Hirdetés

Mortal Kombat X - csodáljuk meg az egyedi kontrollert

|

A korábban látottakhoz képest történt egy kisebb változás a Mortal Kombat X kontroller kialakításában, és megtudtunk róla pár olyan infót is, ami nem a külsőt érinti.

Hirdetés

Lassan csöpögtetik az infókat az egyre közelgő Mortal Kombat X-ről, a játszható karakterek kiléte mellett (amivel néha ráérnek kicsit viccelni is a fejlesztők), ahogy már vethettünk egy rövidke pillantást a játékhoz megjelenő egyedi kontrollerre is. A perifériát élőben is meg lehetett nézni a CES-en, ami a legutóbbi találkozás óta némileg megváltozott.

A PDP nevű cég fejlesztésében készülő kontroller, aminek az elkészítésében egy profi játékos tanácsait is kikérték, a kiállításon már analóg kar helyett egy d-paddal volt ellátva, ami talán a legfurcsább dolog volt az eredeti koncepcióban. A gombok kialakítása azonban megmaradt.

Ez ugyanis azt szolgálja, hogy akár hüvelyujjunkkal is használhatjuk őket, de le is tehetjük az asztalra, és egyszerre több ujjunkkal is nyomogathatjuk őket, mintha csak egy fighting sticket használnánk.

A kontrollernek két változata lesz, mind az Xboxos, mind a PlayStationös verzió kompatibilis lesz a jelenlegi és az előző generációs konzolokkal is. Az árukat tekintve még nincsen pontos információ, valahol 35 és 50 dollár között lehet majd hozzájuk jutni (ami kb. 9400 és 13400 Ft körül van aktuális árfolyamon, de erre még adót is szokás tenni).

Nektek hogy tetszik? Ti szoktatok külön kontrollert használni verekedős játékokhoz?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)