Hirdetés

Ez a Mortal Kombat X már ma megjelent

|

Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy megjelent a Mortal Kombat X. Legalábbis az ingyenes, mobilos port.

Hirdetés

Amíg megállás nélkül System of a Downt hallgatva várjuk a Mortal Kombat X PC-s, illetve konzolos változatát, a mobilosok már indulhatnak csontokat törni és zsigereket vágni, ugyanis iOS-en már elérhető a játék. 

A F2P mobilos változat teljesen ingyenes és a tradicionális verekedős műfajt egy kis kártyagyűjtögetéssel próbálja megbolondítani. Jelenleg több, mint 24 karakter elérhető, a régi öregek mellett a fiatalok is helyet kaptak benne, úgyhogy nem kell lemondani Cassie Cage, D'Vorah vagy Kotal Khan személyéről sem. Új felszerelések és drámaibb kivégzések is feloldhatók, ám arról egyelőre semmit nem tudunk, hogy ezeket valódi pénzért vagy esetleg valamilyen challenge abszolválásáért lehet megnyitni (tuti pénz lesz, ha minket kérdeztek). A multiplayer rész rendelkezik egy "Allies" opcióval, aminek a segítségével a barátunktól kölcsönözhetünk ki karaktereket, illetve bekerült egy Daily rendszer is, a szokásos "törj el 5 állkapcsot" féle napi feladatokkal. Itt a launch trailer is hozzá, tessék meglesni.

A Mortal Kombat X Mobile már elérhető iOS-re, az Android változat később érkezik. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)