrestben megjelenő feladványok nem a manapság megszokott egyszerű Quick Time Event és minijáték szinten fognak mozogni, ezeknél jóval magasabb lesz a mérce.

A játékról eddig csak koncepciórajzok kerültek ki, de ezeket is érdemes megnéznetek, elég tetszetősre sikeredtek.

 
 
 

Remélhetőleg sikerül majd Kickstarteren összeszedni a szükséges támogatást, és elkészülhet a Mooncrest. Titeket is érdekelne?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)